Néha hagyni kell, hogy az élet elrendezzen mindent…

Tegnap este megint videó cseteltem az udvarlómmal; majd 3 órán keresztül…

Fura, mert ennyit nem szoktam senkivel egy huzamba beszélgetni. Nem mintha nem lenne olyan ember, akinek ennyire érdekel a mondanivalója (bár tény, hogy nem sok ilyen van), de nagyon fárasztó sokáig figyelnem egy emberre.

Nála meg a legjobb barátnőmnél nem érzem ezt, de egyébként tényleg így van.

Nem egyszer volt már olyan, hogy már annyira rosszul viseltem, hogy 20 perce ugyanaz az ember beszél hozzám, hogy már éreztem, hogy szédülök.

Nem egyszerű a dolog…

De szóval, az a lényeg, hogy nagyon jól éreztem magam.

Már nagyon tervezgeti az első randinkat…

Tegnap volt pár perc, amikor nagyon lement a hangulata. Láttam is rögtön rajta, hogy valami baj van.

Kicsit el volt keseredve azon, hogy mikor tud már haza költözni. Ugye most azon múlik a dolog, hogy mikor lesz az itteni háza felújítva…

Meg is szegtem az egyik szabályomat, hogy most még nem küldök neki piros szívet. Eddig is küldtünk egymásnak szívet, de csak lilát, mert lila szívet kineveztem “kedvellek” szívnek. Egy piros szívet tegnap küldtem neki…



Amúgy azon is elgondolkoztam, hogy eddig igazán soha nem ismerkedtem senkivel. Ez így most hihetetlennek tűnhet, de mindjárt megmagyarázom…

Úgy értem ezt, hogy általában találkoztam valakivel, egyből jött a szikra, a nagy szerelem és összejöttünk. Nem volt ilyen, hogy órákat beszélgettünk úgy, hogy nem voltunk egy pár vagy elmentünk randizni.

És ez nagy baj. Akkor is tudtam, csak valahogy hagytam, hogy minden menjen amerre akar…

Szóval, ez az egész most több szempontból is új nekem.

Éjjel persze megint exemmel álmodtam, de csak az első alkalommal érintett rosszul. Most felkelek, tudomásul veszem, hogy benne volt az álmomba és kész.

Bár ehhez az is hozzájárul, hogy sejtem, miért álmodok vele. Azon kívül, hogy azért együtt voltunk egy ideje…

Ugyanis azt vettem észre magamon, hogy mindig akkor álmodok vele, amikor az udvarlómmal a szokottnál is jobban telnek a beszélgetéssel töltött közös időnk. 

Amikor elkezdtünk beszélgetni, akkor kicsit bűntudatom volt. Úgy értem, hogy én tényleg azt hittem, hogy exem lesz számomra az igazi. És hiába, hogy ő már le se tojta a fejemet, kicsit mégis úgy éreztem, hogy megcsalom ezt az érzést.

És szerintem ennek a maradványaként kapom ezeket az álmokat.

Annak ellenére, hogy már nem érzem így. Most már nem akarok hűséges maradni egy szerelemhez, ami már akkor sem létezett, amikor még együtt voltunk ( csak én nem tudtam róla…).

Persze, óvatosságból igyekszem nem beleélni ebbe se magam, de tuti beleéltem már magam. 

Elvégre, ha nem így lenne, akkor nem koptatnék le mindenki mást. Jó, persze a nagy részük nem is akar szexnél többet.

Fura dolog ez…

Az is furcsa, hogy soha nem tudtam elengedni azt, hogy milyen voltam régen. Tehát, én még mindig annak a kis depis, vagdosós, világfájdalommal teli valakinek látom magam, aki olyan sokáig voltam.

És persze, van ami most sem változott (mint pl az, hogy nem szívesen vagyok sokat emberek között), de alapvetően sokat változtam.

Azt hiszem, hogy nem ártana, ha nem skatulyáznám be saját magam…

Címkék: , ,
Tovább a blogra »