Valamelyik nap beszéltem pár szót Fültágítóval (tegnap előtt azt hiszem). Tudjátok, azért néha örülnék neki, ha nem tudnék mindent exem barátnőjéről. Ha nem tudnám, hogy miket mond exem háta mögött; ha nem tudnám, hogy a csaj kavar az exével. Tudjátok, néha jó nem tudni ezt-azt…
Tegnap bent volt exem túlórában este hatig, így 4 órát az én műszakomban is dolgozott (hogy ma csak 10-ig kelljen bent lennie és többet tudjon a barátnőjével hétvégén együtt lenni). Segített is nekem az egyik munkámban, aztán ahogy néztem vacakolni az egyik táblázattal olyan rosszul éreztem magam.
Legszívesebben mondtam volna neki, hogy ne csinálja ugyanazt, mint én a mi kapcsolatunkban. Ne higgye vakon, hogy ha ő felhőtlenül boldog, akkor tuti, hogy a másiknak is minden tökéletes. Attól félek, hogy majd az lesz, hogy a csaj után megy, a gyárból leszámol, az albérletét felmondja, aztán meg gondol egyet a csaj és dobja…
Sokat kattog az agyam, hogy talán mondanom kellene neki valamit, mert szakítás és fájdalom ide vagy oda, de csak barátok vagyunk… De aztán mindig arra jutok, hogy az exe vagyok. Én vagyok az utolsó ezen a világon, aki beleavatkozhat a kapcsolatába…
Tegnap műszak elején Fültágító írt nekem, hogy tudnék e neki segíteni. Írtam neki, hogy valamennyit tudok, de az éjszakás jobban ráérne igazából. De aztán mondta, hogy múltkor már meg akarta csináltatni vele, de nem boldogult a dologgal.
Szóval, így neki álltam megcsinálni. A géptől műszak elején meg műszak végén keltem csak fel, és még így sem végeztem (főleg, hogy meg se tudtam volna én se csinálni, ha exem nem állítja be a programot).
De elég sokat meg tudtam belőle csinálni, szóval, nem volt gond. Csak engem zavart, hogy annyit ültem a gép előtt, hogy majd kifolyt a szemem és mégsem végeztem.
Műszak után meg jó kis hányingerem volt, mert egész műszak alatt egy Monstert ittam meg egy fél csokit ettem, amit exem az orrom alá nyomott (adott egy almát meg egy nyalókát is, de azok csak a táskámba kerültek be).
Szóval, a buszon csak abban reménykedtem, hogy nem fogom elhányni magam…
Ma is felkeltem, gyorsan ettem pár falatot, boltba mentem, aztán főztem (mert úgy látszik senkit nem érdekel rajtam kívül, hogy nincs itthon főtt étel).
Párommal se tudtam se tegnap beszélni, se ma.
Kicsit kezdek nyűgös lenni…
Na de akkor valaki mondta, hogy sokat van együtt a mostani barátnőjével 🙂
De félre a tréfát természetesen tégy úgy, ahogy érzed.
Az élet szerintem úgy az igazi, ha a maga feje után megy az ember, mert azért megy arra, mert meg kell tapasztalnia valamit. Ha pedig kap mástól olyan “tanácsot”, ami akár az övé lehet, azt úgy is “meghallja”, mikor ott van az ideje.
Minden jót kívánok 🙂
Szia!
Köszönöm, hogy írtál 🙂
Sokat gondolkoztam a dolgon… Arra jutottam, hogy mivel igazából csak kb. egy hónapot laktak együtt és most exem amúgy is elég feldúlt amiatt, hogy csak hétvégén tudnak talizni, így egyenlőre hagyom, hogy kiforrja magát a dolog. Végül is, ha a távolság nem viseli meg a kapcsolatukat, akkor talán rendben lesznek…
Egyébként, hogy én mit várnék tőle? Hát, valószínűleg a saját érzelmeim miatt nem tudnék hinni neki. Amikor együtt voltunk, akkor volt aki mondta, hogy sokat van együtt a mostani barátnőjével, de nem törődtem vele, mert azt hittem, hogy szeret…
De majdcsak minden jól megy 🙂
Hú ez nagyon nehéz!
Hogy szólj neki vagy ne a barátnőjéről.
Nem tudom hogy döntenék, bár…
Mivel tudod, úgy érzem kicsit kell, hogy felelősséget vállalj. Ha a lány tényleg félrekavar és a volt párod felrúg mindent, mert nem tud róla és bízik, akkor érezni fogod, hogy talán szólnod kellett volna.
Gondolkodj el, az talán segít a döntésben, hogy te ellenkező esetben mit várnál el az exedtől? Bíznál-e abban, hogy hiába ex, szólni fog, hogy vigyázz és az életed, ami aránylag biztos, ne rúgd fel olyan hirtelen és meggondolatlanul, hanem nézz egy kicsit jobban szét, hogy minden úgy történik-e ahogy te gondolod? Elvárnád tőle?
Nekem szokott segíteni, ha beleképzelem magam a másik oldalba.
Én, ha most beleképzelem magam, bár nem ismerem egyikőtöket sem, akkor ha biztosat tudnék, valahogy jelezném, hogy vigyázzon. Nem biztos, hogy így, lerohanva, de azt hiszem inkább vállalnám, hogy megharagszik, de igen. Az ő élete, persze, de senki sem élhet úgy, hogy csak az ő élete és nem kap információkat szóban, érzésben, látásban a környezetétől, hiszen nem egyedül élünk, körülöttünk mennyi ember, történés, változás van.
Szerintem szeret ő is téged annyira és te is őt, hogy azért ez “elvárható” lehet a másiktól.
Tudom, veszélyes, mert azt mondhatja, hogy nem akarod, hogy boldog legyen és féltékeny vagy. De én úgy érzem, ő most védtelenebb. Mi lesz vele, ha a legrosszabbat kapja, amit le is írtál?
Persze ezt neked kell eldöntened, és tudom, hogy nem könnyű, kérdés, hogy mi kerekedik benned felül…
Húúúú, de nehéz ez…