„A nevetés sokkal jobban oldja a feszültséget, mint a sírás.”

Már két napja tiszta ideg vagyok. Egyébként is némileg feszültebb vagyok, amikor délelőttös műszakban dolgozok, most meg még a hormonok is ellepték az agyam, szóval, nagyon gázul érzem magam.

Tegnap munkába csupa kapkodás volt minden, alig végeztem a dolgaimmal. A műszakvezetőm mondta is, hogy ne idegeskedjek, de erre csak az volt a válaszom, hogy ő könnyen van, mert én nem végzek a dolgaimmal.
Amúgy tudom, hogy ő is utálja a délelőttös műszakot, de ez nem vigasztalt egy cseppet sem.
Szóval, a munka is felidegesített, exem is feszt ott nyavalygott mellettem. Alig vártam, hogy vége legyen a műszak.

Itthon se éreztem sokkal jobban magam. Párommal se tudtam sokat beszélni neten. Így csak anyum nyávogását meg morgását hallgathattam, ami egyébként szintén felhúzott. Aztán apa is csak morgott, de persze nem anyának, hanem nekem. Mondtam is neki, hogy hagyja is abba, mert engem nem érdekel. Anya is panaszkodott nekem, hogy apa meg se köszönte, hogy vett neki pulcsit. Erre mondom neki, hogy úgy tudtam, alapvető dolgokat nem szoktak egymásnak megköszönni; ő sem (anyum) szokta megköszönni apumnak, hogy a fizetéséből egy nagy csomót magára költ (anyum közmunkás fizujából nem nagyon élnének meg).
Estére olyan hullámzó lett a hangulatom, hogy sírva aludtam el, pedig nem bántott igazán se a munka, se anyumék megszokott kényszer kapcsolatuk.

A mai napom is gáz volt, mert hát, miért ne lett volna az?

A munka miatt is felhúztam magam. Műszak vége felé elrontódott a nyomtató és nem akarta azokat a címkéket kinyomtatni, amik nélkül a délutános dolgozók el se kezdhetik a munkát. Próbáltam felhívni az egyik rendszergazdát, de az szabin volt; hívom a másikat, az meg nem szokott a nyomtatókkal foglalkozni; hívom a harmadikat, mondom neki, hogy sürgős lenne a dolog, erre mondja nekem, hogy majd jön, de előtte elmegy ebédelni. Hát, sík ideg voltam. És az idegesített a legjobban, hogy senki mást nem zavart, hogy elég nagy baj, ha nem tudom kinyomtatni.
Aztán azon is felhúztam magam, hogy miután szanaszét telefonálgattam magam, exem csak felkelt a rohadt székéből, hogy ránézzen a nyomtatóra és tíz perc állítgatás után megcsinálta. Mondanom se kell, hogy ezen kívül is felhúzott, vagy megbántott inkább. Beszólogatott szokás szerint, aztán ugye én is csak vissza-vissza szóltam neki. Aztán valahogy oda lyukadtunk ki, hogy hát őt mennyien nem tudják elviselni a stílusa miatt (ami egyébként teljesen igaz és ő is tisztába van ezzel). De aztán a fejemhez vágta, hogy ha engem jobban ismernének odabent, akkor nem kedvelnének ennyien. Ez így önmagában is nagyon rosszul esett, főleg így hogy reggel kikönyörögte, hogy pár ezret adjak már neki kölcsön fizuig…

Este elugortam kicsit húgomhoz. Ő is kipanaszkodta magát, én is kipanaszkodtam magam.
Elárulta egy titkát. Azt hitte, hogy legalább egy kicsit ki fogok akadni, de nem.
Viszont az ő titka eszembe juttatta egy régi sajátomat. Hazafelé sétálva kicsit szomorkás is volt a hangulatom, amit most mondjuk nem olyan nehéz kihozni magamból.