„Azt mondta a szívem, hogy szerelmes vagyok. És én boldogan, mosolyogva aludtam el.”

Mostanában kissé elhanyagoltam a blogírást…
Most meg azt se tudom, hogy hova kapjak a sok gondolatom közül.

Pár szóval kitérek először is a barátnőmnél töltött időre. A gyerkőceivel most nem találkoztam, mert az apjuknál voltak. A párjának meg dolgoznia kellett Szilveszterkor. Nagy szívás katonának lenni…
Szilveszterre az egyik barátnője is eljött, de sajna ő nem aludt ott. Igazi csajos Szilvesztert tartottunk szilveszteri kajcsi készítéssel, szépítgetéssel, egy kis ivós játékkal. A városba is kimentünk. Megnéztünk egy koncertet és persze éjfélkor a tűzijátékot.
 A pezsgőt és úgy általában az alkoholt úgy érzem, hogy továbbra sem szeretem.
De nagyon jól éreztem magam.
Nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára bárhol is Szilveszterkor.
Éjjel párom is felhívott; örültem neki, mert hiányzott azért.
Elsején én elég hamar felébredtem, de nem akartam barátnőmet meg a párját felébreszteni (főleg, hogy a párja reggel jött haza). Szóval, felöltöztem, összepakolásztam a cuccaimat meg megreggeliztem. Aztán már közeledett az idő, hogy lassan mennem kell a buszomhoz. Írtam messengeren barátnőmnek meg aztán meg is csörgettem röviden hátha felébred rá, anélkül, hogy a párját is felébreszteném. De hát nem ébredt fel rá. Őszintén szólva nem nagyon akaródzott bemennem a szobájukba, hogy felébresszem őket, mert abban biztos voltam hogy mivel párja ugye katona, Így esélyem se lenne csak barátnőmet felébreszteni. De csak muszáj voltam és igen, párja ébredt fel hamarabb. Kicsit azért rosszul éreztem magamat, hogy felkellett ébresztenem őket.

Már most elfáradtam az írásba…

Fültágító terhes. Tudom, éles témaváltás, de most inkább mindenről írok egy picit.
Párja is tudja és nagyon örül neki, de azért parázik kicsit.
De szerintem ez normális.
Tervben is volt nekik, hogy ebben az évben belefognak a babaprogramba, de gondolom, nem hitték, hogy rögtön év elején összejön.
Szóval, nagyon klassz, annyira fain anyuka lesz.

Exem kiakasztott. Ugye, mivel barátok maradtunk, így feszt kiönti nekem a szívét, hogy éppen mi bántja, legyen az pénzügyi gond, vagy párkapcsolati.
Most a héten a párkapcsolati gondjait mesélte nekem. Nem is ez volt a kiakasztó, ez már tavaly is így volt.
De, hogy értsétek, megpróbálom röviden napokra lebontani, hogy hogyan is zajlottak az érzelmi hullámvölgyei…
Kedd: teljesen elege van a csajból, mert az nem tudja hogy mit akar, nem biztos abban sem, hogy szereti. A csajszi azt mondta, hogy ő képtelen normális kapcsolatot fenntartani, neki csak a munka való és kész.
Szerda: a csajjal úgy néz ki, hogy szakítanak és pénteken már csak azért megy haza a csaj, hogy összeszedje a cuccait. Nem mondta, hogy nem szereti exem, de azt se, hogy szereti még.
Csütörtök: a csaj nem akarja a jövőt tervezgetni, mert hogyan is lehetne együtt családjuk ilyen anyagi helyzettel meg úgy hogy exem beteg anyukája ott van a nyakukon? Erre exem mondta neki, hogy mi lenne ha anyuja bemenne valami otthonba vagy külön lakna tőlük? A csaj már nem biztos a szakításban, pénteken beszélik meg. Persze, exem felvetette anyujának ezt a dolgot, aki egyből el is sírta magát.
Én meg a székről majd leestem hirtelenjében. Mondja erre exem, hogy hát köztünk is volt feszültség amiatt, hogy anyuját kell ápolgatni. Én meg mondtam neki, hogy igen, de én nem ettől tettem függővé a kapcsolatunkat. Olyan 10-15 percig nem is szóltam hozzá. Annyira utáltam, legszívesebben elsírtam volna magam… Aztán beszélgettünk és persze megértem őt is. Én se vállaltam volna anyuja mellé gyereket. De akkor is annyira sajnáltam, hogy majd összeszorult a szívem…

Párommal nagyjából minden rendben. Tudjátok, hogy van ez: nem könnyű összetört szívvel szeretni és szeretve lenni.
Beszéltem húgommal, hogy az kicsit bánt hogy akármi van mindig a mi találkánk szorul háttérbe. Úgy értem, hogy ha anyuját vagy apuját kell fuvarozni, akkor nem talizunk; a tegnapi talink egy órával későbbre lett tolva, mert a haverjával volt.
Aztán mondta húgom, hogy ez lehet hogy az exe miatt alakult így benne, mert őt meg minden elé helyezte, aztán pofára ejtette.
Nem mintha bennem nem lennének ilyen szakítás utáni maradványok. Én meg legszívesebben magamhoz láncolnám, hogy esélye se legyen elhagyni valaki másért…
Gondolom, előbb vagy utóbb mindkettőnkről leperegnek ezek a maradványok. Bár én néha úgy érzem, hogy megzakkanok. Feszt figyelmeztetnem kell magam, hogy azért hagyjam levegőhöz jutni. Elvégre „csak” járunk, nem együtt élünk.