Valamit adunk, valamit kapunk…

A beosztásomat kicsit megkavarták, így nem tudtam írni.
Tegnap délelőtt írt exem messengeren, hogy majd ne lepődjek meg, de a főnökasszonyom hívni fog, mert rövid váltásba kellene majd dolgoznom. Rendes volt tőle, hogy szólt, mert így legalább nem ért váratlanul.
Így úgy dolgoztam, hogy tegnap délutános voltam, ma pedig délelőttre már mentem is visszadolgozni…

Nah, de először a tegnapi nap.
Mostanában nem nagyon voltak nyugodt napjaim odabent.
Alig értem be az üzembe, de már jött az egyik csaj, akivel mostanában rengetegszer levelezgetek, hogy segítsek már neki.
Ennek az egyik hátránya az volt, hogy csúsztam a saját feladataimmal. A másik pedig, hogy mióta nem az irodista barátnőm könyveli a papírjainkat azóta egy új csajjal kell mindenről levelezgetnem. Biztos nagyon utálhat már, de hát én se jó kedvembe írok neki…
Szóval, így később kezdtem a papírmunkáimat megcsinálni. Délutánba mondjuk szerencsére senki nem zargat azzal, hogy mikor leszek kész, de azért szeretem tartani magam a megszokott ütemtervhez.
Hálát adtam érte, hogy délutánba már senki nincs bent, akivel leveleznem kellene.

Az alapanyagos srác még mindig az agyamra megy. Olyan bizalmaskodóan viselkedik velem. Kiráz tőle a hideg.
A lakatos sráccal most épp nem vagyunk beszélő viszonyba. Felhúzott azzal, hogy az egyik nap megszól azért, mert hozzá mertem szólni; a másik nap meg beszól azért, hogy nem szólok hozzá. Én meg úgy gondoltam, hogy nekem pont nem hiányzik a marhasága.

Műszakváltáskor feszt azzal szívatott az új műszakvezető, hogy beírjon e túlórázni. Mondtam is neki, hogy még csak az kellene, hogy túlórázni is be kelljen mennem. Aztán a kolléganőm elkezdett szívatni, amikor csak ketten voltunk az irodában, hogy milyen jól kijövünk egymással, merthogy még mindig csak velem beszélget négyünk közül. De mondtam neki, hogy igazából nincs választása, mert addig beszélek hozzá, amíg meg nem szólal.
Ezen nevettünk egyet, aztán áttértünk a szerelmi életére. Hát, nem tudom, hogy mi van vele. A párja nem egy hú, de nagy macsó, viszont annyi mindent elnézett már neki, hogy biztos vagyok benne, hogy nagyon szereti. Remélem, hogy lassan eldönti a csaj, hogy mit akar…

Éjjel fél 12-re értem haza és hajnali fél 4-kor keltem. Rettentő kipihent voltam…
Ráadásul nem is a saját kis csapatommal voltam, de végül is nem volt gáz.
Persze, most is egy nagy halom munkám volt meg leveleztem össze-vissza… A nagyfőnök be is jött, hogy elég sok mostanság a probléma a papírok körül. Mondtam, hogy tudok róla, mivel én levelezgetek róla egyfolytában.
Szóval, le lettünk cseszve, hogy figyeljünk jobban.
Tudjátok néha azért féltem a beosztásomat. Úgy értem, hogy hiába teperek ezerrel meg csinálok mindent normálisan, ha csak engem érdekel ennyire a meló…
Mondjuk azért azt is megjegyezném, hogy a papírokkal kapcsolatos problémák abból adódnak, hogy az operátorok nem tudnak számolni meg egy egyszerű papírt helyesen kitölteni. De nem ők vannak letolva érte, hanem mi, hogy nem veszünk minden hibát észre.
Néha-néha azért elkeseredek emiatt. Exem azt mondta, hogy úgy is tudom, hogy a sok letolás nem nekem szól, de ez egy ponton túl már nem vigasztal…

