“Megtalálsz az istenek álmaiban, a csillagok poraiban…”

Tegnap ugye éjszakába mentem dolgozni. Szerencsére nem volt semmi nagyobb probléma, amit nem is bántam, mert nem voltam eléggé toppon ahhoz, hogy valami nagyobb vészhelyzetet megoldjak.

(Arra jutottam, hogy “P”-t a páromnak fogom nevezni, mert végül is, ha itthon lenne, akkor nem is lenne kérdés, hogy így nevezem e. Plusz arra jutottam, hogy ha már mindketten hűségesek leszünk egymáshoz a távolság ellenére, akkor talán ez nem olyan nagy túlzás)
Ígéretéhez híven írt, amikor leszálltak a repülőről meg amikor hazaértek. Beszéltünk is kicsit, aztán hagytam aludni. Fárasztó azért ennyit utazni meg hát, ma már reggel ment is dolgozni…

Reggel jött be a műszakvezetőnőm dolgozni és mondta, hogy az egyik kolléganőm helyére kellene keresni valaki mást, mert mindig elront mindent meg nem is nagyon érdekli a dolog.
Én se bánnám, ha lenne valaki más helyette, de eleve nem is került volna ebbe a munkakörbe, ha lenne más, akit betudnánk tanítani.
Tuti, nekem kell betanítanom, ha valakit találnak a helyére. Ez az átka annak, hogy négyünk közül én vagyok legrégebb óta ebben a munkakörben.

Hajnalban írt párom, amikor felkelt meg elindult dolgozni. Szegényt azért nem irigyeltem…
Én ahogy hazaértem lefeküdtem aludni. Nem aludtam valami sokat, olyan 11 óra körül felkeltem.
Valami rosszat álmodtam, mert olyan hirtelen kipattantam az ágyamból, hogy azt se tudtam hol vagyok. Természetesen arra már nem emlékszem, hogy mit álmodtam. Csak azt tudom, hogy benne volt exem meg, hogy a valóságban kialakuló hasfájásom is valahogy belefonódott. Szóval, nem elég, hogy fáradt voltam, de még a hasam is le akart szakadni. 
Meg se próbáltam visszaaludni.

Délután megnéztem anyával a Forma 1-et. Régebben mindig néztem az összes futamot, de aztán ahogy elköltöztem ide-oda, elmaradt. Mondjuk most se fogok visszaszokni rá, de azért jó volt nézni.

Olyan 4 körül írt párom, hogy hazaért és ha ráérek, akkor videó csetelhetnénk. Naná, hogy ráértem.
Szegény olyan fáradt volt, de látni akart kicsit. 
Mondta, hogy már most hiányzók neki. Hát, ő is nekem. 
Mondtam neki, hogy csak olyan fél hatig tudok fent lenni. Mondjuk nem is volt olyan nagy baj, mert utána lefeküdt pihenni…
Aztán olyan 17:10 körül egyszer csak kérdezi, hogy nekem mik a terveim a jövőre nézve? Gondoltam magamban, hogy ez nem igazán olyan téma, amit ki lehet tárgyalni fél óra alatt. Aztán mondtam neki viccből, hogy az a tervem, hogy nem halok meg a nyugdíj előtt. 
De azért csak piszkálta a kíváncsiságomat a válasza, így rákérdeztem, hogy neki mik a terv?
Azt mondta, hogy igyekszik olyan hamar hazaköltözni, ahogy csak tud. Utána szeretne velem összeköltözni, majd elvenni feleségül. Nászútként elvinne Írországba és megmutatná azt a helyet, ahol most él. Olyan 27 éves koromra meg szeretne hozzálátni a babaprogramhoz, természetesen, ha én is benne vagyok.
Kicsit váratlanul ért, hogy már ilyeneken gondolkozik. Jó, mondjuk tény, hogy ha fél évet tudunk egymásra várni az már egy nagyon jó alap lehet egy kapcsolathoz. Amúgy is azt mondta, hogy csak a strandolós-bográcsolós napunk volt randi, a többi már kapcsolatféle.
Erre mondtam neki (én, az örök pesszimista), hogy hát, először majd derüljön ki, hogy egyáltalán ha esetleg együtt élünk, akkor is jó lesz e minden. 
Erre mondta, hogy mi gond lehetne?
Mondtam, hogy az együtt élés azért nem mindig csupa móka meg kacagás. Meg hát, ha ott leszünk hármasban (anyuja, ő meg én) és mindenki menne a feje után, akkor elkerülhetetlen a feszültség. Nem akartam konkrétan azt mondani, hogy az anyósokkal általában piszok nehéz kijönni. De amúgy tudta, hogy erre gondolok. Mondtam neki, hogy félre ne értse, nincs semmi bajom az anyukájával, csupán tapasztalat.
Erre tudjátok, hogy mit mondott? Hogy azért is akar még most kint dolgozni kicsit és félretenni pénzt, hogy legyen vésztartaléka; pl. (ő mondta ezt példának) ha nem tudunk hármasban együtt élni, akkor legyen tartalék egy saját házhoz…

Szóval, kicsit azért ma meglepett ezzel-azzal.