A jó szeretet

Ma húgom is délelőttös volt meg egész héten az lesz, így együtt ültünk a buszon.

Persze, így se zenét nem hallgattam, se nem aludtam.

A gyárban olyan 10 óráig csak szimplán sokat kellett rohangálnom, utána már az anyagrendelés miatt is parázhattam.

Elvégre ma volt az első helyettesítős napom.

Exem elég sokat segített, hogy ne essek szét.

Most tényleg hálás lehetek neki. Mondjuk ez fordítva is így szokott lenni.

Amikor már műszak vége felé tartottunk nagyon jó kedvem volt. Vagy is igazából ez olyan jó kedv volt, hogy annyira feszült voltam a melótól, hogy már nem lehettem más csak jó kedvű.

Ismeritek ezt az érzést?

Exem meg is jegyezte, hogy hogyan tudok mindig ilyen jó kedvű lenni? Meg hogy irigyel érte.

Nem sokkal utána ezt az üzit küldte nekem: „Remélem, hogy sikerül megtalálnod a számításaidat az életben és azt is, hogy boldog leszel! Remélem azt is, hogy nem romlik meg köztünk a kapcsolat. Na de ennyi, mert még a végén sirni fogok.”

Egyből könnybe lábadt a szemem, aztán sóhajtottam egyet és tovább mosolyogtam…

“Lehet rosszul is szeretni…

Igen, lehet. Nem hiszed? Pedig így van. Ha úgy szereted a másikat, ahogyan neked jó. És nem neki. Ha nem figyelsz rá, nem nézed azt, hogy mire vágyik, mit mond a lelke, mi okoz neki jó érzést. És lehet, hogy te egészen mást akarsz adni neki. Ölelést apró kézfogás helyett, szavakat csend helyett, szomorúságot mosoly helyett. Igen. Ez a titok. Meghallgatni a másikat… figyelni rá. Meglátni, mire van szüksége. És azt adni neki. Ez a szeretet.

A jó szeretet.”

Csitáry-Hock Tamás

Említette, hogy a barátnőjével most hétvégén vagy a következő hétvégén lehet, mennek a tetováló sráchoz.

Rögtön írtam is a srácnak, hogy ha jó neki a hétvége a talihoz, akkor is azért szóljon, ha megy exem a csajjal, mert okés, hogy jóba vagyunk, de az gázos szitu lenne.

Remélem, hogy este vissza tud írni, bár most nem is tudom, hogy dolgozik…

Tudjátok, rengeteg olyan idősökről szóló történetet olvastam, hogy több tíz éve házasok voltak és szerették is a társukat, de mindnek volt egy története a nagy szerelméről.

És én soha nem értettem, hogy hogyan lehetnek boldogok?

Hogyan nem sírják vissza a nap minden percében azt az egy valakit, akiről tudták, hogy az igazi volt?

Hogyan tudnak valaki más mellett boldogok lenni?

Most se teljesen értem, de talán lehetséges. Hatalmas szeretet és elfogadás kell, de talán megoldható…

A kollégám szinte minden nap ír. Leginkább arról, hogy mennyire kíván.

Pedig próbáltam kedves lenni, aztán bunkó, de egyik sem használt…

Az udvarlóm kevesebb, mint egy hónap múlva haza jön.

Nem tudom, hogy mi lesz…

Félek. Tanácstalan vagyok… stb.

Hazafelé a buszon epilepsziás rohamot kapott egy dolgozó. 

Mentőt kellett hívni, mert nem kapott levegőt…

Így nézve nekem nem is volt rossz napom…

Címkék: , ,
Tovább a blogra »