Ma jött az irodába exem párja. Fura volt, mert nem szokott személyes okból bejönni. Úgy értem, hogy ha kávézni akart exemmel vagy bármi ilyesmi, akkor rácsörgött. De az irodába nem szokott bejönni, mert mindenki tudja, hogy munka szempontjából semmi oka ott lenni. Aztán ha az ember nem akar a főnökeivel nézeteltérést, akkor erre nem árt figyelni.
Szóval, bejött, aztán fecsegett exemmel. Én pont agypihentetésképpen játszottam kicsit a mobilomon. Amúgy se akartam beleszólni a beszélgetésükbe. Mondta neki exem, hogy még befejezi azt, amit csinál, aztán megy kávézni, ha talál még aprót a táskájába.
Aztán kiment a csaj.
Mondta exem, hogy a párja nagyon féltékeny rám. Kérdeztem, hogy miért, nem csináltam semmit. Azt mondta, hogy aggódik azon, hogy együtt dolgozunk és mi lesz, ha ő elmegy a másik munkahelyére dolgozni, merthogy mi jóba vagyunk.
Én meg gondolkodás nélkül rávágtam, hogy „de hülye”, aztán egy gyors „már bocsi”-t hozzálöktem, nehogy megsértődjön. De nem sértődött meg.
Jót mosolyogtam a csajon. Ha hiszitek, ha nem, nem gúnyosan.
Persze, ha olyan viszonyba lennék a csajjal, akkor mondanám neki, hogy ne olyanok miatt aggódjon, akiket szemmel tud tartani, hanem azok miatt, akiket nem ismer. Tapasztalat.
Persze, exem nem talált aprót és adtam neki.
Most éreztem először azt, hogy nem fáj, hogy már nem az enyém…

„Ha valaki elment, és ezzel együtt kitépte a szíved, nagyon sokáig képtelen vagy neki megbocsátani. Először önmagad hibáztatod mindenért, ami nem vagy, mindenért, amiben mások jobbak nálad. Aztán őt okolod. Sírsz miatta, szidod magadban, százszor is megfogadod, hogy nem veszed a szádra többé a nevét, és nem nyitsz ki újságot, amiben ő szerepel. Nem nézel tévét. Nem hallgatsz zenét. Nem beszélgetsz másokkal. Nem zongorázol. Egyszóval nem érzel. Csakhogy így hermetikusan elzárod magad mindentől, ami segíthetne, hogy továbblépj, hogy megértsd: ő, akiért te az életed is odaadtad volna, nem tudott neked eleget adni önmagából. Ő pontosan annyit volt képes adni, ő pontosan olyan volt, amilyenné formálta élete során a rá ható több millió tényező. Nem tudott jobb lenni hozzád, ezt a szívrepesztő tényt, így ahogy van, el kell fogadni. „

Karma, valamit elvesztesz, valamit kapsz.
Szóval, nőtt az órabérem; 100 forinttal. Mondtam is a főnökömnek (vagyis csak írtam viberen), hogy nem is panaszkodok többet a fizum miatt.
Mondta a főnököm, hogy a kolléganőimnek ne nagyon mondjam, mert ők tuti, nem kaptak ennyit.
Exemét is jól megdobták, bár az én órabérem még mindig nagyobb (már amikor együtt voltunk is versenyeztette a bérünket). De azért mekkora szívás, hogy most kap normális órabért, amikor hónapok kérdése és leszámol…

A munka után kb. olyan volt itthon lenni, mintha haza se jöttem volna. Olyan fél óránként hívtak a gyárból ilyen-olyan dolog miatt…

Párommal holnap tudunk majd videó csetelni.
Amúgy anyum is meglepődött azon, hogy amíg itthon volt, nem mondtuk egymásnak, hogy „Szeretlek”.
Mivel nem ő az egyetlen, aki meglepődött ezen, így kezdem úgy érezni, hogy ez talán gond…
Néha úgy érzem, hogy talán mondanám neki, de inkább még se. Főleg ne neten keresztül.

„Elkezdetek beszélgetni, és minden remek: szereted és tetszel neki. Sokat vagytok együtt, az érzés egyre mélyebb. S egy napon, anélkül, hogy észrevennétek, rájössz, hogy szereted. Az idő megáll, és azt hiszed, hogy az egész világ csakis a tiétek, egyedül a tiétek. Egészen addig, míg egyikőtök lelép, és kitépi a másik szívét, amíg még dobog, és otthagyja a leggyalázatosabb állapotban szegényt.”

Ugye, milyen vidám idézet?
Nem depizek, nem azért választottam ezt az idézetet. Csak nagyba kerestem valami huh, de szerelmeset, aztán ahogy ennek olvastam az elejét tökre tetszett, a végén meg úgy meglepődtem xD