„Minden mondat mögött van valami, akár hallatszik, akár nem.”

Tegnap előtt anyummal kicsit összekaptam. Rossz napja volt, aztán este mindenért morgott. Én meg meguntam, kicsit összeszólalkoztunk, aztán hagytam a francba és mentem lefeküdni. Utána a meló miatt két napig nem is nagyon láttuk egymást.

Tegnap hajnalban az ébresztőmön kívül a torokfájásomra ébredtem. Alig volt erőm kikelni az ágyból. Nem igazán hiányzik még egy nagyobb betegség évvége előtt.

A gyárban valahogy mindenki elég feszült volt.
A műszakvezetőnőm összekapott exemmel. Exem ettől a szokásos modorában szétkáromkodta magát. Emiatt a főnök letolta, hogy mit kell állandóan káromkodnia meg morognia. Amikor exem kiment az irodából, akkor a műszakvezetőnőm szidta exem. Aztán amikor a műszakvezetőnm ment ki és exem volt bent, akkor szidta őt is meg a főnökömet is. Amikor bejött a főnök, akkor meg neki szidta a műszakvezetőnőmet…
Igaz, ami igaz, mind a műszakvezetőnőmnek, mind az exemnek van egy stílusa, amit nem mindig lehet könnyen elviselni. Viszont abban nem értettem egyet, hogy exem miért szidja a főnököt. Úgy értem, hogy mindig bevédi a hátsóját, szóval, nem nagyon kellene szidni. Meg panaszkodott exem, hogy a főnök tudja, hogy milyen anyagi helyzetben van és még is csodálkozik, hogy mindig feszült. Csak szerintem exem azt az apróságot felejtette el, hogy akármennyire is megérti első sorban, akkor sem valamelyik haverja, hanem a főnöke. Mindenkinek meg van a maga baja és a munkahelyünkön nem ülhetünk egész nap ezen, és sírhatunk, hogy mennyire gáz minden…
Később mondta exem, hogy van némi magánéletbeli gondja, ami nem a pénzügyekkel kapcsolatos. Kérdeztem tőle, hogy rákérdezzek? De azt mondta, hogy hagyjuk, nő ügy. Szóval, nem faggattam.

Műszak végére én is kissé feszült lettem. Pedig egész jól lepergett rólam a többiek feszültsége. Még akkor sem szállt el az agyam, amikor meg kellett csinálnom egy papírmunkát, amit a két kolléganőm közül egyik sem csinált meg (az egyik azt mondta, hogy szólt a másik kolléganőmnek, hogy majd csinálja már meg; a másik kolléganőm meg azt mondta, hogy neki nem szólt senki).
Ráadásul a főnök már megint letolt minket a papírmunka miatt. Persze, mindig mondja nekem, hogy akinek nem inge nem veszi magára. Néha még ezzel is idegesít, mert éppen én is hibázhatok attól, hogy nem jellemző rám a figyelmetlenség. De még emiatt sem lettem feszült.
Aztán műszak végére viszont eléggé összejött minden. Kellett volna csinálnom a saját papírmunkámat, de kb. 3 percenként variálták, hogy a délutános műszakban melyik gép fog menni és melyik dolgozó lesz rajta; ki kellett tennem a falra a dolgozók fényképeit, akik bent lesznek délután; körbe kellett mennem az üzemben, hogy minden dolgozó megfelelően regisztrálja e a tesztprogramban a selejteket (és persze, hogy nem csinálják), mert a termelésvezetővel délben körbe ment a főnök; címkéket kellett nyomtatnom; fel kellett vennem az egyik szerszámfelfogónak baleseti jegyzőkönyvet. Ezeket úgy kb. egyszerre kellett volna.
Leült mellém a főnök a műszak végén és kérdezi, hogy feszült vagyok e? Mondom neki, hogy dehogy vagyok, imádom, amikor nyolc felé kell szakadnom és tuti, hogy így elrontok majd valamit. Nem szólt semmit, csak mosolygott.
Engem egy másik kollégám mosolyogtatott meg. A technológusok mindig az adminisztrátoroknak szólnak, ha valami gép elromlik, mert arról mi írunk amolyan jegyzőkönyvet és elküldjük, akinek éppen kell. Tegnap kb. 10 ilyet kellett írnom. Feszt csipogott a telóm, mert a srác viber-en írta mindig, hogy miről kellene jegyzőkönyvet küldenem. Nem volt ezzel gond, mert pár másodperc alatt megírom és küldöm. Aztán műszak vége felé írt nekem (amikor épp a balesetes jegyzőkönyvvel rohangáltam), hogy küldenék e még egy jegyzőkönyvet? Mondtam, hogy persze, mit kell? Erre mondja, hogy amúgy nem kell semmit küldeni, de ha még nem küldöm el a francban, akkor nem vagyok olyan vészesen feszült. Mondom neki, hogy sose szoktam (és tényleg nem; ő az egyik legnormálisabb kollégám), de azért nem bánnám, ha már nem nagyon kellene semmit küldenem. Erre írta nekem, hogy ne aggódjak, bármi gond lesz, azt már a délutánossal küldeti el. Legszívesebben agyon ölelgettem volna.

