„Nincsenek jó vagy rossz válaszok, csak bölcs és kevésbé bölcs döntések.”

Nem tudom, hogy hol is kezdjem. Nem fogtok megérteni és talán én sem értem magam.
Az egész húgom hibája. Persze, nem szó szerint, sőt igazából nem is az övé…

Tudjátok, van húgom férjének az az unokatesója, aki állandóan ír nekem, hogy mi a  helyzet velem meg hasonlók. Próbált már nem egyszer hívni engem is, hogy menjek velük, ha ide-oda mentek, de valami kifogással mindig kihúztam magam. Nem volt soha semmi bajom a sráccal, sőt igazán szimpatikus meg kedves, de tudtam, hogy tetszek neki és hát, nem tudom, valahogy nem volt lelki erőm neki is azt mondani, hogy ne haragudjon, de épp talonba vagyok téve egy másik srácnak. Meg egyébként a külföldi srácról tud is, mert húgom ugye mondta neki, amikor felőlem érdeklődött. Feltételezem, hogy ezért nem is mondta konkrétan, hogy tetszem neki meg h randizhatnánk…

Nah, és akkor a mai nap.
Húgom múltkor lemondta a talinkat, mert otthoni dolgok közbejöttek neki, aztán írt még tegnap, hogy ma elnézek e hozzájuk. Mondtam, hogy akkor délután megyek, meg közben mondta anya is, hogy akkor jön ő is.
Esküszöm, hogy amikor megláttam a kocsit a házuk előttd már tudtam, hogy a srácé, pedig nem is emlékeztem rá, hogy milyen kocsija van (de mint utólag kiderült húgom se tudta, hogy jönni fog hozzájuk a srác; csak olyan fél órával hamarabb érkezése előtt).
Persze, naná, hogy tök gázul néztem ki (húgom szerint nem, de nem hiszek neki).

Gáz volt. Nem maga a szituáció. Tök jó volt a hangulat, elbohóckodtuk az időt, szóval, jó volt.
Én voltam a gáz.
Gáz volt, hogy az volt az első gondolatom, hogy miért pont most kell pocsékul kinéznem.
És az sem volt kevésbé gáz, hogy úgy éreztem, hogy szeretnék vele randizni.
Meg, hogy minek vagyok megkötve egy kapcsolattal, ami nem is igazán kapcsolat, amikor nem vagyok szerelmes?
És tudjátok, amikor haza jöttem, akkor szinte vártam, hogy rám írjon. Rám írt és örültem neki…
Pedig nem is igazán ismerem és belé sem vagyok szerelmes, de valahogy még is bántott, hogy nem ismerhetem meg jobban.
Aztán meg az bántott, hogy így érzek…

Csak ültem itthon, válaszoltam a srác üzijeire (ami egyébként csak átlagos témákról zajlott, semmi nagy vallomásról vagy bármi ilyesmiről).
Felmentem viber-re, ott írt a külföldi srác meg, hogy mizu velem. Én meg csak azt éreztem, hogy legszívesebben vissza se írnék…

Aztán írtam a külföldi srácnak…
Írtam neki, hogy tudom, hogy lassan haza jön meg itt a Karácsony meg minden, de muszáj írnom neki.
Megírtam neki, hogy tudom, hogy mindketten sok energiát fektettünk ebbe az egészbe, hogy majd egyszer valamikor kapcsolatban legyünk, de azt hiszem, hogy ez nem fog menni nekem.
Írtam neki, hogy nem az a baj, hogy várni kell rá, hanem az, hogy nem vagyok szerelmes. Ha szerelmes lennék várnék bármeddig.
Írtam, hogy az sem zavar, hogy mióta egyedül vagyok már a két kezemen se tudnám megszámolni, hogy hány pasast pattintottam le azért, hogy majd mi együtt leszünk, viszont ma először tényleg zavart, hogy talonba vagyok.
Azt mondta, hogy megért és nem haragszik, és reméli, hogy ettől még a jó viszony megmarad közöttünk…

Húgomnak csak annyit írtam, hogy ha lesz neten, akkor írjon már rám; barátnőmnek megírtam az egészet.
Ma már egyikük se hiszem, hogy vissza fog írni, de le kellett írnom…