Bakos Péter

Most nem nagyon van időm  belefogni egy hosszabb bejegyzésbe, de ma olvastam Bakos Pétertől egy hosszabb gondolatsort a párkapcsolatokról és ezt mindenképpen szerettem volna nektek megmutatni.
Nekem nagyon tetszik, mert sok benne az igazság. 
Szóval, ha van kedvetek, akkor olvassátok el:

„Amikor megismerünk, és megszeretünk valakit, akkor úgy érezzük, azt hisszük, hogy ő az igazi. Vele képzeljük el hátralevő életünket, belekerül az álmainkba, terveinkbe, életünk minden hátralevő pillanatába… Aztán történik valami. A rózsaszín köd foszlani kezd, egyre többet vagyunk rá mérgesek, egyre többet csalódunk, míg végül úgy döntünk, hogy tovább lépünk. A legtöbb esetben felbukkan egy harmadik fél, de van, hogy e-nélkül döntünk a kapcsolat véget vetésének. Van az a mondás, hogy ha egy kapcsolat elromlik, akkor nem eldobni kell, hanem megjavítani. Én ezt vallom, ám a rohanó világ, az elhasználódó fogyasztói cikkek állandó cseréje a kapcsolatokra is rányomja a bélyegét. Ha valami elromlik, akkor már nem hívunk szerelőt, visszük szervizbe, hanem veszünk helyette újat. Ez pedig a párkapcsolatokra is igaz. Hátradőlve megfigyelhetjük, hogy ugyanez a folyamat játszódik le a kapcsolatokban is. Hogy miért? Számtalan oka van… A legfontosabb viszont a rohanó élet trendje, mely folyamatos változást vár el tőlünk. Valamint az, hogy míg régen a párok függtek egymástól, és sokszor féltek tovább lépni mások véleménye, és saját kényelmük miatt, addig mostanra ez már megszűnt. Meguntuk, eldobjuk, lecseréljük, megválunk tőle, mint egy megunt, elnyúlt ruhadarabtól… Ez lenne a helyes megoldás? A válasz részben igen, és részben nem. Azért igen, mert nem jó, ha magunkat, és a másikat is kicsináljuk. Ha tényleg mindent megtettünk azért, hogy a kapcsolat működjön, de nem jött össze, akkor igen, valóban a legjobb megoldás a továbblépés. Azért viszont nem jó, mert a problémák egy része nem a párunkban van, hanem bennünk. Senki sem tökéletes. Sem ő, sem pedig mi, és mielőtt a továbblépést választjuk, azelőtt hátra kell dőlni, és mérlegelni. Tudni, hogy mi romlott el. Nem csak azt nézni, hogy a másik miben, mikben hibázott, hanem azt is, hogy mi miben, mikben hibáztunk. Valamint fel kell fogni, hogy azért jöttünk vele össze, mert szerettük. Úgy szerettük, ahogy volt, és vele terveztük leélni az életünket. A szakítás ne egy hírtelen döntés legyen. Ne azért tedd meg, mert egy harmadik féltől olyat kaptál, amit a párodtól nem. Mielőtt úgy döntesz, hogy vége, tudd, hogy merre tovább. Ha van harmadik fél, akkor légy biztos benne, hogy ő sokkal jobb lesz, valóban szereted, eltudod vele képzelni az életed, és láss! Lásd a hibáid, lásd az ő hibáit, és száz százalékig légy benne biztos, hogy az a kapcsolat, melyből kilépsz már nem menthető meg. Ne legyen bizonytalanság benned, és ne legyen semmi kétely. Valamint tudnod kell, hogy az új jelölt sem tökéletes. Senki sem az. Amikor valakibe beleszeretünk, akkor nem csak a jó, minket lenyűgöző oldalát kell szeretni, hanem azt az oldalát is, melyben ott vannak a tökéletlenségek. Egy kapcsolat sem lehet viharoktól mentes, ám ezeket át lehet vészelni. Egy hosszú, tökéletes párkapcsolatnak az őszinteség, bizalom, és a hűség az igazi alapja. Kell, hogy őszinték lehessetek egymással. Meg tudjátok beszélni a problémákat, amik felbukkannak. Nem szabad azt sem, hogy a másikon vezessétek le a feszültséget. Ez a legnagyobb hiba egy kapcsolatban. Ok nélkül bántani azt, akit a legjobban szeretsz, és aki szintén ugyanúgy szeret. 
Emellett fontos a bizalom is, mert ha bízol, akkor engeded, hogy a másik szabad legyen. Nem fogod féltékenységgel, megkötésekkel tönkretenni őt, és azt elérni, hogy a szerelem elmúljon. A hűség pedig alap egy jól működő kapcsolatban. Ne feledjétek, kísértés mindig lesz, ám ott ahol az őszinteség, és bizalom kölcsönösen megvan, ott, abban a kapcsolatban a hűség is meglesz.
Tudom, sokan vagytok úgy, hogy hagytak már el titeket. Szerettétek a másikat, és nem értettétek, hogy mi történt. Miért lépett tovább? Miért nem próbálta megjavítani a kapcsolatot? Talán nem vettétek észre, hogy igyekezett, tett érte, de nem sikerült. Nem mindig csak az a hibás, aki tovább lép. Van, hogy egy kapcsolatot nem lehet megmenteni, de tenni mindig kell érte. Van, hogy mindkét fél számára a szakítás a legjobb, még ha fájdalommal is jár. Van, hogy mindent megteszünk a másikért, ám ő mégis tovább lép. 
Amikor egy kapcsolat véget ér, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy hagyjuk, hogy fájjon. Kell a fájdalom ahhoz, hogy meg tudjunk újulni. Az viszont fontos, hogy amikor vége, akkor csakis a szépre emlékezzünk. Örüljünk, hogy megtörtént, hogy együtt lehettünk vele. Része lehettünk az életének. Engedjük el, vegyünk mély levegőt, kívánjuk, hogy boldog legyen, majd tegyük meg az első lépést a saját boldogságunk érdekében, mert életünk csak egy van. Élhetünk teljes kesergésben, vagy teljes boldogságban is. Ez csak tőlünk függ. Senki mástól.”