Kis regény a boldogságról…

Annyira szeretnék egy kerek blog bejegyzést írni a hétvégéről, de annyi minden történt meg annyi érzelem volt benne, hogy biztosan semmit nem fogok tudni vissza adni belőle.
Mindegy, azért írok, mert a társaság tagjairól is nagyon szeretnék írni, aztán lesz, amilyen lesz.

Eredetileg ugye úgy volt, hogy csak szombaton megyek barátnőmhöz, de pénteken nem dolgoztam, így aztán én is akkor mentem hozzá.
Mondjuk, elég macerás volt végül az utazás. A buszom lerobbant, így lekéstem a csatlakozást. Bementem a vonatállomásra, hogy akkor vonattal megyek tovább.
Ott futólag találkoztam egy hozzám hasonlóan kissé feltűnő külsejű lánnyal. Nem ismerem, soha nem láttam. Rám nézett, villantott egy mosolyt és közölte, hogy jó a hajam, aztán már ment is tovább. Olyan szívesen beszéltem volna vele pár szót…
Szóval, találtam egy vonatjáratot. De persze, az is késett, szóval, aggódhattam amiatt, hogy azzal elérem e a csatlakozást.
Hát, eléggé stresszes volt. Még az sem dobta fel a kedvem, hogy a kalauz feszt vigyorgott rám.
Elértem a csatlakozást egyébként, de így is jóval később értem barátnőmhöz, mint ahogy eredetileg terveztem. Eléggé rosszul is éreztem magam, hogy rám várt már mindenki. Persze, tudom, hogy nem az én hibám volt, de akkor is…

Elmentünk egy helyre vacsizni, de mindig elfelejtem a nevét, pedig nagyon tetszik. Hm, nem fog eszembe jutni, mindegy.
Olyan jó volt a hangulat, hogy el is felejtettem, mennyire stresszeltem az utazás miatt.
Egy fél estés szívatás után azt is megtudtam, hogy kivel fogok egy szobába aludni. Amúgy valahogy sejtettem, hogy a szingli pasassal fogok (ő dicsérgettem már múltkor is a szememet). Picit aggódtam is emiatt. Nah, nem azért, mert úgy hittem, hogy rám fogja vetni magát. Egy rendkívül aranyos, kedves srác. Igazából csak amiatt aggódtam, hogy kellemetlenül jön ki majd valami szituáció. Nem tehetek róla, de egyszerűen nem az esetem.
De végül is mire eljutottunk a lefekvésig, már mindketten hullafáradtak voltunk, szóval, esély se volt rá, hogy akár csak egy beszélgetés is kellemetlenül süljön el.

Másnap mentünk el strandolni. Annyira jól éreztem magam, hogy még az sem zavart sokáig, hogy bikini van rajtam.
Barátnőmnek nagyon szuper fürdőrucija volt. Én nem tudnék olyat felvenni, mert nincsenek meg hozzá a kellő adottságaim, de neki nagyon szuperül állt.
Sőt, amivel meglepett, hogy önként, minden nyaggatás nélkül akart közös képeket csinálni. Nagyon örültem neki. Netre nem tettem fel, mert annak biztosan nem örült volna, de én nagyon örültem, hogy lett egy újabb kép rólunk.

Magamon is meglepődtem kicsit, mert ugye annyira nem vagyok jó az ilyen hogyan érezzük magunkat jól társaságban programokban. De olyan jól elpancsoltam meg játszottam velük, hogy igazán hálás voltam nekik, hogy ott lehetek velük ( nah, be is könnyezett a szemem).
Azzal mondjuk nem teljesen vagyok tisztában, hogy vajon tart e bármelyikük egy kicsit is a barátjának, de ha csak évente pár napra velük lehetek, akkor már szerencsésnek mondhatom magam.

A másik ember, akin meglepődtem… huh, milyen blogos nevet adjak neki?
Hát, ezért a blogos névért tuti, életem végéig utálna, de Sheldon lesz a neve. Bár, ha abból indulunk ki, hogy mennyire imádom azt a karaktert, akkor ez inkább bók.
Szóval, Sheldonon lepődtem meg. Lazább volt, mint amilyennek gondoltam.  Szerintem egész jól kijöttünk egymással (vagy csak volt olyan rendes, hogy nem akart elküldeni a halálba).
Mindenesetre ezt azért is írom le, mert az egész társaságból attól féltem a leginkább, hogy vele sehogy se fogok kijönni. Úgy értem, hogy barátnőm néha mesélt róla, hogy mikről szoktak beszélgetni meg ilyenek. És hát, igazából a társaság minden tagjánál butább vagyok, (ez nem pesszimizmus, csupán tény), de valamiért csak nála gondoltam azt, hogy két szót nem fogunk tudni beszélni egymással. És ez teljesen igaz is lett volna, ha bármilyen komolyabb témába belementünk volna, de így szerintem nem volt gáz.
Vagy ha igen, akkor nem akarok tudni róla… de inkább jobb lenne tudni. Áá, már nevetek saját magamon.

