„A távolság keserves próbája a szerető szíveknek!”

Nah, lássuk csak a mai napomat, de csak röviden, mert mindjárt ülve elalszok…

Reggel olyan fáradt voltam, hogy majdnem lemaradt a szokásos puding. Most is fel-fel ébredtem éjjel. Pedig mostanában még energiaitalt se iszok annyit, mint eddig.
A buszon olyan jót aludtam, hogy legszívesebben le se szálltam volna.
Exem írt. Nagy kómás fejjel először csak néztem, hogy mit akar ilyen korán. Azt tudtam, hogy ébren van, mert a barátnőjével azt hiszem Romániába mennek haza hozni a csaj mamáját. Egyébként csak azért írt, mert olvasott egy hírt a neten, hogy lehet lesz még egy évada a Hannibál című sorozatnak. A kedvenc sorozatom.

A főnököm meg a műszakvezetőm is csak olyan fél tízig volt a gyárban, aztán egyedül maradtam, de szerencsére semmi nagyobb probléma nem volt.
A szombati munkanap előnye, hogy ilyenkor az irodában nem dolgoznak, így most senki nem keresett az ilyen-olyan adminisztrációs gondjaival.
A műszaknak abban a felében, amikor már nem volt bent főnök, főleg a kiséri barátnőm gépénél voltam. Beszélgettünk, néha megcsináltam helyette a terméket meg csomagolóanyagot válogattam neki. Jobb elfoglaltság volt, mint ülni az irodában és bámulni ki a fejemből.
Mivel hétfő reggel le áll az üzem egy hétre így már most sem ment fullon az üzem.

Ma majdnem egyáltalán nem beszéltem párommal. Már nagyon bennem volt, hogy írok neki, hogy azért igazán csinálhatna időt arra, hogy legalább kicsit többet írjon. Persze tudom, hogy én is szoktam elfoglalt lenni, de akkor is…
Hát, nem könnyű ez.
És még csak augusztus van…
Amúgy nap közben nem nagyon szoktam azon siránkozni, hogy nincs itthon. Általában úgy vagyok vele, hogy majd fél év múlva foglalkozom az én, ő, mi kérdéssel.
De amikor se a munka, se az itthoni teendők nem foglalnak le, akkor hiányolom, hogy nincs itt. Olyankor jó lenne megint a szökőkútnál ücsörögni, együtt fagyizni, strandolni, lemaradni a film végéről…