“A kedvesség megérinti a szívedet, és képessé tesz arra, hogy fejlődj, és megtanulj bízni magadban és másokban”

Tegnap délelőtt anyával kimentem a piacra. Sok értelme nem volt mondjuk, mert alig volt kint árus. Nem mintha nagyon venni akartunk volna bármit is, bár azt mindketten leszögeztük, hogy jó lett volna lángost reggelizni. Persze, most a lángosos se volt kint.
Hazafelé a parkban persze meglátta a jó barátja céges autóját, így mindenképpen oda kellett mennünk. Fel is húzott vele, mert én meg haladtam volna, hogy még munka előtt minden kapkodás nélkül megfőzhessek meg elvégezzek az egyéb otthoni teendőimmel. Plusz már a hányinger kerülget, ha eszembe jut anya butaliba nevetése, amit csak neki tartogat…
Húgommal pont azt beszéltük a múltkor, hogy a pasassal amúgy semmi bajunk nem lenne, de anyának meg ennek a fura szitunak köszönhetően látni se akarjuk.
Szóval, ácsorogtunk kicsit. Ők beszélgettek, a pasas viccelődött, anya vihorászott, én meg ácsorogtam mellettük.

A gyárban tök jó volt, mert a kolléganőm ledolgozós volt, így ő is délutános volt meg én is. Így a munkába is besegített meg beszélgetni is tudtunk.
Mesélte, hogy anyósa szeretné, ha összeköltözésképpen oda menne lakni a sráchoz, de neki esze ágában sincs. Szerintem még az összeköltözéshez sem ragaszkodik jelenleg, az anyósával meg főleg nem akar együtt lakni.

Tegnap instán rám írt ez pasas. Persze, onnantól kezdve, hogy megtudta, van párom már nem voltam olyan érdekes (az egyiptomi srác már nem írkál).
Igazából csak azért szoktam visszaírni, mert mindegyik angolul akar beszélgetni és annak ellenére, hogy csak minimális angoltudással rendelkezem, sok minden rám ragad.

Az egyik darálós pasas hívott tegnap is (nem tudom, hogy írtam e, hogy kedden is szólt, hogy menjek már oda hozzá a műhelybe).
Kaptam tőle sütit. Kb. fél órát voltam vele meg a kollégájával.
Ő az, aki mondta, hogy ha fiatalabb lenne az esete lennék, de ilyen öregen már nincs értelme próbálkozni (60-on túl van már).
Szóval, amíg ettem a sütit elcsevegtem velük. Ők élvezték a társaságomat, én besütiztem, mindenki jól járt.
Aki hívott, vele amúgy is jóba vagyok. Tényleg mindig kedves velem.
A másik pasast nem kedvelem igazán. Még tavaly össze is vesztünk munkaügyben. Nem ezért nem kedvelem, a munkahelyi vitákon túl tudok lépni. Mindenkinek lehet rossz napja, de alapjáraton sem kedvelem.

A műszakvezetőm kicsit elbizonytalanított. Az új műszakvezető volt bent délutánba velem, aztán amikor a kolléganőm bent volt szó szerint egy árva szót sem szólt. Gondoltam, biztos, nem akart beleszólni csak úgy a csevegésünkbe.
Aztán később a kolléganőm nem volt bent velem az irodában, aztán akkor meg beszélgettünk meg még viccelődtünk is.
Amikor visszajött a kolléganőm és kettesbe voltunk, akkor mondtam is neki viccből, hogy velem biztos csak azért beszélget, mert én mindig szólok hozzá, aztán nem is tehet mást. A kolléganőm meg a többiek is nem egyszer mondták már, hogy ők nem szólnak a főnökökhöz, ha nem muszáj. Én szoktam beszélgetni velük. Egyrészt, mert ha fel is húznak olykor igazából semmi bajom velük, másrészt véleményem szerint nem lehet úgy normálisan együtt dolgozni, hogy ha nincs kicsit oldottabb kommunikáció is.
Mindenesetre kicsit elgondolkodtam azon, hogy lehet velem se akar amúgy beszélgetni csak nem hagytam neki más választást. Tudjátok, muszáj mindent túlagyalni…
Aztán megint elmászkált valamerre a kolléganőm és a műszakvezetőm bent volt. Beszélgettünk meg megállapítottuk, hogy most azt hiszem jövő héten leszünk egy napot ugyanabban a műszakban, aztán egy darabig nem forgunk össze ( a műszakvezetők 3 műszakban járnak dolgozni).
Végül arra jutottam, hogy szerintem a többiekkel is beszélgetne, de mivel a legkisebb jelét se adják annak, hogy szeretnének beszélgetni vele (mert nem is szeretnének), így ő sem erőlködik.
Műszak végén pedig egy dologgal kapcsolatban nagyot nőtt a szememben. A lényeg az volt, hogy még kedden érkezett egy levél a logisztikától. Szóltam neki róla, hogy megcsinálom az adminisztrációs teendőket a levéllel kapcsolatban. Ő rábólintott, én megcsináltam. Aztán tegnap műszakvégén szólt a másik műszakvezetőm, hogy habár elküldte a logisztika nekünk, de ehhez kivételesen nem kellett volna hozzányúlni, szóval ezentúl ha kapunk ilyen levelet, akkor előtte kérdezzük meg a műszakvezetőt vagy a szupercontrolos kollégát, hogy hozzányúljunk e. Bólintottam, de annál azért több gerinc volt bennem, hogy egyből pajzsként feldobjam, hogy hát, a műszakvezetőm rábólintott a dologra. De ő egyből mondta, hogy szóltam arról a levélről és ő bólintott rá. Nem azért ebből semmi nagy probléma nem lett, de azért jól esett maga a tudat, hogy nem hagyta volna, hogy én szívjak emiatt.

Az a kolléganőm, akit mindig azzal szívatnak, hogy rám hasonlít, tegnap írt messengeren (amúgy nem hasonlítunk egymásra; csak azért mondják azt, hogy hasonlítunk, mert neki is kicsit feltűnőbb a külsője).
Szóval, múltkor az ukrán srác írt nekem, hogy jött vissza és vett nekem ukrán csokit. És ő akarta személyesen átadni, de nem tudott eljönni a gyárhoz, ahogyan tervezte, így elküldte a kolléganőmmel. Hát, nem aranyos? Azt írta nekem, amikor írtam neki, hogy nagyon köszönöm és, hogy mennyire kedves tőle, hogy „egyszer azt mondta nekem valaki, hogy aki kedves velem, azzal én is kedves vagyok”. Én mondtam neki, amikor nálunk dolgozott és épp nem volt semmi dolgom, aztán kitöltöttem a munkalapját, amíg behozta a lemaradását.
Ilyenkor majdnem elhiszem, hogy mindennek van értelme…

Éjjel Sheldonnal álmodtam. Nagyon fura volt. Hébe-hóba szoktunk beszélgetni, de nem tudom, hogy most mivel kapcsolatban került a fejembe. Nem is emlékszem mondjuk konkrétan az álmomra, csak tudom, hogy benne volt.

Délelőtt szépülős napot tartottam. Hajpakolást csináltam, arcmaszkot, aztán lilás körömápolóval befestettem a körmöm meg kidíszítettem rózsaszínű meg lila kővel (nem csicsásra, csak olyan kis fainra).