„Az utazás néha nehéz, és talán az út sincs tökéletes állapotban, de végül odaérsz.”

Az éjszakás műszak most elég gáz volt. Vagyis a műszakok jól elmentek, de itthon olyan voltam, mint aki meghalt. Szó szerint négy napon keresztül az éjszakát leszámítva csak aludtam. Persze, szoktam nyúzott lenni, de ez most más volt. Anyum kérdezte is tőlem ma reggel, hogy biztosan jól érzem e magam? Hát, nem tudom, kicsit még én is aggódtam magam miatt, de ma hajnalba tök simán felkeltem és egész nap tele voltam energiával. Szóval, ezt is fogjuk arra, hogy közeleg az évvége…

A gyárban lévő srác, akinek tetszem, nagyon kiakasztott. Nagyon kicsi választott el attól, hogy kiosszam.
Szóval, még jót is tett, hogy ma nem a saját műszakommal voltam dolgozni (helyettesítettem a kolléganőmet).
De egyenlőre fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele. A kíséri kolléganőm szerint csak nézzem levegőnek, ami talán menne is, ha nem kellene vele is hébe-hóba beszélnem a munka miatt…

Reggel elég gázul viselkedtem exemmel. Épp megint arról nyavalygott, hogy az egyik kollégánk mindig az ő barátnőjének panaszkodik arról, hogy exem milyen…
Ez 3 okból húzta fel az agyam:
1. Eddig még olyan nagy spanok voltak és persze, megromolhat a barátság, de nem nagyon lenne képem szidni azt, aki akkor is adott nekem kaját, amikor egy vasam se volt…
2. Mostanság eléggé megcsappant a türelem készletem.
3. (És ezt a gondolatomat nem kellett volna hangosan is kimondanom) Én hallottam a sráctól, hogy miket szokott exemre mondani és nem mondana olyanokat, ha a barátnője nem panaszkodik exemre a srácnak…
Nos, igen, ezt nem kellett volna mondanom. Tudtam, ahogy végig mondtam. Nem tudom, most miért nem nyeltem csak úgy le a véleményemet, ahogyan mindig. Persze, aztán jó rövidre lezártam a beszélgetést, de persze nagyon bántott a dolog.
Olyan 10 percig elég kínos csend volt közöttünk és elhihetitek, hogy nagyon hosszú percek voltak ezek, aztán valahogy felszívódott a dolog. Én adtam a csokimból neki, ő meg „elfelejtette” a megszólalásom.

A gyári leállást a legkevésbé sem várom. Odáig olyan nyugis lesz minden, aztán meg bumm.
Alapjáraton utálom az ünnepeket és ebben talán a Karácsony vezet a legjobban (és kétlem, hogy ebben az évben fog ez változni).
24-26ig a család fog lefoglalni, aztán szeretnék barátnőmmel talizni, de közben valószínűleg párom is akkor lesz itthon. Persze, könnyebb lenne minden, ha tudna már valamit arról, hogy mikor jön haza. Bár az tuti, hogy Szilveszterkor barátnőmnél leszek, ha velem jön, ha nem. Barátnőm mondta, hogy őt is szeretettel várja. Ezt mondtam is neki. Azt mondta, hogy még nem tudja, hogy mi, hogyan lesz, de majd megbeszéljük, amikor itthon lesz. Mondjuk sok megbeszélni való nincs, mert vagy jön velem, vagy megyek egyedül. Vele ellentétben barátnőmre nem évi 2 héten számíthatok. Tudom, hogy ez meg kicsit így igazságtalan vele szemben, de hagyj ne én teperjek már azért, hogy együtt is legyünk. Nyáron is én ültem egész nap itthon és vártam, hogy vajon mikor ér rám…