“A világ tele van jelekkel és csodákkal, amik megtörténnek és elmúlnak…”

Tegnap reggel nagyon kómásan keltem, mint általában. Jól telezsúfoltam a délelőttömet. Mindig ez van, ha délutános vagyok. Elmentem boltba, indítottam mosást, mosogattam, főztem, takarítottam. 
Szóval, nem unatkoztam.
Aztán mentem dolgozni. Most nem a saját műszakomban, így még a buszon is alig láttam ismerős arcot.

Műszak elején ugye találkoztam exemmel. Beszéltünk pár szót, viccelődtünk, aztán ment haza (de jó, hogy nem délelőttös voltam). 
És nem, nem buktam ki…

Tök jó napom volt odabent.
Egy csomót hülyéskedtem az egyik kolléganőmmel meg a műszakvezetőmmel is.
Az a kolléganőm, aki ok nélkül nem volt szimpatikus, tegnap is vigasztalgatott. 
Pedig nem volt szomorú fejem, akkor sem, amikor exemmel beszéltem.

Estére elég rossz kedvem lett. Nem is értettem, hogy mi ütött belém. Aztán reggelre rögtön megértettem, mert tiszta náthásan keltem fel. 
Ez hiányzott…