Fáradtan…

Tegnap kikapcsoltam facen, hogy lássam exem megosztásait. Gondoltam jobb a lelki béke.
Furcsa, mert konkrétan már nem érzem azt, hogy szeretném, hogy itt legyen velem.
Nem vágyom a közös jövőre vele.
Mégis valami fájdalmat itt hagyott bennem, ami elő-elő jön.
Persze, lehet, hogy ez teljesen természetes, ha az ember csalódik valakiben, akit igazán szeretett. 
Ritkán csalódok az emberekben.
Mondjuk ritkán is érnek el hozzám. Talán ezért regenerálódom ennyire szánalmasan lassan.

Gyakran érzem is magamon, hogy nem is kell senki. Mondjuk szerintem a szinglivé váló nőknél egy ilyen kötelező lépcső.
Úgy értem, hogy annak ellenére, hogy állandóan panaszkodok meg ki-ki bukok, nem érzem magamat boldogtalannak. 
Igaz, hogy eléggé kapcsolatfüggő vagyok, de nem azért, mert egyedül nem tudok létezni. Egyszerűen csak szeretek szeretni.
Egy jó barátom egyszer azt mondta nekem, hogy azért ilyen gázak a kapcsolataim, mert én a szerelembe vagyok szerelmes, nem a pasijaimba. Lehet, van benne igazság….

Tegnap az udvarlómmal beszélgettem estefelé meg videó cseteltünk is. Igaz, hogy nem sokat, mert nagyon fáradt voltam (úgy kb egész nap). 
Küldött egy piros szívet is, de én nem mertem neki…
Félek, hogy ha már azelőtt túl komolyan veszem ezt a majdnem kapcsolatot, mielőtt találkoznánk, akkor bekapcsol az önvédelmi rendszerem és átmegyek rükvercbe. 
Ha találkozunk, akkor már nem lesz gond, mert ha akkor is ennyire jól passzolunk egymáshoz, akkor úgy is a szívem után megyek. Mondjuk lehet erről is leszokhatnék kicsit, de hát, a nagy szívem tesz érdekessé.