“Egyszer tél, egyszer nyár, néha jó, néha fáj.”

• Olivia Gladstone
• 2017. június 3. szombat

Annyi mindenről akartam már írni, de sehogy se maradt meló előtt időm rá… Tuti, egy csomó mindent elfelejtek most meg…

Csütörtökön is ugye délutános voltam, így éjjel jöttem haza. Heves szélén baleset volt, így lezárták az utat. Le is szálltunk a buszról, hogy inkább besétálunk, mert ki tudja, hogy mikor mehet tovább a forgalom.

Mondták is a többiek, még jó, hogy nem esett az eső meg nem tél volt. Én meg annak örültem, hogy mire a balesethez értünk már nem voltak ott a sérültek…

Annyian voltak, akik bámészkodtak.

Nem is bántam, hogy a többiekkel együtt sétáltam be a városba, mert nem épp a legbiztonságosabb környéken szálltunk le…

De lássuk a pasi ügyeket…

Múltkor, nem is biztos, hogy ezt leírtam, elkezdett írni egy srác face-en, akit hát, látásból ismerek, de ennyi. Aztán az egyik délelőttös műszakos napomon hajnali négykor írt nekem, hogy nem e innék meg vele valamit. Mondanom se kell, hogy ilyen korán attól, hogy felkeltem, mert muszáj volt, még nem vagyok igazán ébren. De nem akartam vele bunkó lenni, mivel ő sem volt velem az, így a lehető legkedvesebben megírtam neki, hogy ne haragudjon, de épp ismerkedek valakivel. Meg is értette. Persze, azóta már nem érdekli, hogy mizu velem, de nem is baj.

A barátnőm bulijáról ismert pasasnak is megmondtam, hogy ne haragudjon, de ismerkedek most valakivel. Tiszta rosszul éreztem magam, mert amúgy nagyon rendes meg tényleg nem úgy beszél velem, mintha csak egy darab hús lennék. Ő írt pár mondatot tegnap is, vissza is írtam neki. Egy szitakötőről beszéltünk egyébként, amit látott és leakarta nekem fényképezni, mert nagyon szép volt.

A húgom volt osztálytársával is túl estem ezen a csuda jó beszélgetésen. Már tegnap éreztem, hogy gázos a dolog, mert írt ugye a balesetről, én meg írtam neki, hogy a lezárás miatt most gyalogolhatok. Aztán már írta nekem, hogy vigyázzak magamra a kedvéért. Oh, gondoltam, ez szívás… Aztán tegnap írta is, hogy nem e innék meg vele valamit. Neki is megírtam, hogy ne harizzon, de most épp ismerkedek valakivel és nem akarok úgy mond több vasat tartani a tűzben.

Komolyan, miért nem tudok olyan lenni, aki szétszédíti az összes pasi agyát? Jó, mondjuk, ezt csinálom, de nem direkt. Nem is értem, mi bajuk van. Egy csini kép face-re és már végük van…

Az udvarlóm egyébként valamit nagyon jól csinál, ha még egyik bolondnak se adtam be a derekam…

Kicsit azért élvezem, hogy egyedül vagyok. Nem azt a részét, hogy előtte szétszaggatta exem a szívem, de most egészen jól érzem magam.

Apropó exem…

Tegnap, ahogy mentem be a busszal dolgozni, láttam exem, hogy ott ül a buszmegállóba. Meg is lepődtem, mert munkaruhába volt, pedig tudtam, hogy szabin van, mert én írtam ki neki. Aztán leesett, hogy biztos a barátnőjéhez megy majd a gyári busszal.

Odabent a gyárban meg kérdezte tőlem a főnök, hogy tudom e, hogy az exem miért vett k most is szabit? Mintha tudnom kellene…

Mondtam, hogy nem tudom, lehet megy a barátnőjéhez, mert láttam itt a buszmegállóba.

Aztán mondta a főnököm, hogy ezért vett ki a szabit? Lehet, mondom. Elkezdi nekem, hogy nem tudja, mi tetszik neki az új barátnőjében. Mondtam neki, hogy erre még én sem jöttem rá, de ha így boldog, akkor egészségére.

A lélekápolgatós kolléganőmmel is beszélgettem pár szót.

Mondta is nekem, hogy ne aggódjak, még egy kis idő és, ha ránézek exemre már én se fogom érteni, hogy mi tetszett benne annyira.

Lehet, igaza van.

Tegnap pont ránéztem exem face-es adatlapjára. Amúgy nem azért, mert érdekel, hogy mit csinált és nem is önkínzásból. Egyszerűen csak érdekel, hogy hogyan érint, ha látom őket, együtt.

Örült is a fejem, hogy éppen csak egy picit dobbant a szívem.

Lehet, hogy csak átmeneti állapot, de most tök jól érzem magam…