Tudjátok néha már-már azt hiszem, hogy ennél többet nem lehet szívni, de persze az élet rögtön megmutatja, hogy dehogynem.
Pénteken elvittem a cicát állatorvoshoz, mert nem nagyon akart enni. Kapott is két injekciót meg majd hétfőn vissza kell vinni a dokihoz.
Húgommal megbeszéltem, hogy utána elmegyek hozzájuk, és ott is alszok.
Így is lett.
Nagyon sokat beszélgettem mostanában vele, mert nem értettem a srácot, akivel összejöttem és mivel ő is ismeri, így meg-megtárgyaltuk, hogy mi lehet a helyzet.
Kellett, hogy valaki megmondja, hogy én reagálom e túl a dolgokat, vagy tényleg valami nem stimmel. Amúgy ő sem értette a viselkedését.
Ugyan is ahhoz képest, hogy mennyire oda meg vissza volt azért, hogy rábólintottam arra hogy randizzunk meg utána egy pár legyünk, teljesen furán viselkedett. Valahogy az volt az érzésem, hogy jobban akarok én talizni vele, mint ő velem. Mondtam is húgomnak meg mutattam neki egy-két üzi váltásunkat is.
Nah, és akkor pénteken este elmentem húgomhoz. Írtam is neki, hogy húgomnál alszok. Gondoltam is, hogy hátha átugrik, ha már semmi dolga nincs, kivételesen.
De persze esze ágában sem volt. A sors fintora, hogy csak el kellett jönnie.
Ugyan is húgom férje este jött volna haza munkából, de ott hagyta a busz, aztán ment el érte. Így aztán beszéltünk is és közölte velem, hogy nagyon sajnálja, tetszek neki, de nem érzi úgy, hogy szerelmes tudna lenni belém.
Alig vártam, hogy elmenjen és bőghessek.
Szóval, most nem érzem túl jól magam. Tegnap is itthon a nap nagy részében sírtam. Nem is kifejezetten a srác miatt, hanem úgy általában az életem alakulása miatt.
Úgy értem, hogy pár nap híján 26 éves leszek és nincs semmim. A szüleimmel élek, nemhogy családom, de még párom sincs.
Nagyon frusztrálónak érzek most mindent…
Tegnap este mentem dolgozni, mert most éjszakás vagyok. A buszon töltött időt végig sírtam ( a sötétben úgy se látta senki). Beértem dolgozni és kb. öt perc után már mentem hányni. Egész éjjel fájt a gyomrom.
Amúgy nem is bántam, hogy dolgoznom kellett. Egyrészt, mert lefoglalt. Másrészt, mert odabent úgy is igyekszem úgy csinálni, mintha semmi bajom nem lenne és egy idő után a megjátszott jó kedv is ragadós tud lenni.
Reggelre egész jó kedvem is volt és, ha bár most nem érzem, hogy majd kicsattannék, de nem is töprengek azon, hogy begyógyszerezem magam…
„Azt gondolod, hogy sosem múlik a fájdalom, de tévedsz. Csak engedd át magad neki, ne küzdj ellene, mert erősebb nálad. Hagyd, hogy fulladozni kezdj, de idővel úszni fogsz. Minden egyes lélegzetvételeddel erősebb leszel, és ígérem, le fogod győzni.”
Lehet veszek majd magamnak valami vény nélküli gyógynövényes nyugtatót. Mert bár tudom, hogy az előbbi idézet teljesen igaz (tapasztalat), de nem ártana kicsit ellazítani az idegeimet, mert alig tudok enni és az állandó sírógörcs sem túl kényelmes. Dokihoz nem nagyon akarok emiatt elmenni…