A lélek felfrissül, ha szeretik.

Tegnap jöttem haza barátnőmtől, azért nem is írtam. Csak annyi időm volt itthon, hogy összekapjam magam meg a melós cuccaimat, és mentem is éjszakába dolgozni…

28.-án meló után indultam barátnőmhöz. A gyári busszal mentem be a központba és a buszon az egyik kollégám leült mellém. Persze, végig dumálta az utat.
Egész meló alatt azt vártam, hogy mikor mehetek már hozzá. Annyira hiányzott már.
Odafele szerencsére nem kellett átszállnom.
Mondjuk arról igazán leszokhatnék, hogy mindig olyan dolgokon gondolkozom utazás közben, amikkel csak elcseszem a kedvem.
Persze, mire odaértem a rossz hangulatnak nyoma se volt. Barátnőm a gyerkőcökkel jött ki elém. A párja most megint elég sokat van távol. A gyerkőcök még mindig olyan kis édesek. Imádom őket.

Szegény barátnőm jól megszívta az új cicájukkal. Nagyon szép cicát szerzett. Egy pár tette fel a netre, hogy új helyre költöznek albérlete meg jön majd a baba is, és ezért keresnek a cicának új otthont.
Barátnőm tényleg mindent megtett, hogy a cica otthon érezze magát, de hát, nem akarta.
Az még nem is volt meglepő, hogy bujkált meg nem nagyon akart barátkozni, elvégre csak félt. De hát, még akkor se akart enni, amikor senki nem volt otthon.
De úgy higgyétek el, hogy tényleg hozzá se lehetett nyúlni, mert egyből támadott, de amikor jöttek az eredeti gazdijai, akkor olyan volt, mint a kezes bárány. Járkált, hozzábújt barátnőmhöz. Nagyon szereti a gazdáit. Nem is igazán értem, hogy van szívük megválni tőle. Szerintem teljesen mindegy, hogy hova viszik az a macska el fog pusztulni nélkülük…
Barátnőm is visszaadta nekik, mert nem akarta, hogy éhen haljon. Meg tényleg hozzá se lehetett nyúlni. Ez meg azért elég nagy szívás két kis gyerekkel.

Nah, de kicsit boldogabb téma felé tereljük a szót…
Elmentünk a szegedi Füvészkertbe. Nagyon tetszett. Olyan szépen ki van alakítva, nagyon klassz hely.
A kaktuszokat legszívesebben haza hoztam volna, olyan szépek voltak.  
A lepkeház is nagyon tetszett.
Barátnőm lányai olyan kis okosak. Tudom is róluk, de mindig meglepnek, hogy mennyire.
Mondjuk az apjukat nem igazán értem. Okés, nem jófej és szívatni akarja barátnőmet, de a gyerekekkel sem épp a legfainabb. Barátnőm mesélte, hogy a lánya mondta neki, hogy csillagász akar lenni, aztán annyi volt a reakciója, hogy hát, abból nem lehet megélni. Én értem, hogy realistának kell lenni, de azért talán ez túlzás…

Este kicsit becsíptem. Pedig csak két pohár bort ittam. Szerintem kicsit többet is fecsegtem, de lehet, hogy csak én éreztem úgy.
Páromról is beszéltünk meg exemről is, hogy ugye valószínűleg le fog majd számolni. Kicsit fura lesz.
A tetoválós srác is rám írt, amikor lefeküdtem, de csak másnap reggel írtam neki vissza. Írta, hogy a párjával szét fognak költözni. Szereti még, de úgy érzi, hogy a csaj már nem szereti őt.

Úgy bírom amúgy, hogy amikor úgy megyek el barátnőmhöz, hogy a gyerkőcök is otthon vannak, akkor mindig csinálunk ilyen-olyan kreatív dolgokat. Mondtam is neki, hogy itthon nem nagyon csinálnám, de ott, velük annyira élvezem. Még a gyurmázás is nagyon jó volt annak ellenére, hogy az a levegőben megkeményedő gyurma azért feladta a leckét.  Meg is kérdezem majd barátnőmet, hogy egyben maradtak e száradás után.
A gyerkőcök kicsit rosszcsontok voltak párszor. Meg néha elég türelmetlenek. Pedig barátnőm aztán tényleg szuper anyuka és rengeteget foglalkozik velük. Most fel kellett egyszer-kétszer emelnie a hangját. Néha még én is úgy éreztem, hogy mindjárt én is elnézést kérek a viselkedésemért, pedig nem is csináltam semmit.

Az ajánlására vettem két parfümöt (egy parfüm női és férfi változatát). Amúgy is akartam venni pont így, hogy magamnak meg páromnak is, szóval kitalálta a gondolataimat. Ha úgy van pénzem, akkor amúgy is mindig igyekszem úgy menni, hogy ha talált valami nekem valót, akkor azt meg tudjam venni. Nem mintha egyből ki kellett volna most is fizetnem, de jobban szeretem előre odaadni neki.
Előre ide adta a névnapi ajándékomat: kaptam két dobókockás fülbevalót, egy nagyon klassz neves tollat meg egy szuper képeslapot. Jól meglepett vele.

Szokás szerint most se szívesen jöttem tőle/tőlük haza. És nem csak azért, mert olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam lépni.
Remélem, hogy minél hamarabb tudunk majd talizni. Felnőttként már nem olyan egyszerű összehozni az ilyen baráti talikat, de semmi se lehetetlen, nem igaz?

Ahogy haza értem, nem sokkal már mehettem is dolgozni. Látszott, hogy nem nagyon kapcsoltam át műszak elején dolgozó üzemmódba, de nagy nehezen azért visszahangolódtam.
Nyugis is volt az éjszakám. A műszakvezetőm adott egy csokit. Lehet vigaszdíj volt, amiért exemről akart velem beszélgetni. Meg megmutatta a nyaralási képeit. Szóval, elvoltunk.
A reggel már kevésbé volt ilyen nyugodt… Épp már indultam volna a buszhoz, amikor a főnököm utánam szólt meg intett, hogy menjek már oda. Ahogy közeledtem felé már láttam rajta, hogy ebből már megint le cseszés lesz. Kérdezte tőlem, hogy megkaptam e a papírokat? Én meg csak néztem rá, hogy milyen papírokat? Nah, akkor már láttam rajta, hogy kezd eldurranni az agya. Valamelyik kolléganőmnek adta (amúgy senki nem tud semmit róla), akinek ide kellett volna adnia nekem. Aztán mondtam, hogy nekem nem adtak semmilyen papírt. Aztán a főnököm kissé hangosabban szidott minket meg, hogy az egész beosztásunkat megszünteti, ha felhúzzuk. Megszoktam már, hogy olykor akkor is le vagyok tolva, ha nem rontottam el semmit, de most még én is éreztem magamon, hogy elég megszeppenve ácsorgok. Gondolom, hogy ez neki is feltűnt, mert aztán normális hangon mondta, hogy persze, erről nem én tehetek, köszöni a segítséget és még jó pihenést is kívánt.