Barátnőmön meg rajtam kívül még egy csaj volt a csapatban. Akiről múltkor írtam, hogy lehet megbántottam a koktélos témával. Nem úgy tűnt, hogy haragudna rám…
Ő egy rettentő kedves csaj. Igazán megkedveltem. Szegénynek annyira kellett figyelnie, hogy mit ehet meg mit nem. Ha nekem kellene ennyire figyelnem, én már éhen haltam volna, az tuti.
Szóval, le a kalappal előtte.

Jaj, a szállásról nem is írtam, pedig nagyon tetszett. Ha lenne kocsim, jogsim meg a közelbe munkám, akkor simán beköltöznék oda.
Nagyon tetszett (ezen még az sem rontott, hogy egy gyár volt a szomszédságában).
A szobák is szépek voltak ( itt az előzőleg írt csajszival voltam egy szobában).  Mivel odafele nem bicikliztem, hanem barátnőmmel mentem kocsival, így hamarabb odaértünk, mint a többiek. Aztán mondta is nekem, hogy választhatok most én először, hogy hol akarok aludni. Volt egy szoba, ami egyszemélyes volt. Gondoltam is rá, hogy azt választom, annyira rám vallott volna, de aztán mégsem (Sheldoné lett végül és mint kiderült a környék összes szúnyoga ott húzta meg magát).

Este próbáltuk ki a barátnőm által talált koktél recepteket. Nem szeretem a pezsgőt, de azok a koktélok nagyon finomak voltak. Mondtam is barátnőmnek, hogy ha egyszer hagyja az AVON-os melót, akkor keverhet koktélokat. Mindig meglep, hogy mennyi jó ötlete van.
Este egy kicsit kiakadt. Hát, igazából nem is tudom, nem hiszem, hogy bárki is igazán hibás lett volna. Ő szomorú volt egy tőlünk független okból, mi meg csak annyit láttunk, hogy egyik pillanatról a másikra rossz kedve lett. Aztán utána már mindegy volt, hogy ki, mit mond, mert csak még rosszabb lett tőle minden.
De hát, előfordul az ilyen. Nem mondom, hogy tudom, mit érzett, de megértem…

Kb. a 4. koktél után jó ötletnek tűnt hülyéskedni Sheldonal, aztán egész jókat nevettem. Igaz, hogy egy sörös kupakkal kb. 3-szor majdnem elvágtam az ujjam, de ennyit megért.
Mondjuk nem mindig tudtam biztosra, hogy mikor viccel meg mikor nem, de ez valószínűleg inkább a pezsgőnek volt betudható.

Másnap elég korán felébredtem. Munkahelyi ártalom…
Kimentem a teraszra egy pohár vízzel és élveztem a kellemes időt. Egy cicát is láttam, de nem akart haverkodni.
Közben instán rám írt egy egyiptomi csávó. Igazából bele se mentem volna a beszélgetésbe, ha nem tudtam volna, hogy a többiek még jóval később kelnek fel.
Fura egy pasas…
Később kijött a szobatársam. Joghurtot evett meg valami gyümit, meg rizstejet ivott. Meg kínált belőle, én meg elfogadtam, mert soha nem ittam még. Meglepő, de tetszett.

A szállást délig kellett elhagyni. Szóval, összepakolásztunk, meg tervbe volt, hogy utána megyünk vízi bicajozni. Barátnőm bicajjal ment ki, így a párjával mentem kocsival.
Egy szót nem szóltunk egymáshoz…
Tisztelem és becsülöm azért, hogy ennyire szereti barátnőmet meg a gyerekeket, de én nem fogok azért teperni, hogy kedveljen. Sajnálom, hogy nem vagyok szimpi neki, tényleg, de nem is kötelező kedvelnie…
Ahogy  odaértünk rögtön ment barátnőmhöz (ő  ért ki először bicajjal), aztán láttam, hogy veszekednek, így inkább távolabb leültem.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el, azt se igazán tudtam, hogy mi a gond. Kicsit elpityeregtem magam. Rosszul viselem, ha a környezetemben veszekednek. Gyerekkori élmények miatt…
Szóval, ücsörögtem és reméltem, hogy meg tudják beszélni, hogy mi a gond.  Meg azt is reméltem, hogy nem én csináltam valamit. Persze, tudtam, hogy ez kicsit azért irracionális aggodalom volt, de hát a félelmeim 90%-a irracionális. Eggyel több vagy kevesebb már nem számít.
Aztán ki vettem a zsebemből a sörös kupakot  és azzal játszottam, hogy eltereljem a figyelmemet.

