Először is mielőtt elfelejtem: elolvastam a barátnőmtől kölcsön kapott könyvet. Nagyon tetszett. Igazán érdekes volt. Egyedül a vége nem tetszik. Vagyis a történetnek jó a vége… Csak nem szeretem, amikor egy történet nincs igazából lezárva. Persze, tudom, hogy ez azért van, mert lesz folytatása (vagyis már van is, de nem találtam infót róla, hogy a második része is elérhető már magyarul).
De tudom, hogy mivel az első része nincs meg nekem, így úgy sem veszem meg a másodikat. Bár megfordult a fejemben, hogy az első részét megveszem még majd húgomnak, mert neki is nagyon tetszene. Jövőhónapban megrendelem azt a könyvet, amire tök régóta kíváncsi vagyok, de eddig még nem vettem meg. Szóval, megrendelem majd.
Szombaton még délelőttös voltam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jártam gondolatban örömtáncot, hogy az utolsó délelőttös műszakot kellett túlélnem. Mondjuk munka szempontjából egészen nyugis volt minden; tízre az összes főnök haza ment. Ez utóbbinak annyira most nem örültem, mert onnantól kezdve még többet bejárkált exem csaja. Inkább ki is jöttem az irodából, amikor nem volt nagyon dolgom. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok ezzel, de (és ez nem csak az ő esetükben) én kellemetlenül érzem magam, ha párok beszélik meg a személyes dolgaikat mellettem, amikhez semmi közöm, de hát nem tudom a fülemet zsebre rakni, ha egyszer ott ülnek mellettem. Ne értsétek félre, semmi extra kellemetlen téma nem volt. Azt hiszem, hogy inkább csak azért éreztem így, mert én nem vagyok ilyen. Nekem eszembe se jutna az irodában megbeszélni pl. párommal, hogy miért neki kellene mennie boltba, és nem nekem. Jó, mondjuk, mi egyrészt még nem lakunk együtt, másrészt betartjuk azt a szabályt, hogy nem járkálhat be az irodába olyan, akinek nincs bent dolga. Olyan 11-től fél kettőig eltűntek valahova, így hál’ istennek végre nyugodtan lehettem a saját irodámban. A csoportvezetőm is úgy jött be hozzám, hogy kérdezte, egyedül vagyok e bent. Aztán be is ült kicsit beszélgetni. Úgy örültem neki, mert rajta kívül csak exem volt, akivel tudtam volna beszélgetni, de vele meg nem akartam.
Viszont, ahogy elhagytam műszak végén az üzemet minden rossz érzés kipárolgott belőlem. Gondolom, ehhez azért nagyban hozzájárult az is, hogy párom várt az üzem előtt (mert ugye munka után nem haza jöttem, hanem páromhoz mentem). Továbbra is mindig bejön elém, ha megyek hozzá. Sőt, szegény, majd fél órával hamarabb ott volt már és várt rám a hidegben. Majd megfagyott a kezem, amikor megfogtam a kezét. Tegnap a nagyszüleinél ebédeltünk. Mondta már korábban, hogy megyünk ebédre, de én azt hittem, hogy a szomszédjában lakó nagyszüleihez megyünk, akikkel már futólag találkoztam. Így nem is paráztam nagyon. De aztán, mint kiderült nem hozzájuk mentünk, hanem anyukája szüleihez. Velük eddig még nem találkoztam és volt némi esély rá, hogy talán anyuja is ott lesz. Anyujával se találkoztam még eddig, nem is nagyon tartja vele a kapcsolatot. Igazából jóformán csak akkor beszélnek, ha véletlenül összefutnak. Anyuja jobban tartaná a kapcsolatot párommal, de úgy érzékelem, hogy nem nagyon tudja megbocsájtani neki, hogy elvált apujától, és hozzáment egy másik pasashoz. Nah, szóval… Anyuja végül is nem volt ott. És utólag már annak is nagyon örültem, hogy az nap még semmit nem ettem… Leültünk ebédelni. Ettem ugye levest, de hát, a nagyszülők még annyira sem tudják elfogadni, ha valaki keveset eszik, aztán papája mondta, hogy szedjek még levest, ne kelljen azt hinnie, hogy nem ízlik. Nem szeretem, amikor így zsarolnak, de szedtem egy kicsit. Még is csak most találkoztunk először. Aztán mamája hozott sült krumplit pecsenyével, utána főtt krumplit rántott hússal. Desszertnek pedig két féle sütit, de csak az egyikből ettem. Már így is büszke lehettem magamra, hogy ennyit tudtam enni. Mondtam is páromnak, hogy ha tudja, hogy jövünk hozzájuk, akkor szóljon előre, nehogy egyek előtte bármit is. Egyébként kedvesek voltak. Inkább beszélni akartak, mint beszélgetni, de nem bántam. Nem vágytam bármiféle faggatózásra. Négy-fél öt körül jöttünk el tőlük. Már meghívtak e hét vasárnapra ebédre. A gyomromnak ajánlom, hogy nagyon gyorsan kezdjen el tágulni, különben megszívjuk. Este átugrottunk az egyik haverjához. Nem olyan rég házas meg már úton van a baba is. Mutatta is a gyerekszobát, aminek a falára ő festette a dekorációt. Mondtam is páromnak, hogy lassan kifogy a haverokból, mert mindegyik házas lesz. Persze, ez csak vicc volt, mert ettől még haverok; csak azért mondtam neki, mert jövő hónapban megyünk ugye egy másik haverjának az esküvőjére. Szimpi volt a haverja meg a felesége is. És hát, amúgy is hamarabb fel tudok oldódni olyan helyeken, ahol vannak háziállatok. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek. Van egy hatalmas kutyájuk (akkora feje van, mint nekem) meg egy cicájuk (az sem kis darab). Aztán otthon megnéztük a Szépség és a Szörnyeteget. Még sose látta. Teljesen meg voltam ezen lepődve. Mondjuk nem tudom, miért, mert azért inkább lányos mese. Letöltés közben látta, hogy van egy karácsonyos része is és mondtam, hogy az is tök jó. Mondta is, hogy akkor legközelebb azt is megnézzük. Ez a szerelem, amikor a párunk megnéz velünk egy Disney mesét, aztán felajánlja, hogy egy másikat is szívesen megnéz velünk. Ma ő már ment dolgozni, így hajnalba keltem vele. Elég fáradtak voltunk. Bár én nem panaszkodom, mert nekem a mai napom is szabad még.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: