Beszámoló 1

1.0Életem puzzle darabjaihttps://puzzle.cafeblog.huOlivia Gladstonehttps://puzzle.cafeblog.hu/author/dorinavonagmail-com/Beszámoló 1<h2>Vasárnap taliztam az udvarlómmal . Megbeszéltük, hogy megyünk apátira a strandra. Egy kicsit hosszabb volt az út, mint terveztük, mert valami lovas felvonulás volt és csak alig araszolva haladtunk. Nem bántam igazából, mert annyira örültem, hogy végre vele lehetek. Olyan 10 körül értünk oda. <img class="alignleft size-medium wp-image-369" src="https://puzzle.cafeblog.hu/files/2017/07/656748d6862708930154d37c44bb355e-259x300.jpg" alt="" width="259" height="300" />Annyira jól éreztem magam. Olyat mosolyogtam rajta, mert mindig többször ellenőrizte, hogy biztosan jól zárta e be a szekrényt. Aztán láttam rajta, hogy csak zavarja a dolog és én is leellenőriztem, hogy megnyugodjon. Én is tudom, hogy milyen ez az állandó ellenőrizgetés. Mondtam is neki, hogy klassz lesz, ha felerősíti ezt az ellenőrizgetős mániámat. Amin viszont egy cseppet sem mosolyogtam az az volt, amikor megkérdeztem, hogy hogyan is áll a ház. Ugyan is úgy néz ki, hogy még olyan fél évet kint fog lakni külföldön. Értelemszerűen ennek nem tudtam örülni, de nem is akartam ezzel foglalkozni egyelőre. Az utolsó olyan fél órában a gyógymedencébe feküdtünk és lazultunk. Egy csomószor azon kaptam magam, hogy csak nézem. De annyira örültem, hogy velem van. A délután már kevésbé volt pihentető és ennyire kellemes. Az csak egy dolog, hogy bográcsolás volt tervben egy csomó számomra idegen emberrel. Rossz volt kicsit, mert alig foglalkozott velem. Tudom, ez önző dolog tőlem, de ez van, így éreztem. Igazából nem az ő hibájából, mert ha egy pillanatra is leült, akkor valaki egyből szólt valami miatt neki. Annyira ugráltatták… Kicsit később éreztem, hogy nagyon fáj a fejem. Nem szóltam senkinek, nehogy aztán nyávogósnak tartsanak. De aztán még rosszabb lett a dolog és jött a hányinger, meg a szédülés. Vagy kaptam egy kisebb napszúrást, vagy besokallt az agyam attól, hogy annyira egyedül éreztem magam annyi ember között. Persze, egy darabig még így is próbáltam tartani magam, de aztán nem bírtam tovább. Az udvarlóm lefektetett a kanapéra, meg vizes ruhát tett a tarkómra. Aztán mondtam neki, hogy menjen nyugodtan a többiekhez, ennél többet úgy se tud tenni értem. Olyan egy és fél órát feküdtem is. Aztán amikor már mindenki elment, akkor mondta az udvarlóm, hogy ha jobban érzem magam, akkor haza kísér. Nem sokkal éreztem jobban magam, de muszáj volt felkelnem, mert tudtam, hogy másnap meg délelőttbe mennem kell dolgozni. Persze, tiszta bűntudatom volt, hogy ezzel mennyire elronthattam a hangulatát. Aztán séta közben persze beszélgettünk (kicsit éreztem is, hogy jobban vagyok a friss levegőn) és kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek bűntudata van. Először is rosszul érezte magát, hogy mivel ivott, így nem tudott kocsival haza vinni (megjegyzem, hogy én egy korty alkoholt se ittam, szóval, annak köze sem volt a rosszullétemhez). Másrészt bűntudata volt amiatt is, hogy napszúrást kaptam, merthogy szerinte neki kellett volna <img class="alignleft size-medium wp-image-370" src="https://puzzle.cafeblog.hu/files/2017/07/d9573fcfb1a3e54641edff50a8c7fe72-241x300.jpg" alt="" width="241" height="300" />jobban figyelnie rám. Hát, nem aranyos? Meg mondta, hogy ezt a délutánt nem egészen így tervezte, merthogy annyit kellett ugrálnia és nem is tudott velem foglalkozni. Meg, hogy amikor lefeküdtem, hogy kicsit jobban legyek, utána anyuja nem sokkal lefeküdt pihenni, így egymaga maradt az ott lévőkre és nézhette, ahogy idióta youtube-os videókat néznek, pedig inkább ott lett volna mellettem. Nagyon fain. Persze, én biztosítottam arról, hogy nem haragszom rá meg ilyenek, meg megértem, hogy nem tudott velem foglalkozni. Persze, rossz volt, de hogyan bánthatnék ezzel az érzésemmel egy ilyen jó embert? Jah, egyébként az egyik haverja megkérdezte tőlünk, hogy mi barátok vagyunk vagy együtt vagyunk? Hát, ezt én is tudni akartam, mert nem teljesen voltam tisztába azzal, hogy milyen kapcsolatban is vagyunk. Azt mondta a haverjának, hogy „Is-is. Ismerkedünk.” Ez tök jó válasz, azt hiszem, bár kicsit furán is éreztem magam, de lehet csak azért, mert eddig kimaradt az ilyen randizós-ismerkedős rész. Vagy csak megzavart, hogy igazából a strandon inkább párként viselkedtünk. Hétfőn egész nap pesztráltam a főnököm nevelt lányát. Nincs bajom a csajjal, de tanítgatnom kell, holott nem is fog ebben a munkakörben dolgozni, mivel csak diákmunkás. Délelőtt meg amúgy is van épp elég dolgom e nélkül is.</h2> <h2>Egyedül az vigasztalt, hogy délutánra meg lett beszélve egy tali az udvarlómmal. Pontos időpontot nem tudott mondani, hogy mikor talizunk, mert valami bútorboltba ment anyujával. Gondoltam nem is baj, mert van időm kivasalni a hajam, sminkelni meg felvenni a miniszoknyás-top kombinációt. Aztán csak vártam és vártam. Öt körül írta, hogy most indulnak haza. Gondoltam, még így is jó lesz, úgy is vacsizni akart valahova elvinni. Aztán írta, hogy ma még se tudunk talizni, mert még a kőművesekkel is beszélnie kell (tuti, az anyuja nyaggatta ezzel, mert különben jött volna). Persze, hatszáz millió bocsánatot kért, de ez nem nagyon segített. Szóval, sűrű könnyek közepette átvettem a csini rucimat egy otthoni kényelmesebbre. Azt mondta, hogy így viszont már minden le van beszélve és holnaptól szabad lesz (hát meg nézem én azt). Persze, igyekszem extra megértő lenni, mert tudom, hogy majd szétszakad, hogy minden dolgát eltudja intézni és még velem is lehessen. De azért csak nem olyan extra dolog, hogy vele akarok lenni, ha már utána fél évig nem látom élőben…</h2> <img class="aligncenter size-full wp-image-371" src="https://puzzle.cafeblog.hu/files/2017/07/d148ecc4abc1c2a5320e913a335db6fd.jpg" alt="" width="564" height="776" />rich