Délután, amikor hazaértem, videó cseteltem párommal. Jót beszélgettünk, mint általában, de hát, nah, tudjátok, mi a helyzet. Az, hogy nem fog most sem haza költözni eléggé beárnyékolja a dolgot…

A mai napom már sokkal nyugodtabb volt. Inkább érzelmi téren volt kicsit zsúfoltabb…
Reggel exem se szó, se beszéd letett egy műanyag edényt elém; ebéd volt benne. Pedig ő inkább rászorul az ételre, mint én és tegnap sem azért adtam neki joghurtot, hogy viszonozza.
Mivel marha sok időnk volt és a főnökök többsége is elment 9 óra tájban, így elég sokat beszélgettünk.
Kérdezte, hogy mi a helyzet a külföldi sráccal. Meséltem neki ezt a még mindig nem költözik haza szitut, aztán gondolom elég egyértelmű volt, hogy nem vagyok nagyon feldobódva a dologtól.
Erre mondja nekem, hogy ő tudja überelni a sztorimat. Hát, mondom, kétlem, de próbálja meg, ha szeretné. Hát, ő nyert…
Mondta, hogy mostanában elég sokat vitatkoznak barátnőjével, aztán múltkor a csaj a fejéhez vágta, hogy mivel ilyen csóró exem, így semmilyen jövőt nem lehet rá építeni… Ehhez két dolgot kell tudni: 1. A csaj exe elég pénzes volt, szóval, még hírből se tudja, hogy mi az, ha le kell mondani valamiről… és 2. A csaj irigyli, hogy a testvérének már van gyereke, neki meg nincs…
Erre mondtam exemnek, hogy a távolság meg a decemberi hónap sok vitát szül egyébként is, túl lesznek ezen. Meg legalább együtt vannak. Erre exem annyit mondott, hogy „még” meg hogy a csaj azt mondta, hogy már nehezére esik őszintén azt mondani, hogy „Szeretlek”.
Mondtam exemnek, hogy úgy is úgy tervezik, hogy jövőre közelebb keres a csaj munkát, akkor sokkal könnyebb lesz. De exem azt mondta, hogy nem fogja ott hagyni a munkáját.
Hát, ő nyert, mondtam is neki. Erre mondta, hogy mint mindig. Még a pocsék dolgokban is…
De azt mondta, hogy majd valahogy a csaj fejébe veri, hogy ha nem is rögtön jön össze minden, akkor se kell rögtön eldobni az egészet, hanem ki kell tartania. Ez a mondata egy pillanatra szíven szúrt, de aztán reméltem, hogy kitartanak.
Exbarátnőként nem mindig egyszerű jó barátnak lenni, de azért nem is lehetetlen.

Barátnőmhöz valószínűleg 30.-án megyek. Írtam is páromnak, hogy ha a Szilvesztert esetleg külön töltjük, akkor jó lenne előtte talizni.
Beszéltünk egymással, de nem reagált erre semmit.
Elméletileg jövő héten rendeli a jegyeket…