„Igazán az él, aki minden hangulatának enged.”

Nagyjából stabilizálódott a hangulatom. Persze, kétlem, hogy az utóbbi mélypontom volt az utolsó ebben a hónapban, de majd lesz valami. Mindig csak a következő lépésre kell koncentrálni…
Még mindig beteg vagyok.

Tegnap rám írt az egyik anyagmozgató srác, hogy és most ezt idézem: „teccel”. Már attól a szememet forgattam, hogy láttam ezt a „teccel” dolgot. Mondanom sem kell, hogy egy szót nem beszéltem még vele.
Műszak kezdés környékén meg rám írt egy srác, hogy ne haragudjak, hogy rám írt, de mióta a gyárban látott, ő úgy érzi, hogy valami megváltozott benne. Írta, hogy megérti, ha nem akarok tőle semmit és ha nem írok neki, akkor ígéri, hogy többet nem ír. Szóval, nem írtam neki vissza. Amúgy mindig vissza szoktam írni az ilyenekre, hogy ne tűnjek bunkónak, de ő adta ezt az opciót. Amúgy fogalmam se volt névről, hogy kicsoda. Face-en kerestem rá, mert profilképe nem volt. De nem rémlik, hogy beszéltünk volna egymással a régi üzememben.

Az éjszakám elég nyugis volt. A műszakvezetőnőm sem zaklatott minden hülyeséggel.
Már megint nekem kellett szólnom a délelőttös kolléganőmnek, hogy irodaszerigényt adjanak már le.
Műszakváltáskor pár szót beszéltem exemmel is. Mondta, hogy lenyugodott a barátnője, aztán már nincs olyan világvége hangulata. Mondtam exemnek, hogy a december ilyen, ne aggódjon ezen.

Ma nem nagyon feküdtem le aludni, szóval, éjjel tuti ki fogok dőlni.

Barátnőmtől ma jött egy csomagom. Tisztára meglepődtem, pedig mondta, hogy el fogja küldeni a karácsonyi ajándékomat. Kicsit bánt is, hogy én nem küldöm el előre…
Persze, nem bontottam ki az ajándékokat előre, de nagyon örültem neki.
Nála jobb barátnőt nem is kívánhatnék…