„Bizony, akkor is történik valami – ha éppen nem történik semmi.”

Huh, már nem is emlékszem, hogy miről írtam utoljára. Nem nagyon volt időm délelőttönként, kb. semmire (délután meg ugye dolgoztam).
Nah, de majd mindjárt összekaparom a gondolataimat…

A munkában nem volt semmi extra. A héten egész nyugi volt odabent. Persze, ez alatt azt értem, hogy nagyon gázos dolog nem volt, nem azt, hogy nem voltak olyan pörgős részei, hogy majd kiköptem a tüdőmet is, hogy utolérjem magam.
De most nem lettem semmi miatt letolva és a kolléganőim is csak mérsékeltem csesztetik egymást. Tudjátok, így hogy mind a hármuktól hallgatom, hogy éppen kinek, mi a problémája a másikkal, így azért kíváncsi lennék, hogy vajon rólam mennyit panaszkodhatnak? Bár, ha egymást ennyire merik oltogatni, akkor nem hiszem, hogy nekem ne mernék mondani, hiszen a személyiségemből kiindulva én aztán igazán nem látszom harciasnak.
Mondjuk nem igazán szoktam a veszekedésekbe belemenni senkivel. Egyrészt, mert betegesen kerülöm a konfliktust (bár ebben a tekintetben fejlődöm kicsit, mióta ki-kiállok magamért); másrészt, ha valakit még egy hangyafaroknyira sem tisztelek, akkor egyszerűen nem veszem a fáradságot, hogy belemenjek (még egy olyanba sem, ami kulturált kereteken belül zajlik le).

Az egyik kolléganőmtől vettem egy kabátot. Vagyis még gyakorlatilag nem vettem meg…
Arról a kolléganőmről beszélek, akiről már nem egyszer írtam, hogy ellenszenves, pedig szegény tényleg semmi okot nem adott rá.
Még olyan egy hete jött oda hozzám az irodába, hogy van egy kabátja, egyszer volt rajta, de magán valahogy nem tetszik neki. Aztán mondta, hogy ha gondolom behozza, mert szerinte nekem jól állna és majd megegyezünk az árában. Rá is bólintottam, aztán nem is hozta másnap se meg azután se szóba.
Fizu után meg behozta (gondolom, nem akarta hónap végén odaadni, amikor az ember már nem szívesen költ ilyenekre), hogy akkor az lenne az a kabát, ki van mosva, vigyem haza nyugodtan, próbáljam fel és mondott egy teljesen korrekt árat.
Most nem akarok csúnyát írni, de muszáj idéznem, hogyan fejezte ki, hogy milyen olcsón adja: „húgyért, szarért”. Ezt azért volt muszáj leírnom, mert mindig teljesen ledöbbenek, amikor így beszél. Fogalmam sincs, hány éves lehet, de tőlem jó pár évvel idősebb; mindig olyan kis elegáns ruhákba jön dolgozni és mindig magas sarkú cipőkben jár. Rettenetesen ízléses a külsője és úgy általában a viselkedése. Pont ezért, amikor belök egy ilyen vagy hasonló szöveget, akkor annyira nem tudom összeegyeztetni az elegáns külsejével, hogy teljesen lesokkol vele.
Holnap adom neki oda a kabátra a pénzt. Írtam neki, hogy jó lesz e, ha holnapra viszem neki, mert nem volt apróm. Rögtön írta is, hogy persze, hogy jó lesz, ne aggódjak ezen.

Exemmel is beszélgettem.
Gondolom, hogy nagyon unjátok már, hogy mindig írok róla is. Nem tehetek róla, de ha már nem is ugyanúgy, de még mindig fontos számomra. És persze, megtehetném, hogy nem szólok (írok) róla semmit, mintha nem így lenne, de szerintem sokkal egészségesebb ez így. Ti meg max. átugorjátok ezt a részt…
Mondta (mármint exem) még azt hiszem, hogy hétfőn exem, hogy a nagy főnök egy újabb dolgot megtanított neki a termelés programozásával kapcsolatban. Mondtam is neki, hogy az tök jó, mert tényleg az. Már épp a nyelvemre jött volna, hogy mondjuk nem sokat számít, így, hogy felfog ugye mondani, de láttam rajta, hogy mennyire örült ennek, így lenyeltem ezt az a gondolatomat. Egyébként mondta is, hogy hány helyre elküldte az önéletrajzát, de néha egészen olyan érzésem van, mintha még  sem döntötte volna el, hogy mit akar.
Nah, és tegnap messengeren beszéltünk kicsit és mondta, hogy a barátnője valószínűleg ott fogja hagyni álmai állását, mert nem bírja a távolságot. Most anyujánál lakik, de az sem sokat segít a helyzeten (hát, mondta exem, hogy az anyja azzal cseszteti, hogy a csaj volt pasijának most születik gyereke és, hogy ha nem hagyta volna el a pasast, akkor már rég ő szülhetné a gyereket). Albérletet nem találtak arra, ahova exemmel együtt mehetnének lakni, aztán mondta exem, hogy már mindketten érzik, hogy kicsit elhidegültek egymástól.
Exem is szokás szerint nagyon pocsékul áll anyagilag. Persze, most is rögtön azt éreztem, hogy segítenem kellene neki valahogyan, de aztán magamra szóltam, hogy ez nem az én dolgom (főleg, hogy ez nem ilyen egyszeri probléma, hanem folyamatos).
Aztán ő is kérdezte, hogy velem meg párommal mizu. Mondtam neki, hogy mi level 100-as szinten (kockanyelven) nyomjuk a távkapcsolatot, aztán ha itthon lesz párom, akkor majd kiderül, hogy mennyire működik a kapcsolatosdi.

A gyárban azt hiszem, hogy tetszek egy srácnak. Vagyis nem egynek, de ő a legnormálisabb közülük.
És pont ez a probléma…
Úgy értem, hogy a gyárban lévők sem vakok és látják ezt, aztán már elkezdték cukkolni ezzel. Nem is érdekelne a dolog, de a srác olyan csupa szív típus.
Ez most csúnyán fog hangozni, de az a típus, aki olyan aranyos, mint egy plüss maci és az égvilágon semmi rosszat nem tudok róla mondani, de nem tudnék belészeretni.
De nem szeretném, ha szívatnák.

Ma átfestettem a hajam vörösre (barátnőmnek el is felejtettem megírni, de most kisebb gondja is nagyobb ennél; párom dolgozik, de küldtem neki képet és a szünetében azt írta, hogy nagyon jó lett).
Nem azért nagyon szerettem a lilát és tényleg jól is áll, de már nagyon untam az állandó szőkítgetéssel roncsolni meg úgy általában is jó volt már váltani.
Mondjuk tuti, hogy mindenki ki fog akadni, hogy hogyan cserélhettem le a lila színt egy ilyen „átlagos” vörösre, de nekem tetszik…

Anyát ma alig lehetett lelőni annyit beszélt. Persze, semmi újat nem mondott, csak a melóról meg apáról panaszkodott.
Én épp egy cikket olvastam a budapesti prostikról, ami tényleg érdekelt is, erre elkezdte nekem hadarni a hülyeségeit. Hát, a cikket el tudnám mesélni, hogy mi volt benne, de azt, hogy pontosan anyum miket mondott…

Holnaptól délelőttös leszek. Hurrá…