„Az idő nagyon relatív. Van, akinek pörög, van, akinek vánszorog, van, akinek megújul, és van, akinek megreked.”

Hajnalban nagyon nem voltam magamnál. Felkeltem fél négykor, ahogy szoktam. Elvégeztem a reggeli teendőimet, aztán visszadőltem az ágyba pihizni. Tudom, ez rossz szokás, de épp ezért van összesen négy ébresztő beállítva: 03:20; 04:00; 04:15 (ilyenkor kezdek beágyazni), aztán csörög 04:30-kor, amikor indulnom kell a buszhoz.
Olyan fáradt voltam, hogy még a 15 perces pihizésem alatt is álmodtam. Pontosan nem emlékszem már, hogy mit. A helyszín a volt általános sulim és a gyár keveréke volt.  Arról viszont, hogy konkrétan mi volt az álmom lényege, nem tudok mesélni, nem emlékszem. Nem lehetett egyébként valami nagyon jó, mert olyan gyors szívveréssel ébredtem fel.

Az egyik kolléganőm mostanában feszt velem akar cigizni, pedig tudja, hogy sosincs nálam, mert nem veszek, nem is hiányzik igazából. De ő minden nap, amikor várunk a buszra meg műszak után a kezembe nyom egyet, hogy menjek vele cigizni.
Én meg megyek vele, mert hát, tudjátok, milyen vagyok.
Pedig amúgy hajnalban annyira nem szeretek cigizni. Magamnál se vagyok még olyankor én se, meg a szervezetem se…

Aztán persze hamar magamhoz tértem, amikor beütött a női hasfájás. Még azzal nem is lett volna gond, hogy fáj. Rohangáltam volna egy kicsit, hogy felfogja az agyam, hogy nincs időm ezzel foglalkozni, és aztán kibírtam volna, ahogy kell.
Most viszont olyan hányingerem volt meg szédültem is kicsit. Ez meg már annyira nem jött jól.
Exem meg azt hitte, hogy fáradt vagyok, aztán mondta is, hogy ébreszt meg, szedjem össze magam. Viccelt persze, de én meg épp próbáltam nem elhányni magam és csak úgy visszamorogtam neki, aztán kimentem az irodából.
Nem volt nálam gyógyszer, mert mostanában nem nagyon kellett, kibírtam anélkül is. Most viszont jól jött volna. Végül a kíséri kolléganőm adott az egyik nagyon erős fájdalomcsillapítójából. A fájdalmon mondjuk nekem ez sem segít, de a hányinger meg a szédülés olyan fél órára rá elmúlt.
Írt is exem, amikor kimentem az irodából, hogy mi a bajom. Írtam, hogy rosszul vagyok, de már adott a kíséri barátnőm abból a gyógyszerből, amitől anyuja egy napra kifeküdt és most már jól leszek. Meg persze, írtam egy bocsit, amiért rámorogtam. Nem sértődött végül be rám, gondolom megértette, hogy épp majd meghaltam.
Valamelyik nap kérdezte tőlem, hogy mikor jön haza párom? Mondtam ugye, hogy decemberbe, remélhetőleg véglegesen. Aztán mondta, hogy az már hamar itt lesz. Hát, mondom, azért annyira nem meg mondom, ha neki sok az az egy hét, amíg várja, hogy láthassa a barátnőjét, akkor hát még nekem ez a pár hónap. Ez a hét neki is szarul jött ki, mert szerdán tudott haza menni a csaja meg majd szombat délutántól lesz hétfőig otthon.
Néha nagyon furcsa, hogy milyen barátian el tudunk beszélgetni.

A műszak vége csupa rohanás volt. Addigra mindenkinek volt valami baja. De ezt a napot is túléltem.

Aztán vártam a buszra, mert csütörtökönként később indul délután haza a busz.
Írt barátnőm, hogy egy jó hírt el akar mondani, mert nem bír vele szombatig várni. Egyből az jutott az eszembe, hogy kismama lett, de tudta is, hogy erre gondoltam rögtön.
Végül is nem erről volt szó. Felhívott és mesélte, hogy a munkájával kapcsolatos a jó hír. Támadt egy tök jó ötlete a munkájával kapcsolatban, amit pozitívan is fogadtak.
Annyira örültem neki. Olyan kis kreatív és ez egy neki való feladat lesz. Igazán büszke vagyok rá.
Olyan jó lesz megint találkozni vele.

Apa most délutános, így csak anyával találkozok itthon. Persze, ez is bőven elég.
Anyának mondtam már a múltkor, hogy nem e gondoltak arra, hogy könnyebb lenne együtt élniük, ha nem akarnák minden áron tönkretenni egymást?
De anyumnak jó így, mert ha már ő nem érzi jól magát, akkor nehogy már apum jól érezze magát. Anyum egyébként is elég bosszúálló típus. Ezt tudja  is magáról, sőt azt hiszem, hogy büszke is erre a tulajdonságára.
Tudjátok szerintem én inkább apumra ütöttem… Remélem…

Mostanában megint rászoktam arra, hogy mindig van nálam kézfertőtlenítő. Gondolom, ez leginkább az itthoni környezet miatt jött újra elő, de próbálom normális kereteken belül tartani ezt a régi-új szokást…

Pár szót beszélgettem párommal is. Nem tudtunk sokat, mert egy csomó otthoni dolga volt most, de úgy is ír, amint van egy kis ideje.
Lassan telik az idő…