„Van, amiről nem könnyű lemondani, van, amiről könnyű, és van, amiről nem szabad lemondani.”

Tegnap reggel alig bírtam felkelni. Fáradt is voltam meg a nátha is kicsit erőt vett rajtam. Szóval, így nem voltam valami nagyon lelkes, de aztán a gyárban magamhoz tértem meg átmenetileg a náthám is elmúlt.

Délelőtt megint volt egy jó kis levelezésem a szokásos irodista nővel. Hónap végén mindig szoktak küldeni egy listát azokról a dolgozókról, akiknek hiányzik valamelyik napjukról munkalap vagy szabadság, vagy csak szimplán nem tudják, hogy mi volt velük valamelyik nap.
Ez amúgy teljesen jó dolog, mert könnyebb kiszűrni, ha valami lemarad a hónap közben.
A probléma ezzel csak az, hogy az irodán lévőknek eszükbe sem jut az az opció, hogy esetleg náluk is elkeveredhet ez-az.
Aztán tegnap küldött is egy listát. Volt benne két dolgozó is, akiknek hiányolták a szabijukat. Megnéztem a szabis tömbünket, hátha nálunk van még a másolat és meg is volt. Szóval, írtam is neki a levélben, hogy azt a két szabit leadtuk már meg csatoltam is képet róla.
Persze, mivel volt párszor olyan kedves, hogy az összes hibánkat elküldte a főnökeinknek, így ehhez a levélhez csatoltam a főnököm címzettként. Tudom, ez talán nem volt szép tőlem, de ha ő nem akarja a tévedéseinket csak velünk megbeszélni, akkor én sem ragaszkodom ehhez. De a levelem amúgy nem volt bunkó. A többi dolgozóval kapcsolatban is teljesen normálisan leírtam, hogy mi volt velük meg ami hiányzott (exem feszt elfelejt munkalapot írni) azt pótoltuk. Szóval, még csak háborogásra sem adtam okot (bár biztos nem kedvel).
Nah, de később szólt is a főnököm, hogy láttam e, hogy jött hiánylista. Mondtam, hogy igen, meg is csináltam és, hogy csatoltam őt is a válaszlevelembe. Már majdnem el is telt a műszak fele, amikor jött és megdicsért, hogy milyen jól intéztem a dolgot.
Amúgy egy csomó olyat küldtek el, akiknek hiányzott a munkalapjuk, csak nem hozzánk tartoztak, hanem a logisztikához meg a technológiához, de mint később kiderült a többsége meg lett (az irodán keveredett el; a főnöktől tudom).

Mostanság azt vettem észre magamon, hogy jobban kiállok magamért a munkában. Nem tudom, hogy ez állandósult e vagy csak azért van, mert egyedül vagyok és más úgy sem fog kiállni értem, de nem olyan nagy baj ez…

Exemmel nem volt semmi extra. Úgy értem, hogy tök normálisan együtt dolgozunk. Hol ő morog a munka vagy a munkatársak miatt, hol én.
Mondta, hogy a barátnője már nem olyan féltékeny vagy legalábbis nem mondja, csak hát, aggódik. Persze, nem mondtam neki, hogy nem csodálom, elvégre úgy jött vele össze, hogy jóformán még együtt volt velem. Melyik szerelemben nem túl szerencsés nő nem aggódna azon, hogy legközelebb a szitu rossz oldalára kerül?

Az egyik kolléganőmnek két ismerőse tegnap rám írt. Nem ismerjük egymást és nem is normális egyik sem egészen…
Először egy csaj írt rám. Hízelgő, ha valaki a szemeimet dicséri, de amikor egy csaj dicséri emellett még a számat is, akkor már kezdem sejteni, hogy nem ugyanaz a szexuális beállítottságunk. Szóval, mondtam is neki, hogy ne haragudjon, de engem a pasik érdekelnek. Erre közölte velem, hogy az nem gond, neki is van pasija és ha gondolom, akkor szívesen küld a pasija nemi szervéről képet nekem. Hát, finoman közöltem vele, hogy nem érdekel a dolog és képet sem szeretnék. Erre besértődött és nem írt többet. Hát, valahogy nem rázott meg ez utóbbi cselekedete…
Aztán egy pasas is írt nekem, hogy mennyire tetszek neki meg, hogy mennyire kíván engem… stb. Hát, vele se beszélgettem sokkal többet.
Írtam is a kolléganőmnek, hogy milyen zakkant ismerősei vannak neki, aztán mondta, hogy mindenkit vissza szokott jelölni, de a felével se beszélget, most is van kb 72 meg nem nyitott üzije. Nem semmi a csaj ( az ő külsejét szokták hozzám hasonlítgatni).

Jah, amúgy regisztráltam egy önfejlesztő tanfolyamra. Egy éves és persze, pénzbe kerül.  Anyum kérdezte is, hogy mi ez, de egy mondat után arra jutottam, hogy inkább hagyjuk…

Ma már könnyebben keltem kicsit.
A gyárban viszont most se unatkoztam.

(Viszont, hogy nehogy azt higgyétek, hogy én sose szoktam hibázni, így most leírom, amit ma elrontottam.)
Ma is küldtek hiánylistát. Átnéztem, elküldtem, ami hozzánk tartozott meg megint csatoltam egy képet egy szabiról, ami már ki volt írva, csak ők nem találták. Mivel most a nőci csak nekem küldte el, a főnökömnek nem, így én is csak neki küldtem a választ.
De az egyik dolgozót nem küldtem el neki, hogy mi volt a hiányzó napjával. Korábban a logisztikához tartozott, de már megváltozott a munkaköre és így hozzánk tartozik, de teljesen kiment a fejemből, hogy már hozzánk tartozik. Aztán szólt a főnök, hogy lemaradt az a dolgozó. Én bocsánatot kértem a figyelmetlenségemért, aztán utána néztem. Amúgy nem tolt le a főnököm; gondolom úgy volt vele, hogy bárcsak ez lenne az én munkakörömben a legnagyobb probléma.
Az irodista nőnek is írtam, hogy ne haragudjon, hogy lemaradt az a dolgozó és megírtam neki, hogy mi volt azzal a hiányzó napjával.

Olyan öt percre kicsit erősebb hangsúllyal beszéltünk exemmel. Csak a munkával kapcsolatban. Ilyen van néha, de ez olyan, hogy két-három mondatban erősebben szólunk egymáshoz, aztán mintha mi sem történt volna.

30.-án megyek barátnőmhöz. Holnap össze is pakolászom hozzá a cuccaimat, mondjuk sok minden nem kell, mert sajnos nem sokat leszek nála, de azért nagyon várom már.
A tetoválós srác is akkorra hívott tegnap „tinta randira”, ahogy ő fogalmazott, de egyértelmű, hogy nem mondtam le barátnőmmel a talit.
Az orr piercingről még nem mondtam le. Itt legközelebb Egerben csinálnak és még nem szántam rá magam, hogy elmenjek ott valahova egyedül. Gyerekkoromban voltam Egerben utoljára meg egy tök idegenhez bemenjek… Ennyire még nem győztem az antiszociális oldalamon.
Plusz eljött egy régi rossz szokásom, de majd erről még mesélek. Már annyit írtam, hogy teljesen lefáradtam…