“Az alkalmazkodási képtelenség a konfliktusok melegágya.”

Tegnap az eddigiekhez képest egészen nyugodt napom volt odabent a gyárban.
Igaz, hogy tegnap is kaptam egy levelet az irodáról, de az elég hamar el lett intézve. Valószínűleg a csajszi is gondolta, hogy a probléma hátterében nem mi állunk, mert ehhez a levélhez nem csatolta a főnököket is, csak nekem küldte el.
Az eddigi napokhoz képest már-már unatkozni is volt időm.

Exem barátnője most nem jött be csekkolni, hogy szóba állunk e egymással. Pedig milyen féltékeny lenne, ha tudná, hogy exem milyen normális velem, mióta túlléptünk a szakítós szakaszon…
Valamelyik nap is hallottam a rádióba egy zenét. Már nem először, de mindig csak a gyárban hallottam és fogalmam se volt róla, ki énekli vagy mi a szám címe. Sőt igazából azt se tudtam volna megmondani, hogy miről szól a zene, mert ahogy meghallottam totál ellazult tőle az agyam. Szóval, csak annyit tudtam a zenéről, hogy imádom. Aztán most valamelyik reggel is szólt a rádióba és mondtam az irodában lévőknek, hogy megbolondulok, ha nem tudom meg, hogy mi ez a zene. Aztán csináltam a saját kis dolgaimat és később exem odatolt elém egy cetlit; rajta volt az előadó meg a szám címe. Úgy megörültem neki. Mondtam is, hogy elteszem, aztán otthon rögtön le is töltöm, hogy aztán addig hallgassam, amíg meg nem utálom. Erre mondta nekem, hogy mindjárt letölti és átküldi. Hazafelé a buszon végig azt hallgattam (még nem sikerült megunnom).
Ez a zene az:

Gondolom, most mire gondoltok. Valószínűleg arra, amire én is gondolnék, ha másról lenne szó. Gondolom, hogy most arra gondoltok, mennyire nem vagyok túl rajta és, hogy ezzel a kedvességével csak minden sokkal rosszabb lesz.
Biztos, emlékeztek is, hogy amikor szakított velem, akkor mennyire fáj a kedvessége is.
És, aki arra tippelt, hogy nem vagyok, túl rajta annak csak részben van igaza.
Vannak még a szakításból származó sérelmek, amiken nem vagyok túl és azon talán soha nem leszek túl, hogy elvesztettem valakit, akit ennyire szerettem.
Viszont, ha ránézek, akkor már nem látom azt a személyt és valószínűleg ez így is van rendjén.
Most ne értsetek félre, de ez alatt a kicsivel több, mint egy év alatt jobban ki ismertem, mint amennyire ő ismeri saját magát. Mindenre fejből tudom, hogyan reagál, mivel lehet megbántani, elbizonytalanítani, elgondolkodtatni, fellelkesíteni… stb. Ha be akartam volna kavarni a mostani kapcsolatába, akkor már rég megtehettem volna. Nah, nem akkor, amikor még egy sarokba sírdogáltam végig a napjaimat, de azért mostanra már menne. Igazából, szörnyen hangzik (talán), de amennyire bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy mikor épp mire vágyik egy hónap nem kellene és eltudnám érni, hogy szakítsanak…
De akármilyen szomorú (vagy sem) én nem tudok ilyen lenni, pedig olyan egyszerű lenne. Talán én vagyok rosszul összerakva, de tiszteletbe tartom, hogy őt választotta. Biztos elment az eszem, a franc se tudja…

Estefelé egy kicsit rossz hangulatom volt. Nem az előző témával összefüggésben.
Csak olyan pörgős volt a délelőttös műszakok a gyárban, hogy ahogy haza jöttem és arra gondoltam, hogy ma meg nem lesz meló, csak itthon leszek… Nem is tudom, hogy magyarázzam meg. A sok pörgés után olyan hirtelen nem volt mit csinálnom, hogy teljesen lehangolt.
Ti voltatok már így? Barátnőm tuti megértené ezt az érzést.
Persze, ma már nem rossz, hogy van egy kis nyugi, de tegnap tényleg nagyon rossz volt ez a hirtelen váltás.

A szüleim kiakasztanak. Most épp azzal vannak elfoglalva, hogy egy esetleges válással ki járna a rosszabbul. Persze, a fenn álló körülmények alapján soha az életben nem fognak elválni.
Anyum egyébként is minden nap azt ecseteli, hogy mennyire utálja apumat, de úgy általában se jó neki semmi. Ezt mondtam is neki. Egyik nap letolja apát, hogy felkel vele megetetni a kutyákat meg kávét főzni, a másik nap meg panaszkodik rá, hogy nem kel fel.
Ma apum van csak itthon délelőtt, így az ő panaszkodását is meghallgathattam. Szerinte anya csak azért nem válik el tőle, mert egyrészt nem tudna hova menni még akkor sem, ha apum „nagylelkű” lenne és fizetné a kölcsönt (ami egyébként lassan lejár), másrészt nem lenne miből élnie.
Ez utóbbiban van némi igazság, mert anyumnak esze ágában sincs elmenni egy normális helyre dolgozni. Szerintem már teljesen beleszokott ezekbe a hivatal által kiközvetített melókba.
Másrészt viszont apa igazán észrevehetné, hogy sokkal jobb helyzetben ő sincs, mivel egy rántottát nem tud egy maga összeütni…
Nagyon durván kiakasztóak…