Törékeny kincs a szív…

Ma elég pörgős napom volt, főleg műszak elején. Nem annyira, hogy idegbajt kaphassak. Olyan pont kellemesen.
Exem napközben meghívott egyszer kávézni. Szerintem ma nem délelőttös volt a csaja. Különben tuti, hogy nem hívott volna meg.
Nem volt odabent gáz amúgy; műszak után kicsit igen, de erre még visszatérek…

Udvarlóm egyfolytában írt, de alig volt időm visszaírni. Általában örültem, ha elolvasni volt időm…
Kicsit zavart is, hogy egyfolytában pittyegett a telefonom. Jobban szeretem, ha egy kicsit elkülönül a munkám meg a magánéletem.

A fejesek is jöttek megnézni a teszt programot. A főnökömnek hívása volt, aztán addig nekem kellett beszélnem az informatikus pasassal.
Többet kellene idegen emberekkel beszélnem, de tényleg. 
Valósággal felüdítő olyannal beszélni, aki semmit nem tud rólam…

Műszak végére már azért nagyon nem bántam, hogy lassan mehetek haza. A vége elég kapkodós volt, mint általában.
Beszéltem a kolléganőmmel, aki váltott. Megy majd szabira, én meg nem tudok helyette bemenni, mert akkor még épp utazok haza majd barátnőmtől. Szóval, biztos morogni fog a műszakvezető. De hát egészségére.
Aztán sétáltam a buszhoz. Általában az egyik kolléganőmmel szoktam, de most elkeveredtünk egymás mellől.
Fél szemmel láttam, hogy exem abba az irányba tart, amerre sétáltam, de nem törődtem igazából vele.
Kapkodtam a lábam, hogy hátha lesz még ülő helyem a buszon. Ő meg megszólal mögöttem, hogy minek sietek ennyire, van idő még a buszindulásig. Érzékeltem, hogy ennél bővebb beszélgetést akart folytatni, de nekem eszembe se volt. Szerencsére közben mellém szegődött a kolléganőm és szinte azonnal elkezdett beszélni hozzám.

Nem akartam vele beszélgetni… 
Az, hogy a gyárban tök jól elvagyunk, mint akik soha nem jártak és tényleg úgy viselkedünk egymással, mint a jó barátok, az egy dolog.
Az sem hazugság vagy csak megjátszás… Nem is tudom, hogyan magyarázzam el…
Azt, aki velem dolgozik, aki a munkatársam, azaz azt az alapszemélyiségű embert, aki megjelenik a munka során, azt kedvelem. 
Tehát azért jövök ki odabent vele, mert csak munkatársként gondolok rá. Elnyomom magamban azt, hogy van közös múltunk és, hogy még mindig fáj.
Ez viszont csak addig tart, amíg a gyár területén vagyunk…
Ezért is írtam, hogy ha egy városban laknánk és szembe jönne velem, lehet elsírnám magam. Munkán kívül ő már nem munkatárs, akivel tök jól kijövök, akivel közös édességtároló fiókunk van az irodában, hanem az az ember, aki összetörte a szívem, aki boldog valaki mással…

Nem tudom, hogy ez így érthető e…
Abban biztos vagyok, hogy nem a legnormálisabb, ahogyan kezelem az érzéseimet, de most kell vele együtt dolgoznom, nem érek rá megvárni, amíg minden negatív érzésem elmúlik…

Így a buszon nem volt valami jó kedvem.
Mindenesetre megígértettem magammal, hogy ebbe a játékba nem megyek bele. Nem fogunk együtt buszhoz sétálgatni, ha éppen nincs bent a csaja. 

Itthon elmentünk anyával vásárolni. Neki cipő kellett, nekem meg egy táska, amiben elférnek a cuccaim, ha megyek barátnőmhöz.
Nagyon klassz táskát vettem; imádom.

Nagyon várom már, hogy lássam.
Esküszöm, hogy senki másnak a társaságára nem vágyom most jobban.

Ez a távkapcsolatos-beszélgetős-valami is kikészít már az udvarlómmal. 
Ezt a legkomolyabban mondom (=írom).
Itt van, de még se. Én ráálltam arra, hogy tök egyedül vagyok, de közben várom, hogy haza jöjjön (aztán meg lehet, hogy a kanyarba nem lesz ebből se semmi). 
Rettenetesen feszült vagyok…
Ő is érzi. Tudom, érzem rajta, hogy aggódik, meggondoltam esetleg magam.
Nem nagyon tudtunk mostanában rendesen beszélgetni.

Remélem, barátnőm tud majd valami okosat mondani nekem…