„Az anyukák gyakran nem járnak sokkal előrébb a fejlődésben a gyereküknél.”

Tudom, hogy az anyukánkról nem szabad rosszat mondani, mert megszült meg felnevelt, meg hasonlók és valószínűleg megszakadna a szívem, ha a jövőbeli gyerekem egy rossz szót is ejtene rólam.
De igaz, ami igaz, anyum erősen táncol az idegeimen. Apum se semmi, nem védem őt se, de anya túltesz rajta is…

Elmesélem néhány apróságot, ami miatt mostanság elgondolkoztam azon, hogy vagy megfojtom, vagy letépem a füleimet…

Azt hiszem, azt említettem, hogy apumnak új fogsor lesz csináltatva. Emiatt most 3 napon keresztül foghúzásra jár. Mivel a héten szabadságon van, ezért hétfőn már ment is az első foghúzásra.
Anya teljesen ki volt akadva egyrészt azon, hogy ugye mennyibe fog ez kerülni, másrészt (és ez volt a nagyobb baja) úgy volt, hogy ha apa úgy is itthon lesz, akkor tud fát vágni, de így majd biztos nem fog.
Persze, foghúzás ide vagy oda, apum vágott fát meg agyonig kitakarította a szobájukat, aztán kiment sövényt nyírni.
Anyumnak az volt az egyetlen reakciója, hogy hát, apa biztos csak azért rakott rendet, mert unja már, hogy nem szól hozzá.
Úgy felhúzott vele, hogy mindenbe bele kell kötni. Holott inkább örülhetne neki, hogy apum kitakarított, mert neki leszakadna a keze, ha megcsinálná.
Mondtam is neki mérgembe, nehogy azt higgye, hogy apát meg hatja, hogy nem szól hozzá. Amúgy biztos zavarja, de esküszöm, hogy anyum ennek örül.
Ez a nem-szólok-hozzád stratégia egyébként is az egyik kedvenc eszköze, meg úgy általában bírja a lelki terror egy kisebb skáláját.
Szerintem velem is csak azért van nagyjából jóba, mert a gyerekkoromnak köszönhetően sok mindenre immúnis vagyok már.

Apumat eléggé megsajnáltam, mert az után, hogy a fogáról kiderült, hogy meg kell csinálni, valamelyik reggel elejtette a szemüvegét és letört az egyik szára; nem is szólt róla anyumnak. Megragasztotta és kész. Gondolom, nem akart emiatt is veszekedni, vagy inkább csak hallgatni anyum kiabálását…

Anyumnak mondtam, hogy ugye ma meg holnap pihenős vagyok ( azaz nem dolgozok), így holnap majd főzök én. Mondta, hogy tök jó, mert holnap ő se dolgozik, legalább együtt leszünk itthon (nem kettesbe lesz apával).
Mondtam is neki, hogy múltkor vettem garnélarákot (nagyon szeretem, de az ára miatt nem eszek valami nagyon sűrűn…) és akkor majd azt fogom megcsinálni.
Utána meg, ha tud, akkor segítsen már nekem a hajvágás-hajfestésben, mert ugyan egyedül is megy, de jóval gyorsabb segítséggel. Erre egyből mondta, hogy nem tudja, rá fog e érni vagy itthon lesz e…stb. Jó, gondoltam magamban, nem is érdekel. Kérdeztem aztán tőle, hogy reggel megvárjam, jön e boltba vagy még ezt sem tudja ? Mondta, hogy ő nem fog menni, mert nincs kedve, majd apát elküldi bevásárolni.
(Persze, utána egy fél napig hallgathatom majd, hogy apa körbe se néz a boltba, csak megveszi, amit felírtak és kész.)

Aztán itthon elkezdtem levágni a hajam meg festeni.
(Úgy voltam vele, hogy egyrészt jó lesz idegnyugtatásnak, másrészt holnap délután párom lehet ráér videó csetelni és akkor nem biztos, hogy lesz még erre is időm. A körmömet is megcsináltam ma; nagyon fain lett).
Nah, és mondta, hogy szóljak és segít. Mondtam, hogy akkor majd hátul segíthetne befesteni, mert most, hogy rövidebb lett biztos összekenném magam.
Erre szólok neki, hogy akkor jön e segíteni és mondja, hogy még se tud, mert telefonált a férfi barátja, hogy mindjárt beugrik hozzájuk.
Persze, ahogy megjött a csávó anyum visszavedlett a hülye liba stílusába és úgy vihorászott neki, hogy legszívesebben megfogtam volna a fejét és addig vertem volna a falba, amíg kussba nem marad…
Annyi időre nem mentem ki a konyhába, hogy köszönjek neki és, amikor rájött, hogy itthon vagyok és bekukkantott hozzám a fürdőbe, akkor is épphogy ránéztem.

Aztán, ha az előbbiek nem húztak volna fel épp eléggé, a pasas után megjött keresztanyum is. Persze, muszáj volt most is üvöltözve beszélgetniük, mert hát, az a normális…
Aztán beszélték, hogy valami ismerősüket mennyien nem szeretik meg hányan beszóltak neki, merthogy 50 éves létére olyan miniszoknyát vesz fel, hogy mindene kilátszik belőle. Anyum persze egyből mondta, hogy hát, ha úgy érzi jól magát, akkor senkinek semmi köze hozzá (persze, hogy ezt mondja, amikor a kapuzárási pánikja óta kb. ugyanilyen miniszoknyákban jár meg olyan kivágott felsőkbe, hogy ha nem lenne rajta, akkor se látszódna több belőle…).
Erre keresztanyum felhozta, hogy valami túlsúlyos ismerősük is feszt miniszoknyában járkál és hogy milyen undorítóan néz ki.
Ekkorra már nagyon untam mindkettőjüket. Szóval, mondtam, hogy akkor ennyi erőből a túlsúlyos csajt se szólják le, mert ha úgy érzi jól magát, akkor az az ő dolga.
De nem, az nem ugyanaz, mondták egyből, de utána legalább kicsit csendben maradtak…

Tudjátok, rájöttem amúgy, hogy miattuk vállalom állandóan túl magam minden kapcsolatomban. Annyira nem akarom, hogy ilyen kapcsolatom legyen, hogy inkább mindent megpróbálok megoldani.

Egy más téma, így a végére, mert a hangulatom már adott hozzá.
Éjszakás műszakban az egyik kolléganőm (még jó, hogy senki nem volt úgy a közelbe) rákérdezett a csuklómon lévő hegre, hogy fel akartam e vágni az ereimet (mármint régebben). Én meg mondtam, hogy nem akartam, csak próbáltam…
Igazából annyira meglepődtem, mert alig látszik, sőt igazából csak akkor látszik, ha fázok. Így alapjáraton nem is látszik, szerintem.