Utolsó előtti délelőttös műszak

Hajnalba, amikor felkeltem dörgött, villámlott, esett az eső. Olyat dörgött meg villámlott, még az áram is elment. Ilyen gyorsan még sose húztam ki a telóm meg a töltőt. 
Jó volt így öltözködni meg sminkelni, hogy hol volt áram, hol nem…
Mire elindultam itthonról már csak szemerkélt az eső. Nem zavart, szeretem az esőt.

A gyárban ma se volt nagyon időm unatkozni.
Ma valahogy feltűnt a főnökömnek, hogy gyógyszert szedek (pulzusszabályzó a reggeli kávémmal…), pedig mióta ismerjük egymást szedem, sőt már előtte is jó ideje szedtem.

A főnököm egyébként néha be-be szól exemnek…
Exem ki vett két nap szabit. Először úgy volt, hogy szombaton megy csak szabira, de ma mondta, hogy írjam már ki neki a pénteket is szabinak.
Nem problémáztam rajta, mert a főnök ugye elengedte; átsuhant az agyamon, hogy biztos megint lesz valami programja a csajjal, de nem törődtem ezzel a gondolatommal sem.
Később, szerintem akkor, amikor exem elment a csajjal kajálni, a főnököm kérdezte, hogy mi van exemmel, szét van csúszva kicsit. Én meg (női büszkeség) mondtam, hogy nem tudom és nem is érdekel. Erre azt mondta a főnököm, hogy helyes. Mondta, hogy ő mondta, menjen el pénteken is szabira, és pihenje ki magát…
Aztán, amikor nagy sokára visszajött exem, akkor tőle is kérdezte viccelődve, hogy miért van ennyire széthullva, célzást téve rá, hogy vagy a túl sok vagy a túl kevés szex lehet az oka…

Műszak végén szívattuk kicsit egymást. Amikor nem figyeltem, akkor hátulról a székemen lenyomta az egyik kis pöcköt és olyan hirtelen lesüllyedt a székem, hogy majd szívrohamot kaptam ( mindig magasra van állítva, mert szeretem lóbálni a lábam; tudom, nagyon felnőttes…). 
Én meg bosszúból leragasztottam az egere alján az érzékelőt, aztán nagyon meglepődött, hogy miért nem működik.
Szóval, tök jól elvoltunk. A kolléganőm, akt ok nélkül nem kedveltem korábban, nézett is, hogy akkor mizu velünk. Pedig nincs semmi.

Nem tudom, annyit gondolkozom rajta is meg az udvarlómon is. 
Tegyük fel, hogy a randim az udvarlómmal jól sikerül és tényleg meseszépen összepasszolunk, és talán még belé is szeretek… 
De mi van akkor, ha az exem volt az utolsó, akit ennyire tudtam szeretni?

Szörnyű ez a sok kétség meg bizonytalanság…
Néha nem értem magamat se. Van, hogy úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy majd lesz valahogy; minden kiderül idővel…
Néha meg inkább kimenekülnék a világból, hogy hagyjon mindenki békén…

De, hogy valami boldogabb téma is legyen ebben a bejegyzésemben is… 
Holnap, munka után megyek barátnőmhöz. Szép kis út lesz. Hazafelé lesz kicsit durvább, mert Kecskeméten kell 2 órát várnom majd. Nem rémlik, hogy valaha is jártam volna Kecskeméten.
De nem bánom, nekem teljesen megéri, csak végre vele lehessek kicsit.
Nagyon hiányzik már…

Most pedig megyek és egy kis habfürdővel kikapcsolódok. Rettenetesen fáj a fejem; biztos ettől a kesze-kusza időtől…