Életem puzzle darabjai

„Nem kell, hogy az egész világ szeressen. Elég pár rendes ember.”

  Már csak a tüdőmet köhögöm ki, egyébként jól vagyok. Néha még van egy kis izomfájdalom, de nem vészes. Szerencsére lázas sem vagyok már. Persze, esélyes, hogy vissza fogok esni, mivel az egész gyár csupa betegség. Az irodába is oda-vissza adjuk egymásnak és mire mindenki kikeveredne belőle addigra már szétszórtuk a családtagok között, és az… Tovább »

„Mindegy, hogy mennyire jók vagy rosszak a dolgok, mindig eljön az egyensúly.”

  Elképzelni se tudjátok, hogy milyen beteg voltam. Még mindig beteg vagyok, de már úgy tűnik, hogy életbe maradok. Persze, dolgozni attól dolgoztam. Mivel délelőttös voltam, így naná, hogy nem akartam cserbehagyni mindenkit azzal, hogy nem megyek dolgozni. Pedig amúgy jobban tettem volna. Minden hajnalban hányással kezdtem a napot és egész nap lázas voltam. Olyan… Tovább »

„Sokfelé megfordultam. Amerre csak jártam, mindenki a maga igazát hangoztatta. Nehéz eldönteni, kinek higgyen ezután az ember.”

  Mostanában elég sűrűnek érzem a napjaimat. Gondolom, látszik is abból, hogy nem írok olyan gyakran, mint eddig. De azért igyekszem erre is időt szakítani… Azt hiszem, hogy szombaton voltam húgomnál. Nem bántam, hogy a férje kb. csak tíz percet volt otthon, mert aztán ment az unokatesójával (a három hetes exemmel) bulizni. Húgom azért kemény… Tovább »

„Néha annak a legnehezebb elmondani valami fontosat, aki a legközelebb áll hozzánk.”

A változatosság kedvéért megint náthás vagyok és még a fogam is fáj. A vírust amúgy is oda-vissza adjuk egymásnak a gyárban. Az egyik kolléganőm is lebetegedett, aztán a főnök meg morgott, hogy előtte való nap még nem volt semmi baja (ami amúgy nem teljesen így van). Fel is húztam ezen kicsit magam, mert mi négyen… Tovább »

„Nincsenek jó vagy rossz válaszok, csak bölcs és kevésbé bölcs döntések.”

  Nem tudom, hogy hol is kezdjem. Nem fogtok megérteni és talán én sem értem magam. Az egész húgom hibája. Persze, nem szó szerint, sőt igazából nem is az övé… Tudjátok, van húgom férjének az az unokatesója, aki állandóan ír nekem, hogy mi a  helyzet velem meg hasonlók. Próbált már nem egyszer hívni engem is,… Tovább »

„Minden mondat mögött van valami, akár hallatszik, akár nem.”

Tegnap előtt anyummal kicsit összekaptam. Rossz napja volt, aztán este mindenért morgott. Én meg meguntam, kicsit összeszólalkoztunk, aztán hagytam a francba és mentem lefeküdni. Utána a meló miatt két napig nem is nagyon láttuk egymást.   Tegnap hajnalban az ébresztőmön kívül a torokfájásomra ébredtem. Alig volt erőm kikelni az ágyból. Nem igazán hiányzik még egy… Tovább »

Ez is kusza, az is kusza…

Tegnap este írtam barátnőmnek, hogy mi a helyzet párommal. Már lefeküdtem, hogy alszok és így csak valamikor éjjel olvastam el a válaszát. Szerinte, ha igazán fontos lennék neki, akkor nem a pénzzel meg a házzal törődne. Hát, nem tudom.  Valószínűleg ő sem szerelmes még igazán belém és végül is miért fordítana hátat a családjának, vagy… Tovább »

„Ha féltem is, a helyemet megálltam – születtem, elvegyültem és kiváltam.”

Tegnap műszak elején már várt a főnök. Gondoltam, hogy az e-mail miatt. Mondta, hogy igazam volt és, hogy legközelebb nyugodtan küldjem haza a dolgozót. Beszélt is a sráccal. Szóval, ebből teljesen úgy jöttem ki, ahogyan terveztem. A nagyfőnök is meglátogatott tegnap. Az egyik belső rendelés menete megváltozik, mert eddig papír alapon történt, de ezentúl azt… Tovább »

„Az autónak benzinre van szüksége, az emberi agynak pedig újabb és újabb gondolatokra.”

  Tegnap műszak elején volt egy kis gáz odabent, a gyárban. Jött az egyik dolgozó, hogy ő jelentkezett túlórázni, de nincs egyik géphez se kiírva. A csoportvezetőm mondta neki, hogy megnézzük, melyik gép indulhat és adunk neki munkát. Erre bejön hozzám a srác és elkezdi követelni, hogy melyik gép induljon el neki (persze, olyat, amin… Tovább »

„Csak ha eltölt az öröm, akkor jársz a valóságban. Bánatosan, örömtelenül nem a valóságban élsz. Hanem egy rossz álomban.”

  Tegnap már a saját műszakomban mentem dolgozni, délután. Már a műszakom eleje nagyon jól kezdődött. A kolléganőm mondta, hogy kinyomtatott a dolgozóknak mindent, én egyből álljak neki a papírmunkának, mert háromkor mára főnök leviszi az irodába a kötözködős csajnak. Hétvégén nem dolgozik a csaj és gondolom nem akarta, hogy még több meló gyűljön fel… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!