„Nem kell száz barátra szert tenned, csak legyenek igaz barátaid, akikkel százszor annyit tudsz törődni. Nem baj, ha csak egy van, de vele egy örökké tartó barátságon át törődhetsz.”
Olivia Gladstone
Nah, megint itt vagyok. Szombattól ugye barátnőmnél voltam, szóval, azért voltam ennyire eltűnve. Tegnap pedig amikor hazaértem, akkor már nem voltam olyan állapotba, hogy leüljek blogolni, de majd erre is kitérek, hogy miért is… Szokás szerint biztosan elég káoszos lesz ez a bejegyzésem is, de majd csak követhető lesz, nagyjából…
Szombat reggel végeztem munkába, mert éjszakás voltam, így berényből mentem most hozzá. Indulás előtt viszont még várnom kellet egy órát. Mivel éjjel sem nagyon volt időm enni a munka miatt meg amúgy is bőven ráértem, így rákerestem neten, hogy van e a közelbe valami pizzázó vagy hasonló, ami már nyitva van. Találtam is egyet és oda elmentem, ettem egy hamburgert. Persze, mondanom se kell, hogy mennyire paráztam. Új helyre menni, egyedül és még dönteni is, hogy mit egyek. Szóval, nem volt egyszerű, de megoldottam.
Voltunk bent barátnőm munkahelyén és vettem is két rúzst. Nem nagyon használtam eddig rúzst, de ennek a kettőnek tényleg tetszik a színe. Igazából azért sem nagyon használtam, mert hogy mindig volt pasim és a legtöbb nem a legjobb ilyen szempontból. De most úgy voltam ezzel, hogy egyrészt a munkahelyemen senkivel nem szándékozom csókolózni, másrészt a reménybeli pasim Írországban van, szóval, most igazából bárhova kirúzsozhatom magam.
Barátnőm lányai szombaton még nem voltak otthon (az apjuknál voltak), de párja szombaton jött haza (de ő róla majd külön írok).
Voltunk ott helyben egy kiállításon. Örültem is neki, hogy mentünk, mert igazából barátnőm az egyetlen, aki szereti az ilyesmiket a környezetemből. Hiányzott is kicsit egy ilyen program. Meg is fordult a fejemben, hogy talán, ha van valami ilyesmi a környezetemben, akkor talán az sem gáz, ha egyedül megyek el… Nah, de visszatérve. Nagyon tetszett a kiállítás, főleg, hogy több festő munkáját mutatták be, így többféle témájú, hangulatú művet nézhettünk meg. Egy-kettőt legszívesebben haza is vittem volna. Két festménynél el is időztünk egy kicsit, mert nem volt túl egyértelmű, hogy mit is akart vele kifejezni a festő. Barátnőmnek volt is egy felvetése, hogy szerinte mit is akart kifejezni a két képpel. Mondtam is neki, hogy foglalkozhatna festmények eladásával, mert szerintem a festő nem gondolta ilyen szépen át, hogy mit akar kifejezni, mint amennyire barátnőm kielemezte. Mindig elámulok rajta, hogy milyen okos.
Elmentünk egy cukrászdába is. Oda, ahova múltkor is elvitt engem. Amúgy tök vicces, hogy akkor is olyan szivárványszínű torta szeletet kértem meg most is szivárványszínű kelyhes édességet. Látszik, ez annyira én vagyok. Ilyenkor, amikor barátnőmmel vagyok vagy ide-oda elmegyünk néha úgy érzem, hogy szívesebben laknék valami nagyobb városba. Persze, valószínűleg egy idő után már nem tetszene, de néha azért felmerül ez a gondolat bennem.
Barátnőm mesélte amúgy, hogy a volt férje megint kavar a válásba. Egyébként nem igazán értem őt (mármint a volt férjét). Úgy értem, hogy alapjában véve amennyire én tudom elég okos és mégis olyan butaságokat csinál. Mióta ez az egész válásos dolog elkezdődött fokozatosan egyre nagyobb marhaságokat csinál. Szóval, nem nagyon értem, hogy mit akar elérni. Persze, ettől függetlenül barátnőmre jól ráhozza a frászt. Ő is tudja, hogy hülyeséget csinál az exe, de hát, mégiscsak anyuka, az a dolga, hogy aggódjon. Mindenesetre, bár a jogi tudásom nem túl kimagasló, de azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzetüket józan paraszti ésszel is elég jól átlátható.
Este hármasban kártyáztunk meg hasonlók. Mondjuk addigra már kicsit éreztem magamon azt az apróságot, hogy nem aludtam éjszakás műszak után. Napközben annyira nem, bár külsőre elég nyúzott lehettem. De úgy nem éreztem fáradtnak magam (mondjuk direkt ittam is energiaitalt a buszon leszállás előtt olyan fél órával). Emiatt mindig kicsit rosszul érzem magam. Mármint tudom, hogy ez egy természetes dolog, hogy fáradt vagyok éjszakás műszak után, de egy kicsit még is rosszul szoktam érezni emiatt magamat.
