„Soha nem tudhatod, hogy melyik pillanat lesz az utolsó. Miért ne szívj fel magadba minden egyes emléket?”

Azt hiszem, írtam még az ünnepek előtt, hogy csütörtökön tizenketteznem kellett. Bár mondtam a műszakvezetőnek, aki este 6-ig bent marad, hogy ha párom nem dolgozott volna pont akkor szintén tizenkettőbe, akkor nem biztos, hogy rábeszélhető lettem volna.
Maga a műszak elég gyorsan elment tekintve, hogy így hónap végén piszok sok dolgom volt. Az összes pótfeladatomhoz össze kellett számolni az adatokat, felvezetni oszlopdiagramra, szanaszét szerkeszteni, aztán elküldeni a főnöknek (aztán majd kiderül, hogy megfelelt e).

Így, hogy egy műszakban voltam párommal, reggel együtt mentünk haza; mármint páromhoz haza. Most én se próbáltam alvás nélkül átvészelni a napot. Kb. kettőig aludtunk, aztán elmentünk berénybe.

Motorral mentünk. Soha nem ültem még ezelőtt motoron, de már régóta szerettem volna.
Először nagyon fura volt, főleg a kanyarokban. Még a szememet is becsuktam. De aznap elég sokat mentünk ide-oda motorral, aztán elég hamar elmúlt az a kis félelem, amit éreztem.
Szóval, nagyon élveztem. Párom persze örült ennek, mert él-hal a motorozásért.

Most az eddigiekhez képest elég sok időt tudtunk együtt lenni (ma jöttem csak haza). Már-már olyan volt, mintha együtt laknánk.
Főztünk együtt. Ez nem nagy szám lehet, de az igen, hogy nem idegesített a dolog. Úgy értem, hogy én soha nem szerettem mással főzni. Nem szeretem, ha beleszól bárki is abba, hogy mit, hogyan csinálok. De ő nem is szólt bele.
Szóval, tök jó volt. Ez is.
Korábban mondta, hogy eddig a leghosszabb kapcsolata fél év volt, aztán kérdeztem nem is tudom már, minek a kapcsán, hogy együtt lakott e a csajjal? Aztán mondta, hogy igen. Ő költözött a csajhoz. Ennél jobban nem mertem feszegetni, hogy a fél évből mennyi volt, amit együtt laktak. Nagy szívtörés volt neki szerintem az a kapcsolat…

Vasárnapra meg voltunk hívva papájához. Naná, hogy most is degeszre akartak etetni.
Mindig mesélnek a régi időkről. Gondolom, örülnek, hogy most akadt egy új hallgatóság, aki még nem unja a történeteket.
Kedvesek amúgy.
Papája megígértette velünk, hogy hétfőn átmegyünk, hogy meg tudjon engem locsolni.
A másik mamája átjött (akiknél voltunk ebédelni az anyuja szülei), mert ő meg a szomszédba lakik papájával. Aranyos kis nénike. Igaz, hogy mindent elmond kb. ötször, mert elfelejti, hogy előtte két perccel mesélte el, de hát, ennyi baj legyen. Mindig mondja ő is meg a férje is, hogy páromat már régen látták úgy mosolyogni, mint ahogyan mostanában mosolyog.
Amikor párom nem volt a közelbe, akkor mondta mamája (mert előtte kérdezte páromat, hogy megyünk e anyujához), hogy nem nagyon megy hozzá, mert még mindig haragszik rá, hogy lelépett a mostani férjéhez, de nem szereti, ha erről beszél. Aztán jött párom és nem is mondott erről többet.

Vasárnap este még elmentünk az egyik haverjához meg a feleségéhez sütögetni. Eléggé elhúzódott a dolog és nem is a legjobb időt választották ki hozzá, de azért jó ünvolt. Olyan este 11-kor értünk haza.
Szóval, másnap 7-kor kicsit nyúzottan keltünk. Hétfőre volt ugye megbeszélve barátnőmmel a páros randi. Kicsit paráztam is miatta, de végül szerintem tök klasszul alakult.
Az időjárás is jó volt. Szerencsére az eső messzire elkerült és ragyogott a nap, így sétálgatni is tudtunk. Jah, igen, Szolnokon taliztunk.
Szóval, sétálgattunk, még kacsákat is láttunk.
Elmentünk fagyizni, geocaching-gel ütöttük el az időt mozizás előtt.
Barátnőmnek mondtam is, hogy többet kellene páros randizni. Egy nap alatt több mindent tudtam meg páromról, mint máskor 4-5 nap alatt.
Plusz habár nem szeretem a különböző kapcsolati csoportba tartozó személyeket egy közegbe tudni, de be kell vallanom, hogy talán nem minden esetben hátrány.

Párommal egyébként tényleg sok mindenben hasonlítunk. Nem tudom, hogy a későbbiekben ez előnyünkre vagy hátrányunkra fog e válni. Majd később erre még kitérek, de lassan mennem kell dolgozni, szóval, mára ennyi…
Majd kitérek még pár dologra később bővebben…