Aztán odaértek a többiek is, csatlakoztam hozzájuk, de nem szóltam egy szót se inkább.
A többiek elmentek letenni a bicajt, Sheldon meg mondta, hogy megyek e vele a kocsihoz a cuccokért.
Vele mentem. Megnyugtató a személyisége.
Persze, közben azért kifejtettem neki, hogy mégis hogyan akarja kiszedni a cuccait egy bezárt kocsiból. Ő annyit mondott, hogy megoldjuk; én meg közöltem vele, hogy ez tipikus pasi logika.
Persze, aztán neki lett igaza, mert amúgy tudta, hogy nyitva van az autó.

(Huh, de sokat írtam már… )

Nah, aztán elmentünk vízi bicajozni. Én még mellényt is kaptam, mert nem tudok úszni. Déltől kettőig vízi bicajoztunk. Annyira jó volt.
Szép volt a környezet meg az egész olyan megnyugtató volt. Legszívesebben ott maradtam volna örökre…
Imádom a vizet.
A szingli srác csinált egy csomó nagyon klassz képet.

Hazafelé barátnőm meg párja mentek kocsival, így én bicajoztam.  Annyira féltem, hogy az eszméletlen. Sheldon kérdezte is, hogy miért nem szeretek bicajozni. Én meg mondtam, hogy nem érzem magam biztonságba rajta. És igazából tényleg ez a helyzet. Nem a bicajozással van gondom, hanem azzal, hogy  semmi biztonságérzetem nincs. Mondjuk ahányszor szívtam gyerekkoromba a biciklitúrákon, nem is csoda…
Ahogy elindultunk én mentem Sheldon után,  aztán ő simán átment két parkoló kocsi között, én inkább leszálltam, mert biztos voltam abban, hogy leverem valamelyik visszapillantó tükröt. Mondtam is neki, hogy így menjek utána vakon? Erre csak annyit mondott, hogy bízzak benne. Hát, jó. Jah, ráadásul az én bicajomon volt kosár, így abban volt a sör, aztán egyszer elkezdi nekem Sheldon, hogy ne ijedjek meg, de menet közbe kivesz egy sört. Már attól megijedtem, hogy azt mondta, hogy ne ijedjek meg.
Rettenetesen meleg volt (egyébként jól le is égtem, bár ezzel nem voltam egyedül).
Egyébként egy csomó hülyeséget összehordott nekem. Nem tudom, hogy azért e hogy ne féljek annyira vagy csak szimplán, de igazán hálás voltam érte. Bár azt megállapítottam, hogy józanul se tudom mindig 100%-an, hogy mikor viccel és mikor nem.  Úgy az út felénél mondta (gondolom a fizikumom miatt), hogy egészen jól bírom az utat, így hogy nem is ittam igazából. Amúgy tényleg jól bírtam ahhoz képest, pedig enni se igazán ettem (valahogy nem kellett nagyon semmi).
Egy ilyen dicséret után meg ki nem dőltem volna semmiért.

Ahogy hazaértünk barátnőmhöz, gyorsan összeszedtük magunkat, aztán már indultunk is a buszpályaudvarra, hogy mindenki elérje a buszt.
Rettenetesen sokat kellett most is utaznom, de esküszöm megérte ( még így is, hogy szanaszét égtem).
A buszon még pár szót facen beszéltem Sheldonnal. Tudtam, hogy mától úgy se írok rá, mert csak ki idegelném, aztán még beszélni akartam vele egy kicsit.
 De nem is ez a lényeg, hanem: megváltoztattam a cset színét lilára, ő meg egyből visszaváltoztatta kékre. Kérdeztem tőle, hogy mi baja a lilával? Erre írta, hogy az hogy nem kék.
Pasi logika…
De aztán írta, hogy csak a barátnőjének a cset színe más, a többieké a hagyományos.
Annyira aranyos volt, olyat mosolyogtam rajta.

Szóval, összességében nagyon jól éreztem magam.
Sőt még azt is megkockáztatnám, hogy a kisebb hullámvölgyek ellenére boldog voltam.
El kell mentenem ezt az érzést….