Gondolatfolyam…

Tegnap elég pörgős napom volt odabent.
Már amikor megérkeztem a gyárba, akkor sejtettem, hogy van némi zűrzavar.
A két kolléganőmmel tök jól elviccelődtünk műszak átadáskor. Van, amikor már csak nevetni lehet a dolgokon.

Exemen kicsit meglepődtem.
 Múltkor vett olyan cseresznyés-kólás cukrot, aztán megkínált belőle. Nem ez a nagy szám, mert én is mindig adok neki a gumicukromból.
Mondtam is neki, hogy milyen jó, meg másnap, hogy bezzeg itt, ahol voltam boltba, nem volt olyan.
Aztán tegnap csak úgy se szó, se beszéd a kezembe nyomott egy fél doboz olyan cukrot. De tényleg egy nyamvadt szót nem szólt. Belenyomta a kezembe, aztán indult haza, vagy is a buszhoz.
Mondjuk biztos azért, mert a közös édesség fiókunkat teleraktam gumicukorral meg csokis mazsolával.
Megint elég pocsékul áll anyagilag. Részben az ő hibájából, részben nem. Sajnálom is kicsit miatta, de amikor túlzásba akarom vinni a nagy sajnálatomat, akkor emlékeztetem magam arra, hogy segítettem már neki épp eleget, már nem az én dolgom.
De azért nehéz. Alapjában véve mindig, mindenkin segíteni akarok.

Van most megint egy új programunk, ami nem éppen könnyíti a munkánkat. Aztán mondtam is a főnökömnek, hogy mennyi macera van ezzel. De nem volt ez valami komoly beszélgetés, csak szívtuk egymás vérét. Aztán nem is tudom már, hogy ő mit szólt be, de mondtam neki, hogy ha sokat kötözködik, akkor elmegyek betegszabira, akkor, amikor a kollégámat kellene helyettesítenem.
Erre mondta, hogy úgy próbáljam meg, hogy eljönnek értem és az ágyamból visznek be dolgozni. Olyat nevettem.
Később valamiért elég rossz kedve volt. Amúgy se mindig van mostanában nagyon jó kedve a veseköve miatt. Aztán mivel ugye volt nálam gumicukor, így megkínáltam őt is. Úgy örült neki, legalább annyira szereti, mint én.
Mondta is, amikor megette, hogy a gumicukortól mindig rögtön megnyugszik (amúgy tényleg egyből jobb kedve lett). Én meg mondtam neki, hogy akkor mindig lesz nálam.
Általában van is. Nem szeretem, ha rossz kedvűek körülöttem az emberek.

Az egyik kolléganőmtől is kaptam egy csomag savanyú gumicukrot.
Szóval, teljesen rendben volt a cukorszintem.
Amikor majd 9 napot leszek délelőttös, akkor kellene ezt csinálnom, hogy jóformán csak édességet eszek. Azon a héten, amikor helyettesítek, tuti, hogy lesz nálam édesség.
Úgy bepörgök majd tőle, hogy le se lehet lőni, főleg ha energiaitallal még rá segítek.
Csak utána kell majd pár nap, amíg újra érzem az ízeket.
Szóval, a lényeg, hogy nem nagyon volt időm unatkozni, de jobb is volt így.
Így nem bánom, ha pörögni kell. Azt nem szeretem, amikor valaki ott türelmetlenkedik vagy magyaráz körülöttem.

Este nem írt a srác, akivel smároltam. Biztos haragszik rám. Nem tehetek róla, de még ha az egyéjszakás kalandot el is fogadná a kis lelkecském, azt akkor sem, hogy van párja.
Az irodista kolléganőmmel meg is tárgyaltuk még múltkorában, hogy mi vagyunk a hülyék, hogy foglalkozunk ilyen „aprósággal”.

Ahogy sétáltam éjjel haza hallottam, hogy jön valaki mögöttem. Utálom, amikor jön mögöttem valaki. Nincs üldözési mániám, de nem is hiszem azt, hogy velem soha semmi baj nem történhet, ha tök egyedül sétálok haza az éjszaka közepén.
Sose szoktam ilyenkor hátrafordulni. Mondjuk most jobb lett volna, ha igen, mert akkor apum hamarabb utolér. Mondtam is neki, hogy ha azt akarja, hogy megvárjam, akkor szóljon utánam, mert máskülönben biztos, hogy nem nézem, hogy ő jön e. Főleg, hogy az esetek többségében az ő busza hamarabb beér, mint az enyém.

Reggel anya már fél nyolckor ébresztett. El tudtam volna ásni, hogy még a szabadnapomon se aludhatok minimum nyolcig.
Kimentünk a piacra, vettünk fehér neműket meg bevásároltunk a brokkoli krémleveshez.
Itthon megfőztem, aztán befestettem a hajamat.
Délutánra húgom megint áthívott minket magukhoz.
Pedig ma egy itthon ülős napot akartam tartani. Nem mintha tudtam volna videó csetelni az udvarlómmal, mivel neki meg be kellett végül mennie délutánba dolgozni. Nem akar ez összejönni nekünk…

Jah, majd el felejtettem…
Délelőtt elmentünk anyával a gyógyszertárba is. Ki kellett váltanom a pulzusszabályozós gyógyszeremet. Aztán olyan mogorva nő volt a pult túl oldalán, hogy legszívesebben kifordultam volna a gyógyszertárból. Mondtam is anyának, hogy erre a nőre mosolyoghattam olyan barátságosan, ahogy csak akartam, egy arcizma nem rándult.
Aztán mentünk tovább és belefutottunk anya jehovás ismerősébe.
Anno mondtam anyának, hogy szerezzen nekem egy Bibliát. El akartam olvasni. Nem vallási okból, csupán úgy gondoltam, hogy hozzá tartozik az alap műveltséghez. De pár oldal után azt mondtam, hogy oké, ez nem nekem való.
Szóval, az a jehovás nő nagy lelkesen bemutatkozott nekem, akkora műmosollyal, hogy azt tanítani kellene…
Kérdezte, hogy olvasom e minden nap a Bibliát. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen. Nem vagyok büszke rá, hogy hazudtam, de soha nem szabadultam volna meg tőle, ha még őszinte is vagyok. Rám is sózott két kis könyvet.
Aztán ráadásul kérdezgette, hogy miért is lakok újra anyuméknál. Mondtam, hogy a volt párom úgy látta, hogy inkább mással folytatja az életét. Mondta, hogy igen, ez sajnos jellemző mostanság, de higgyem el, hogy alázatos, jó ember vagyok és Jehova valami sokkal jobbat tartogat a számomra.
A kép, amit ide beszúrtam még face-en osztottam meg tavaly, még jó, hogy nem vagyunk ismerősök. Nem szoktam a valláson gúnyolódni, mert annyira sem érdekel, hogy ki, miben hisz, hogy erre energiát pazaroljak, de nagy ritkán azért kibújik a kis ördög belőlem is.