Másnapra megbeszéltük, hogy átugrunk Szegedre busszal, aztán kicsit később párja is jön utánunk. Nem is emlékszem, hogy buszoztam e már barátnőmmel, általában a kocsijával szoktunk ide-oda menni. Elmentünk Szegeden a plázába. Szegény barátnőm majdnem elesett a pláza előtt, aztán ahogy igyekezett nem magával rántani lerepítette rólam a szemüvegemet. Jó egyensúly érzéke van, mert végül sikerült nem elesnie. Jah, a szemüvegemnek sem lett semmi baja. Mondjuk, ha eltört volna, akkor sem haragudtam volna meg rá. A bejárattól nem messze volt egy fagyizó. Mondta, hogy ott nagyon jó fagyik vannak és igaza is volt, mert nagyon finom volt.
Elnézelődtünk a plázába. Hát, nah, csak csajok vagyunk. Úgy általában egyébként nem szeretek csak így császkálni, ha nincs konkrétan valami, amit meg is akarok venni, de vele jó program volt ez is. Bementünk az egyik könyvesboltba is, ahol kávézni is lehetett. Kb. fél óra alatt el is döntöttük, hogy milyen kávét igyunk. Komolyan mondom, hogy annyi féle kávé volt, hogy még az is kedvet kapott volna hozzá, aki nem is szeret kávézni. Az egyik kolléganője csatlakozott is hozzá (a férje meg a fia egy játék kiállításon voltak, de kis idővel később k is csatlakoztak, mert béna volt a kiállítás). Róla mondta barátnőm, hogy sokan nem kedvelik, de nekem szimpatikus. Bár mondtam barátnőmnek, hogy nekem legtöbb ember szimpatikus, akit mások utálnak, szóval, nem biztos, hogy lehet adni a véleményemre (bár nem is igazán látom, hogy miért nem kedvelik őt). Mivel ők ugye egy helyen dolgoznak, így a téma főleg a munkahelyi dolgokra terelődött, amihez nem nagyon tudtam hozzászólni, de ettől függetlenül érdekelt a dolog. Másabb szempontból nézem amúgy is barátnőm munkahelyét, amióta ő ott dolgozik és kicsit jobban belelátok. Voltunk egy ruházati boltba is, ahol barátnőm nézett a lányainak ruhákat. Én meg nem is értettem, hogy mi ütött belém, de ahogy megláttam a gyerekruhákat legszívesebben megvettem volna mindet. Mondtam is barátnőmnek, hogy milyen jó lenne, ha már lenne babám és vehetnék ilyeneket. Jól meg is leptem ezzel őt meg magamat is.
Később elmentünk egy szabadulós játékra. Soha nem voltam még olyanon. Kíváncsi is voltam meg féltem is kicsit. Annak ellenére, hogy nem sikerült kiszabadulnunk és kicsit bűntudatom volt, hogy biztos azért, mert nincs benne gyakorlatom, nagyon élveztem. Nem tudom, hogy ki találta ezt ki, de klassz egy ötlet. Az egyiknél jól meg is ijedtem. Egy macskaketrecbe kellett belenyúlni és tudtam, hogy igazi állat biztos, hogy nincs benne, de még is majd szívbajt kaptam, amikor belenyúltam és egy morgós-fújós macska hangot bejátszottak. Bámulatos, hogy az emberi agy hogyan próbál akkor is megvédeni, amikor tulajdonképpen tudjuk, hogy nem is vagyunk veszélyben. Szóval, rettenetesen tetszett.
Jah, a plázába kajáltunk, kínai kaját ettem. Nem is ettem azóta, hogy exemmel szétmentünk, pedig annyira szeretem. Mármint a kínai kaját.
Jah, azt se írtam még le, hogy barátnőmtől kaptam egy horoszkópos gyűrűt. Annyira szép. Barátnőm mindig ráérez amúgy az ilyenekre. Mostanában tényleg gondolkodtam azon, hogy veszek magamnak egy gyűrűt. Szóval, nagyon eltalálta a dolgot. Annyira örültem neki.
(oh, de nagyon hosszú ez a bejegyzés…)
A barátnőmnek egy kolléganőjével össze kellett futnia Szegeden, így kellemeset a hasznossal is összekötöttük.
Hat körül barátnőm exférje hazahozta a gyerekeket. Örültem is neki, hogy láthatom őket. Annyira szeretem mind a két kis angyalt. Imádok velük lenni meg játszani. Olyan jó, hogy ők még tudnak gyerekek lenni. Amennyire én látom nagyon sok szülő elrontja azzal, hogy nem hagyja, hogy a gyerekük gyerek legyen. Szerencsére barátnőm egy szuper anyuka.
