Pihizés…

Tegnap kora reggel már hallottam, hogy jött egy üzim, de annyira kómás voltam, hogy nem keltem fel megnézni. Gondoltam, rá ér akkor amikor majd normálisan felkelek.
Olyan 8 körül keltem fel. Majdnem el is felejtettem, hogy jött üzim, csak megláttam, hogy villog a telefonom.
A hódmezővásárhelyi barátnőm írt. Mostanában nem vagyunk nagyon egymásra hangolódva, úgy érzem…
Írt egy idézetet abból a könyvből, amit most olvas. Meg is mutatom, mert az tetszett:

„Ha egy szerelem véget ér, nincs, ami jobban fáj, mint a másik érdektelensége. Hogy többé nem látod a szemében azt az embert, akit ismertél, nem érzed a hangjában a tónust, amit megszerettél, az érintése üres, hogy lefagy tőle a szíved, a lelkét pedig hiába kergetheted, nem éred már utol soha.”

Aztán írta, hogy látta exem új fényképeit face-en és, hogy tényleg nagyon szerelmesnek látszanak meg mindig mennek valamerre együtt…
Hát, én nem láttam a képeit. Levannak ugye tiltva a bejegyzései, ergo csak akkor látom, ha rámegyek az oldalára, de egy ilyen szöveg után persze, hogy megnéztem, milyen képeket tett fel…
De egyre kevésbé mozdul meg bennem bármi is. Azt hiszem, hogy immunis kezdek lenni a közös képeikre. Minden hétvégén telenyomják a face-t a közös képeikkel, hogy hova mentek és most valahogy csak tudomásul vettem, hogy megint tettek fel és kész.

Beszélgettem tegnap a tetoválós sráccal is. Kérdeztem tőle, hogy bevált e a meló, ahova múltkor felvették. Sajnos, nem. A párja most dolgozik egy gyárban, remélem, nem szívatják szét. Nem mintha olyan könnyű lenne bármelyiküket kikezdeni, de azért megérdemelnék, hogy rendbe jöjjön körülöttük minden.
A combomon lévő tetoválásról is kérdezett, hogy akarom e majd folytatni. Gondolom, azért nem volt biztos benne, mert hogy mostanában szóba se hoztam neki.
De persze, hogy szeretném folytatni. Imádom, amikor tetovál.
Mondtam is neki, hogy szeretném majd folytatni, de tisztába vagyok azzal, hogy most nekik is meg van a maguk problémája és úgy voltam vele, hogy majd lesz még alkalom befejezni.
Mondta is, hogy ha rendeződnek kicsit, akkor szívesen lát…
Kérdezte, hogy velem mizu, hogy vagyok? Mondtam neki, hogy mint a hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent. Mostanában kicsit kezdem értékelni, hogy nem kell senkihez alkalmazkodnom, van pénzem dögös csajos ruhákat venni. Írtam, hogy arra a tanfolyamra is igyekszem gyűjtögetni.
Kíváncsi lennék, hogy nekik mennyire szimpi a csaj, ha egyáltalán találkoztak már vele. Persze, nem kérdeztem tőle…

Tegnap két filmet is néztem, ami nagyon tetszett.
Az első, amit néztem egy ukrán származású balett táncos, Sergei Polunin életéről szóló dokumentum film volt. Huh, nagyon tetszett. Egyébként is szívszerelmem a balett műfaj, nagyon tetszik. Lehet, ki is kellene használnom, hogy egyedül vagyok és elkellene mennem egy balett előadásra…
Nagyon durva, hogy mennyi mindent feláldozott a srác családja meg ő maga is a balettért. Úgy az egész film nagyon megfogott, de két gondolat főleg bennem maradt.
Az egyik gondolat az volt, amit az egyik barátja nyilatkozott, hogy ő mindig azon volt, hogy egyre jobb legyen, mindig szintet lépjen, de idővel már nem volt újabb szint és így monotonná vált az egész.
A másik gondolat, ami megragadt bennem azt ő nyilatkozta. Azt, hogy attól hogy valamiben jók vagyunk, muszáj egész életünkben azt csinálnunk?
Nem volt egyszerű élete…

A másik film se semmi volt. Igazából csak a végén tudtam meg, hogy valóság alapja is volt a sztorinak.
Nem tudom, hogy mit jelent a címe, a filmet is magyar felirattal néztem.
Elég durva volt maga a sztori. Pszichológia szempontból elég érdekes, hogy milyen „egyszerűen” befolyásolható egy ember.
Persze, a sztoriból az alapok voltak csak valóságosak, és ha megnézitek esetleg lehet, hogy mondanátok, hogy ilyenekre nem vehető rá az ember, de igazából nagyon is. Ha elmosódik a határ a valóság és az álom között, akkor bármire rávehető bárki.
Elég durva…

Délután kivittem az udvarra egy plédet. Kifeküdtem, zenét hallgattam, lazítottam. Hercegnő, a kutyusom is lefeküdt mellém. Annyira imádom.
Olyan egy órát kint voltam. Jó volt a friss levegőn feküdni.

Ma az udvarlóm se dolgozik, így délután videó csetelünk.
Rettenetesen unnom már ezt a csak netes beszélgetést. Elméletileg jövőhónap 20.-án haza jön két hétre. Akkor talizunk meg megnézi, hogy halad a ház, beköltözhető e már.
Mondtam neki is, hogy már nagyon nem bánnám, ha jönne hazafele.
Nem jó ez a van valakim, de még se/ nincs senkim, de mégis (kinek, melyik tetszik jobban).

Ma megint egész nap törölközővel a fejemen leszek, mert megint csináltam hajpakolást ricinusolajból és annak egész nap a hajamon kell lennie. A héten meg át is festem a kékes-zöld részét a hajamnak.