„Csak ha eltölt az öröm, akkor jársz a valóságban. Bánatosan, örömtelenül nem a valóságban élsz. Hanem egy rossz álomban.”
Olivia Gladstone
Tegnap már a saját műszakomban mentem dolgozni, délután. Már a műszakom eleje nagyon jól kezdődött. A kolléganőm mondta, hogy kinyomtatott a dolgozóknak mindent, én egyből álljak neki a papírmunkának, mert háromkor mára főnök leviszi az irodába a kötözködős csajnak. Hétvégén nem dolgozik a csaj és gondolom nem akarta, hogy még több meló gyűljön fel hétfőig. Hát, mondom, jól van, akkor neki is állok, hogy ha a dolgozók rosszul is töltötték ki a papírokat, akkor is végezzek időbe (vagy legalább ne sokat késsek). A lényeg, hogy volt rá egy órám, hogy kész legyek és tudtam, hogy ha nem olyan nagyon gázok a papírok, akkor olyan 40 perc is elég lesz. Eltelt kb 10 perc és jön a főnököm, hogy nem e lehetne, hogy ne háromra legyen kész, hanem olyan 14:35 körül? Egy hatalmas szájhúzással mondtam, hogy nem ígérem. 14:32-re kész lettem vele. Majd kifolyt a szemem és nem mertem volna rátenni a fejemet arra, hogy semmit nem szúrtam el. De késznek kész lett. Oda adtam a főnöknek. Persze, nagy csodálkozó fejet vágott, hogy tényleg végeztem akkorra. Én meg persze nagy közömbösen megjegyeztem, hogy „Ez volt a határidő, nem?” Persze, ebben egy nagy adag mázli is volt, mert ha csak egy kicsit is káoszosabbak a kitöltött papírok, akkor esélyem se lett volna végezni, akármennyire igyekszem. Egyébként nem szóltak azóta, hogy bármit is elrontottam volna figyelmetlenségből…
A srác, aki a gyárból belém van zúgva azt mondta az egyik kolléganőmnek, hogy majd beszélgetni fog egy másik csajjal a műszakban és kíváncsi lesz, hogy én mit fogok hozzá szólni. Bár gondolom, hogy kitaláltátok, de a legkevésbé sem érdekelt a dolog. Igazából észre se vettem volna, ha a kolléganőm nem mondja, hogy ez a nagy terve. De nem csesztettem. Ugyan olyan normálisan beszéltem vele is, mint bárki mással. Már a bunkózása miatt sem éreztem, hogy bosszús lennék. Aztán meg ki tudja? Annyit játssza majd a csajjal, hogy milyen jóba van vele, hogy még a végén tényleg összejönnek. Ennél furcsább dolgokat is produkált már az élet, nem igaz?
A műszakvezető annyira… hát, nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg, hogy milyen. De kezdem úgy érezni, hogy lassan súrolja a szexuális zaklatás határát. Nem lefeküdni akar velem, csak túl bizalmaskodó… Nah, mindegy.
Délelőtt befestettem a hajam feketére. Hogy miért? A franc tudja. Tegnap úgy keltem fel, hogy már nem tetszik a vörös és fekete színűt akarok. Gondolom, pótcselekvés.
Húgom férjének a rokona még mindig írogat. Nem írja konkrétan, hogy tetszem neki, így nem tudom elutasítani sem. Most épp jövő héten akar Egerbe felugrani és hívott engem is, persze úgy hogy húgomék is jönnének. Írtam is húgomnak, hogy biztos, mondta neki, hogy nekem félig-meddig van kapcsolatom? De még nem írt vissza… Á, nem tudom, hogy mit csináljak. Nincs vele semmi bajom, nagyon kedves, aranyos srác. A közös programmal se lenne gondom, hogy négyesbe menjünk valahova, ha nem tudnám, hogy tetszek neki. De így annyira gáz…
Délután végre videó cseten beszélgettem párommal. Tiszta jó volt látni. Nem is érzem már magam olyan depisnek az ünnepek, az évvége meg úgy általában a jövő miatt. Remélem, hogy marad ez a hangulatom. Szerencsére jól van, minden okés vele. Jövő hónap elején megrendeli a repülőjegyeket, így akkor már legalább azt tudni fogom, hogy mikor jön haza. Most tesója is jönni fog. Vele még futólag sem találkoztam soha (ő már jóval hamarabb kiköltözött külföldre). Kellett már ez, hogy lássuk egymást…