Fárasztó az élet…

Mostanság mintha kicsit nehezen jutnék el a blogírásig…
Nem mintha nagyon sok érdekes dolog történne velem mostanság.

A tetoválós sráccal mostanában sokat beszélek neten. Elköltözött ugye a párjától, aztán most maga alatt van kicsit.
Még múltkor félretettem egy kis pénzt, hogy ha legközelebb találkozunk és tetovál, akkor oda tudjam adni neki. Nem vár pénzt a tetoválásért, de én meg nem szeretném, hogy mindig teljesen ingyen csinálja nekem.
De most úgy gondoltam, hogy jól jönne neki a pénz és mivel azt az összeget így is, úgy is neki adtam volna, így odaadtam neki.
A vicces ebben a sztoriban amúgy, hogy ma jöttem rá, hogy nem is tudom, mi a vezetékneve. Amikor anno exem bemutatott egymásnak, akkor tuti, mondta, de én bemutatkozáskor soha senki nevét nem jegyzem meg, mert annyira lesokkolódok attól, hogy valakinek be kell mutatkoznom. Face-en se a nevén van regisztrálva.
Ez mekkora gáz már, nem? Tök jóba vagyunk több, mint egy éve és rajta kívül senkinek nem engedném, hogy tetováljon rám és akkor egy ilyen „apróságot”, mint a vezeték neve meg nem tudtam.
Hát… nem semmi vagyok…

Jah, és ha már itt tartunk, hogy mennyire nem vagyok semmi…
A kollégámmal nagyon gáz most a „kapcsolatunk” (akivel smároltam).
Tudjátok (nem tudjátok, de most fogjátok) én eddig soha nem éreztem azt, hogy lefeküdnék valakivel úgy, hogy nem vagyok az illetőbe szerelmes, de ez a pasas megbolondít.
Persze, tisztába vagyok azzal a ténnyel, hogy ebben szerepet játszik a 4 hónapos egyedüllét, de ez nem sokat segít.
Szóval, most ha egy műszakban vagyunk, akkor egyfolytában körülöttem legyeskedik meg irkál facen. Én meg duplán számolom visszafelé a napokat, hogy mikor jön haza az udvarlóm…

Azt hiszem, hogy elrontódtam…

Az egyik műszakvezetőm is feszt belemászik a magánzónámba.
Mostanában kissé túlzásba viszi a szexuális tartalmú viccelődéseit. Persze, rászólhatnék; ő értetlenül megjegyezné, hogy ez csak vicc volt, semmi más és nem érti, mi bajom; aztán valószínűleg nem sokáig dolgoznék ott…

Tudjátok arra jöttem rá, hogy amíg párkapcsolatban voltam egyfolytában, addig nagyon sok dolgot megúsztam a pasikkal kapcsolatban.
Akkor is idegesítőek voltak, de ha kapcsolatban vagyok akkor a felét se érzékelem ezeknek.
És mennyivel jobb…

Ha holnap nem kell dolgoznom, akkor már délután elmegyek barátnőmhöz. Úgy néz ki, hogy nem kell mennem, de majd kettőkor kiderül, ha bent leszek a gyárba.
Nem tudtam biztosra, hogy kell e pénteken mennem dolgozni, ezért is mondtam úgy barátnőmnek, hogy majd szombaton megyek. Nem akartam az utolsó pillanatban variálni.
De azóta mondta barátnőm, hogy a többiek pénteken mennek.
Szóval, ha nem dolgozok, akkor inkább megyek, ne én rám kelljen szombaton várni.
De majd kiderül, dolgoznom kell e…
Amúgy várom már. Persze, már most olyan kicsire szűkült a gyomrom, hogy enni alig bírok, ami mondjuk elég rossz stratégia, ha egy kicsit is inni akarok majd…
Hogy lehet ennyire félni egy ennyire hétköznapi dologtól? Nem értem magam. Semmi logika nincs benne.
De amúgy tényleg várom. Függetlenül a kialakuló gyomoridegemtől. Barátnőmet is nagyon szeretném már látni, meg a társaság is jó lesz.
Felpróbáltam a fürdőruhámat is, hogy jó e még vagy sikerült azt is kifogynom, de jó még. Amúgy most jutott csak eszembe (fürdőruhapróba közben), hogy annyira azért nem tartozik a komfortzónámba a fürdőruha viselet. És most barátnőm barátai előtt is fel kell majd vennem, meg hát az udvarlómmal is beszéltük, hogy megyünk strandolni. Csak kicsit növeli a szorongásomat…

Húgomat elküldték ugye mindenféle vizsgálatra meg kapott beutalót az itteni pszichiáterhez, mert hogy ok nélkül nagyon szorong. Csináltatott vele olyan órás tesztet, amivel meg lehet állapítani, hogy van e gyulladás az agyában.
A pszichológia nagyon érdekes; imádom. Az én agyamat is megvizsgálhatná valaki. Persze, nem úgy, hogy szétvagdossa; úgy kevésbé mókás…

Jah, festettem a hajamba egy kis lilát is. Face-re most nem tettem fel képet, nehogy megint leszidjon barátnőm, csak instára. Szerintem klassz lett…