A gyárban ma se volt nagyon időm unatkozni.
Ma valahogy feltűnt a főnökömnek, hogy gyógyszert szedek (pulzusszabályzó a reggeli kávémmal…), pedig mióta ismerjük egymást szedem, sőt már előtte is jó ideje szedtem.
A főnökö
Exem ki vett két nap szabit. Először úgy volt, hogy szombaton megy csak szabira, de ma mondta, hogy írjam már ki neki a pénteket is szabinak.
Nem problémáztam rajta, mert a főnök ugye elengedte; átsuhant az agyamon, hogy biztos megint lesz valami programja a csajjal, de nem törődtem ezzel a gondolatommal sem.
Később, szerintem akkor, amikor exem elment a csajjal k
Aztán, amikor nagy sokára visszajött exem, akkor tőle is kérdezte viccelődve, hogy miért van ennyire széthullva, célzást téve rá, hogy vagy a túl sok vagy a túl kevés szex lehet az oka…
Műszak végén szívattuk kicsit egymást. Amikor nem figyeltem, akkor hátulról a székemen lenyomta az egyik kis pöcköt és olyan hirtelen lesüllyedt a székem, hogy majd szívrohamot kaptam ( mindig magasra van állítva, mert szeretem lóbálni a lábam; tudom, nagyon felnőttes…).
Én meg bosszúból leragasztottam az egere alján az érzékelőt, aztán nagyon meglepődött, hogy miért nem működik.
Szóval, tök jól elvoltunk. A kolléganőm, akt ok nélkül nem kedveltem korábban, nézett is, hogy akkor mizu velünk. Pedig nincs semmi.
Nem tudom
Tegyük fel, hogy a randim az udvarlómmal jól sikerül és tényleg meseszépen összepasszolunk, és talán még belé is szeretek…
De mi van akkor, ha az exem volt az utolsó, akit ennyire tudtam szeretni?
Szörnyű ez a sok kétség meg bizonytalanság…
Néha nem értem magamat se. Van, hogy úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy majd lesz valahogy; minden kiderül idővel…
Néha meg inkább kimenekülnék a világból, hogy hagyjon mindenki békén…
De, hogy valami boldogabb téma is legyen ebben a