Érzelem/logika

• Olivia Gladstone
• 2017. május 17. szerda

Tegnap éjjel írni akartam, amikor éjjel hazaértem, mert annyi minden volt bennem, de aztán energiám nem volt hozzá. Megpróbálok most írni mindenről, de éjjel valahogy hamarabb összeszedem a gondolataimat. Igaz, akkor jobban felnagyítom a pillanatnyi érzelemhullámaimat…

Tegnap délelőtt az egyik munkatársam miatt egy csomót kellett telefonálgatnom. Nem igazán értékelem, amikor úgy zaklatnak, hogy nem dolgozok…

Az egyik sráccal kellett beszélnem, aztán megjegyezte, hogy mennyire “fullos” a legújabb profilképem facen…

Vicces, de utálom azt a képet. Pedig komolyan, szerintem eddig ezt a képemet lájkolták a legtöbben…

Igazából csak haragból csináltam. Felhúztam magam exemen meg azon, hogy mindenkinek csak a külső számít, semmi más. Aztán megcsináltam, amolyan “tessék, ha ez kell” képként. 

Agyonig kisminkeltem magam meg állítottam a fényviszonyokon. Igazi műbaba lettem. 

És a durva, hogy jóformán mindenki azt írta, hogy mennyire szép… stb. Csak anyum meg a legjobb barátnőm jegyezte meg, hogy túlzás kissé; imádom őket érte. Igazából ez lett volna a legjobb reakció. 

Nem értem, hogy a többi embernek mi baja van…

Itthon kicsit nyűgös voltam. Gondolom, hogy a betegség se sokat dob a kedvemen, de az meg pláne nem, hogy senki nem volt hajlandó elmosogatni itthon, meg úgy általában takarítani sem…

Nem is értem, hogy minek kellene nekem párkapcsolat. Most is tudok mindenki más helyett robotolni…

Szóval, nem vettem túl jó néven, hogy nem feküdhettem és szenvedhettem nyugodtan…

Valamelyik nap (már nem tudom, mikor, kicsit összefolynak a napok) a netes ismerősöm megint felhozta, hogy talizhatnánk. Mondjuk most, ha akarnék se tudnék semerre utazgatni (barátnőmön kívül).

Mondtam neki, hogy térjünk vissza erre jövőhónapba.

Addig még átgondolom a dolgot. Kicsit instabil típus, bár nagyon igyekszik változni, azt látom rajta.

De még nem tudom. Némi bizalom hiányzik még hozzá. 

Őszintén szólva azt még nem tudom, hogy mennyire viseli jól a nemleges választ egy nőtől, és nincs kedvem egy sikátorba végezni…



A gyárban annyi munkám volt, hogy alig láttam ki a papírhalom alól. Pedig nem volt se gyár látogatás, se semmi ilyesmi, csak valahogy annyi minden összejött. 

Mondjuk annyira nem bántam. 

A gyárban kevésbé érzem magam betegnek. Valószínűleg azért, mert úgy vagyok vele, hogy úgy se érdekel senkit, hogy vagyok, aztán így nem foglalkozok annyit azzal, hogy pocsékul vagyok…

Barátnőmnek megírtam, hogy mikor tudnék menni hozzá, melyik busszal meg melyikkel jönnék haza.

Szerencsére jó neki is az, amit én kigondoltam.

Annyira várom már, hogy lássam.

A munkáján belül megfog pályázni egy másik munkakört. Remélem, hogy sikerülni fog neki.

Elküldtem neki az AVON-os rendelésemet is. Igazából nem terveztem, hogy rendelek bármit is, mert itt helyben is megtudom venni, ami nagyon kell, de aztán úgy voltam vele, hogy inkább az ő eladását növelem. 

A héten alig beszéltem az udvarlómmal. Főleg a munka miatt.

Éjjel mindig ír, amikor jövök haza, de így, hogy most beteg is vagyok meg addigra már eléggé fáradt is, kevésbé vagyok türelmes.

Nem tudom, hogy mennyit érzékel belőle, mert amúgy egy rossz szót nem szólok neki, csak érzem magamon, hogy estére már úgy vagyok, hogy hagyjon mindenki békén.

Lehet, hogy ez gonoszság, de szerintem mindenki kissé ingerültebb betegen. Vagy nem?

Még egy vicces dolog… Barátnőmnek mindig mondtam, hogy a párja nagyon fain, hogy ennyire szereti a barátnőmet és hogy ő számára a világ közepe (huh, de sokszor írtam: “hogy”), de én ettől tuti, megzakkannék.

Persze, nekem is szükségem van arra, hogy érezzem, szeret az, akivel vagyok, de nem igénylem, hogy ezt teljes mértékben a nap minden percében kiöntsék elém. 

Viszont az udvarlóm is ilyen…

Szóval, nem tudom, hogy ez fog e gondot okozni, ha esetleg tényleg összejövünk.

De majd kiderül…