Hullámzó hangulat…

Tegnap mire eljött az este elég rossz hangulatom lett.
Valahogy az az álmom is beletiport a jókedvemben, meg úgy általában sem volt jó kedvem.
Az udvarlómmal se tudtam beszélgetni. Úgy volt, hogy csak délelőtt dolgozik, de valami új csaj nem ment be, így délután is maradnia kellett. Este beszéltünk pár szót. A műszakvezetőm csak úgy vigyorgott, amikor pittyegett a telóm…

A műszakvezetőm megvolt húzatva az elmúlt pár éjszaka.
Egyfolytában beszélhetnéke volt. Persze, annyiból nem bántam, hogy legalább kevésbé akartam elaludni, de azért voltak meredek témái. Például valamelyik éjjel a felnőtt filmeket tárgyaltuk ki, de szerencsére ma éjszakára már könnyedebb témát választott. Ma főleg a katonaságról beszélgettünk. 

Van egy kolléganőm, akinek most elég necces a kapcsolata. Dióhéjban az a lényeg, hogy szegény fiatal butus még és hiába szereti párját még nagyon könnyen elkábul a szép szavaktól.
Aztán a gyárban az egyik srác nagyon csapja neki a szelet, de igazból semmit nem akar tőle.
Aztán múltkor egy műszakba kerültem a sráccal és gondoltam, megnézem, hogy vajon minden csajnak teszi e a szépet.
Munkaügyben beszélnem is kellett vele, aztán villantottam rá egy mosolyt és vége is volt a gyereknek.
Mondtam is a kolléganőmnek, hogy legyen észnél… de nem is ez a lényeg. Most is egy műszakban vagyok a sráccal. Kb. két napig rám se nézett, még köszönni se köszönt. Igazából a legkevésbé se zavart a dolog. Aztán gondolt egyet és most megint köszön, meg bájolog nekem.
Hánynom kell tőle…

Úgy műszak felére stabilizálódott a hangulatom. Addig mást se hajtogattam csak azt, hogy “Mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj”… Nagyon feszült voltam, pedig igazán nem volt rá okom.
Most tényleg szívesen rágyújtottam volna.
Ehelyett már megint szétszedtem az ujjaimat. Le kellene erről is szoknom…

Egyébként rettentő jó napom lesz ma is. Reggel ugye haza értem a munkából és délutánra megyek is vissza dolgozni. Ráadásul pont az a műszakvezetőnő lesz bent, aki fél perc alatt felhúz.
Mindig olyan mézes-mázos hangon beszél mindenkivel, aztán a hátuk mögött meg mindenkit elmond mindennek.
Mondjuk nem tudom, hogy milyen alapon, mert vele ellentétben mi legalább nem voltunk sitten…

Vasárnap lehet, hogy mindenkit elküldenek szabira. Nem bánnám. A mai napot ki is kell pihenni…
Exem is nem rég írt munkaügyben. Beszéltünk pár szót, de eszembe se volt bármi személyes témába belemenni.
Ma találkoztam is vele pár percre, mert ő meg reggelre jött dolgozni.
Most nem sajdult meg a szívem, amikor láttam, de tudom, hogy most is rosszabbul érintett volna, ha azzal a csajjal látom…

Néha pont emiatt nem tudom, hogy mi is van az udvarlómmal…
Persze, tudom, hogy normális, hogy ha egyszer össze lett törve a szívem, akkor nem lesz csak úgy hirtelen minden a régi.
Összezavarom saját magam… Nem mindig tudom összeegyeztetni, hogy fáj, ha az exemet a csajjal látom, de közben meg úgy érzem, hogy szívesen randiznék az udvarlómmal…
Bár tény, hogy az a fájdalom, amit jelenleg érzek elég sűrűn inkább csak a becsapottság érzéséből indul ki…

Viszont, amikor merek kicsit reménykedni abban, hogy még valaha lehetek boldog, akkor egy másik gondolat is elő-elő jön agyam egy hátsó zugában…
Gyakran gondolkozom azon, hogy eddig minden kicsit is komolyabb kapcsolatomnak én vetettem véget. Már amolyan törvényszerűség volt, hogy két év után besokallok és lelépek. Ez az én személyes átkom. Annyiszor rimánkodtam magamban, amíg együtt voltam exemmel, hogy vele ne így legyen.
S végül is nem így lett, mert ő szeretett ki belőlem.
Ez új érzés, eddig senki nem törte össze a szívem s a szakítás utáni első hónapot nem is hittem, hogy túlélem.
De…
De most nem akartam lelépni. Most először… 
Most először komoly terveim voltak.
Talán még se vagyok annyira elcseszett…