“Nem a hétfő szar, hanem a munkád.”

Úgy terveztem, hogy ma olyan fél egyik aludni fogok, de hát, nem jött össze. Olyan 11 óra volt, amikor anyum meg húgom bejöttek hozzám. Szóval, ennyi volt az alvásom. Hugóm megkapta a régi laptopom meg anyával kicsit el is mentünk hozzá; legalább megnéztük az új cicáját.

Délután, ha nem is sokat, de beszélgettem párommal.
Fél hat körül elkísértem anyát az állatorvoshoz. Közbe a kolléganőm írt a csoportba üzit, aztán azon felhúztam elég rendesen magam. Így aztán ki is panaszkodtam neki magam. Azt mondta, hogy ne aggódjak, csak 1-1,5 évet kell még kibírnom ott (célzás arra, hogy utána már belevágna a babaprogramba). Nem akartam gonosz lenni, de mondtam neki, hogy erre még nem építhetek. Azt mondta, hogy megérti.
Remélem, hogy a későbbiekben is ennyire stabil lesz a jövőképe kettőnkről…

A munkán fel se kellene húznom magamat, elvégre megszokhattam volna már, hogy mindig minket csesztetnek. Akármit, akárhogy csinálunk valaki mindig talál benne valamit, ami nem tetszik. Persze, abban nem tudnak segíteni, hogy hogyan csináljuk jobban, mert nem értenek hozzá.
Még azért is mi vagyunk a hibásak, hogy a dolgozók nem tudnak számolni.
Persze, másodikán azért menjek be túlórába (reggel érek haza és délutánba megyek vissza).
Huh, nagyon felhúztam magam rajta. Nem a túlórán, hanem hogy ennyire szívatva vagyunk. Írtam is a kolléganőmnek, hogy ha ennyire okosak, akkor pakoljanak minket szét másik munkakörbe és csinálják ők meg. Hivatalosan az a munkakör, amiben vagyunk úgy sem létezik…
Remélem, hogy nem nagyon szól be a főnök reggel, mert akkor tuti kiosztom. Félre ne értsetek, én igazán békés ember vagyok, de nem szeretem, ha fölöslegesen csesztetnek. Tényleg lelkiismeretesen csinálom a dolgomat és érdekel is, hogy minden rendben legyen, de már komolyan úgy vagyok ezzel, hogy ha ez kevés, akkor keressenek jobbat…

Tényleg meg kell csinálnom azt a tanfolyamot és olyan jónak kell lennem belőle, hogy ne a gyáron múljon a megélhetésem…