Tudjátok néha már-már azt hiszem, hogy ennél többet nem lehet szívni, de persze az élet rögtön megmutatja, hogy dehogynem.
Pénteken elvittem a cicát állatorvoshoz, mert nem nagyon akart enni. Kapott is két injekciót meg majd hétfőn vissza kell vinni a dokihoz.
Húgommal megbeszéltem, hogy utána elmegyek hozzájuk, és ott is alszok.
Így is lett.
Nagyon sokat beszélgettem mostanában vele, mert nem értettem a srácot, akivel összejöttem és mivel ő is ismeri, így meg-megtárgyaltuk, hogy mi lehet a helyzet.
Kellett, hogy valaki megmondja, hogy én reagálom e túl a dolgokat, vagy tényleg valami nem stimmel. Amúgy ő sem értette a viselkedését.
Ugyan is ahhoz képest, hogy mennyire oda meg vissza volt azért, hogy rábólintottam arra hogy randizzunk meg utána egy pár legyünk, teljesen furán viselkedett. Valahogy az volt az érzésem, hogy jobban akarok én talizni vele, mint ő velem. Mondtam is húgomnak meg mutattam neki egy-két üzi váltásunkat is.
Nah, és akkor pénteken este elmentem húgomhoz. Írtam is neki, hogy húgomnál alszok. Gondoltam is, hogy hátha átugrik, ha már semmi dolga nincs, kivételesen.
De persze esze ágában sem volt. A sors fintora, hogy csak el kellett jönnie.
Ugyan is húgom férje este jött volna haza munkából, de ott hagyta a busz, aztán ment el érte. Így aztán beszéltünk is és közölte velem, hogy nagyon sajnálja, tetszek neki, de nem érzi úgy, hogy szerelmes tudna lenni belém.
Alig vártam, hogy elmenjen és bőghessek.
Szóval, most nem érzem túl jól magam. Tegnap is itthon a nap nagy részében sírtam. Nem is kifejezetten a srác miatt, hanem úgy általában az életem alakulása miatt.
Úgy értem, hogy pár nap híján 26 éves leszek és nincs semmim. A szüleimmel élek, nemhogy családom, de még párom sincs.
Nagyon frusztrálónak érzek most mindent…
Tegnap este mentem dolgozni, mert most éjszakás vagyok. A buszon töltött időt végig sírtam ( a sötétben úgy se látta senki). Beértem dolgozni és kb. öt perc után már mentem hányni. Egész éjjel fájt a gyomrom.
Amúgy nem is bántam, hogy dolgoznom kellett. Egyrészt, mert lefoglalt. Másrészt, mert odabent úgy is igyekszem úgy csinálni, mintha semmi bajom nem lenne és egy idő után a megjátszott jó kedv is ragadós tud lenni.
Reggelre egész jó kedvem is volt és, ha bár most nem érzem, hogy majd kicsattannék, de nem is töprengek azon, hogy begyógyszerezem magam…
„Azt gondolod, hogy sosem múlik a fájdalom, de tévedsz. Csak engedd át magad neki, ne küzdj ellene, mert erősebb nálad. Hagyd, hogy fulladozni kezdj, de idővel úszni fogsz. Minden egyes lélegzetvételeddel erősebb leszel, és ígérem, le fogod győzni.”
Lehet veszek majd magamnak valami vény nélküli gyógynövényes nyugtatót. Mert bár tudom, hogy az előbbi idézet teljesen igaz (tapasztalat), de nem ártana kicsit ellazítani az idegeimet, mert alig tudok enni és az állandó sírógörcs sem túl kényelmes. Dokihoz nem nagyon akarok emiatt elmenni…
Nagyon sajnálom… 🙁
“26 éves leszek és nincs semmim”
Mikor én 26 éves voltam, nem volt semmim.
Egyedül éltem, albérletben.
Minden napom egyforma volt.
Távol a szüleimtől, a barátaimtól.
Egy nagy városban, egy nagy, soklakásos házban.
Mikor elmentem esténként a boltba, akkor a sok panelház ablakát néztem, lámpák égtek a konyhákban, szobákban. Elképzeltem, hogy mind mögött boldog emberek élnek, családok, szerelmes párok, gyerekek, akiket szeretnek.
Csak én vagyok egyedül. Én megyek egyedül a boltba, én főzök csak magamnak, reggel egyedül kelek és este egyedül fekszem. Egyedül megyek a moziba.
Azt képzeltem mindenki boldog. A játszótéren az anyák boldogan játszottak a gyerekeikkel. A szerelmesek egymásba karolva sétáltak.
Sírtam sokat, ha meg nem sírtam, akkor szomorú voltam és hiányérzetekkel tele.
A 27.-dik születésnapomat egy kádban ülve töltöttem. 27 sárga tulipánnal (a tulipán a kedvenc virágaim egyike), pezsgővel, szerelemmel, boldogan…
Soha ne add fel!
Mindig vannak nehéz és kilátástalan időszakok. Akár hónapok még évek is.
A “gyászt” ki kell gyászolni. Sírj, amennyit csak akarsz és amennyit lehet. Könnyít a lelken. De csak akkor, ha hagyod, hogy jöjjön, hogy addig ott legyen, ameddig kell. Tudom egy munkahelyen nem lehet örökké bőgni, de mindenhol máshol igen. Hülye közhely, de nem te vagy a hibás, ez tényleg így van. Az ember kell az egyik embernek, de nem kell a másiknak, mert mást szeretne és ezzel nincs semmi baj. Talán túl korán mondta ki ezt a véget de lehet, hogy biztos benne és még mindig “rendesebb” volt tőle, mintha hiteget és húzza az időt. Ne haragudj rá. Ne utáld meg. Még akár barátod is lehet idővel, vagy egyszerűen egy jó ismerős, de persze az is lehet, hogy soha nem lesz az életedben senki.
Nagyon nehéz most, tudom.
Kicsit magadat próbáld megismerni. Esetleg van-e magadban valami olyan tulajdonság, amit úgy érzed, hogy szeretnél kicsit változtatni. Nem nagyon, hiszen nem bújhat ki senki a bőréből, de talán jut ilyesmi az eszedbe.
Azt gondolom, hogy mivel gyorsan beleszerettél és vágytál erre az érzésre, sokat adtál és hirtelen, és gyorsan és talán sokat is akartál.
De lehet, hogy nem így van, és csak nekem jutott ez eszembe, bocsánatot kérek, ha ez esetleg butaság.
Sajnálom és együtt érzek veled és megértem az érzéseidet.
Még CSAK 26 éves leszel…