Jah, a két kis cicájuk is megvan. Nagyon jó választások voltak, mert elég türelmesek és igazán szeretni valóak.
Este amíg barátnőm meg párja esti mesét olvastak, addig én zuhanyzáshoz készülődtem. Nem akartam bent lenni, mert mindig úgy felpörögnek, ha én is bent vagyok, hogy alig lehet lefektetni őket. Párom is írt üzit, hogy milyen napom volt. Megírtam, hogy merre jártunk meg ilyenek, pár szóba. Aztán, hogy érezte e hogy bánt kicsit valami vagy csak ráhibázott, nem tudom, de kérdezte, hogy jól vagyok e? Aztán írtam, hogy perszem jól éreztem magam, csak az bánt kicsit, hogy barátnőm párja a szokottnál is többször érzékeltette velem, hogy mennyire ellenszenves vagyok neki. Erre azt tanácsolta, hogy ne törődjek vele; én meg közöltem vele, hogy ez milyen remek tanács, aztán elmentem zuhanyozni, mielőtt még felhúzom magam.
Aztán zuhanyzás közben fogtam magam és úgy elkezdtem sírni, hogy abba se tudtam hagyni. Nem is értettem, hogy mi bajom van. Persze, elég sokat kattogott az agyam barátnőm párján, mert tényleg 3-4 is beszólt, amit kissé bántónak éreztem, de máskor se kezdek emiatt sírni. Aztán elkezdtem számolgatni és eszembe jutott, hogy most tartok az öt napos sírós szakaszomba a csajos napjaim előtt (így már a babaruhás dolog is érthetőbbé vált). Persze, ez nem azt jelenti, hogy csak emiatt bántott kicsit barátnőm párjának a hozzámállása, de emiatt nem tudtam annyira jól lereagálni, mint máskor. Mondjuk ettől még nem szóltam neki vissza semmit és soha nem is fogok, de azért éreztem magamon, hogy jobban látszott az arcomon, ha valami nem tetszett. Meg úgy általában, ha beszól vagy hisztizik, akkor villantok egy elnéző „Ilyenek a pasik” mosolyt, aztán ennyivel el van intézve. Szóval, értitek. Most kicsit érzékenyebben érintett a dolog. De aztán összekapartam magam és vettem egy mély levegőt. Amúgy is néha az az érzésem, hogy nem konkrétan velem van baja, csak azzal, hogy belemászok a kis világába, ami csak barátnőmre meg a két gyerkőcre korlátozódik. Legalábbis nem érzem, hogy annyira megbántottam volna valamivel, hogy élete végéig utálnia kellene…
Néztünk egy tök jó filmet. Az a címe, hogy Koszorúslányok. Láttátok már? Annyit nevettem rajta. Van benne egy rendőr srác, aki annyira fain volt. Még a filmtől is könnybe lábadt a szemem.
A hétfő délelőtt már nagyon gyorsan eltelt. Reggel barátnőm kisebbik lánya ébresztett, aztán az összes környező plüssöt a fejemre pakolta, de imádtam érte. Ráadásul annyira cukik voltak, mert csináltunk kókuszgolyót és csomagoltak nekem az útra (egy kis szülői ráhatással, de azért nagyon fainak). Sajnáltam is, hogy már megyek haza, de nagyon örültem neki, hogy most többet ott tudtam lenni náluk.
A buszon kicsit még töprengtem barátnőm párján. Tudjátok, hogy a buszon egyébként is mindig feszt olyan dolgokon agyalok, amik bántanak. Aztán barátnőm küldte ezt a képet meg azt, hogy mennyire klassz csaj vagyok, és mennyire szeretnek. Erre el is sírtam magam. És persze, bűntudatom lett egyből, hogy miért nem voltam még elfogadóbb a párjával. Elég sírósra sikerült a haza utam, de hát, a hormonok. Direkt nem is írtam páromnak se, de ő meg rám írt. Írta, hogy tesójának keresgéltek házat, mert venni akar sajátot. Erre nem bírtam ki, és csak írtam neki, hogy az ő költözködése hogy áll? Erre írta, hogy hát, decemberben szeretne költözni haza, de jönni mindenképpen fog. Majdnem írtam neki, hogy teszek rá, mégis mit gondol, ha csak látogatóba jön haza Karácsonyra, akkor mennyit fogunk talizni? Még kevesebbet, mint nyáron… De vettem egy nagy levegőt és nem írtam ezt meg neki, majd ha kevésbé leszek robbanás veszélyes… Aztán írta, hogy neki se jó, hogy ekkora távolság van köztünk és is szeretne már itthon lakni. Erre persze megint elsírtam magam…
Ma már kezelhetőbb vagyok. Bár mentségemre szóljon, hogy amúgy ilyenkor se fújok fel csakúgy dolgokat. Csak azok bántanak jobban, amik alapjáraton is bántanak. Csak ilyenkor nehezebben kezelem felnőtt módon.