Életem puzzle darabjai

„A nevetés sokkal jobban oldja a feszültséget, mint a sírás.”

Már két napja tiszta ideg vagyok. Egyébként is némileg feszültebb vagyok, amikor délelőttös műszakban dolgozok, most meg még a hormonok is ellepték az agyam, szóval, nagyon gázul érzem magam. Tegnap munkába csupa kapkodás volt minden, alig végeztem a dolgaimmal. A műszakvezetőm mondta is, hogy ne idegeskedjek, de erre csak az volt a válaszom, hogy ő… Tovább »

„Ami szép volt, azt megköszönöm, ami rossz, azt igyekszem elfelejteni.”

Vasárnap délutános voltam. Utána nem haza jöttem, hanem páromhoz mentem. Vagyis végül is együtt mentünk, mert bejött elém. Mindig bejön. Pedig elég fáradt volt. Mondtam is neki, hogy nem muszáj bejönnie elém. Persze, ez olyan bebukós dolog. Úgy értem, hogy tudtam, hogy tényleg fáradt. Szóval, őszintén mondtam neki, hogy maradjon nyugodtan otthon, mert jót akartam… Tovább »

„Nem számít, mi történt. Már elmúlt. Ami most van, már egy másik fejezet a forgatókönyvben, amelyet az élet ír.”

  Nem tudom, hogy írtam e már, de szerintem nem, hogy exemmel szakított a csaj. Úgy volt, hogy valószínűleg ugye megtudják beszélni, de aztán kiderült, hogy azt a házat, amiben exem albérletben lakot eladták és költöznie kell. Gondolom, a csaj egyébként is elég ingatag szerelme ettől el is süllyedt. A héten exem szabin is lesz… Tovább »

„Minden mondat mögött van valami, akár hallatszik, akár nem.”

Tegnap előtt anyummal kicsit összekaptam. Rossz napja volt, aztán este mindenért morgott. Én meg meguntam, kicsit összeszólalkoztunk, aztán hagytam a francba és mentem lefeküdni. Utána a meló miatt két napig nem is nagyon láttuk egymást.   Tegnap hajnalban az ébresztőmön kívül a torokfájásomra ébredtem. Alig volt erőm kikelni az ágyból. Nem igazán hiányzik még egy… Tovább »

Gyors összefoglaló

Kicsit sűrűek voltak mostanában a napjaim. Sehogy se jutottam el odáig, hogy írjak… Egyetlen apróság történt mostanában, ami úgy mond újdonság. A munkahelyemen valahogy úgy alakult, hogy smároltam az egyik kollégámmal. Tuti, az agyamra mentek a hormonjaim vagy nem tudom. Nem szoktam ennyire buta lenni. Tegnap rám is írt a srác, mert ő szeretné ezt… Tovább »

Pihizés…

Tegnap kora reggel már hallottam, hogy jött egy üzim, de annyira kómás voltam, hogy nem keltem fel megnézni. Gondoltam, rá ér akkor amikor majd normálisan felkelek. Olyan 8 körül keltem fel. Majdnem el is felejtettem, hogy jött üzim, csak megláttam, hogy villog a telefonom. A hódmezővásárhelyi barátnőm írt. Mostanában nem vagyunk nagyon egymásra hangolódva, úgy… Tovább »

Utolsó előtti délelőttös műszak

Hajnalba, amikor felkeltem dörgött, villámlott, esett az eső. Olyat dörgött meg villámlott, még az áram is elment. Ilyen gyorsan még sose húztam ki a telóm meg a töltőt. Jó volt így öltözködni meg sminkelni, hogy hol volt áram, hol nem…Mire elindultam itthonról már csak szemerkélt az eső. Nem zavart, szeretem az esőt.A gyárban ma se volt… Tovább »

Fájdalmas múlt/reményteli jövő

Ma láttam képet face-en, hogy exem nyársalt anyujával meg a csajjal…Az volt az első gondolatom, hogy mi lehet a baj velem?Úgy értem, hogy 1 év 3 hónapot voltunk együtt, de ezzel a csajjal már most több közös programot szervezett, mint velem…Vajon mióta nem szerethetett már, csak várta, hogy majd lesz valami?Holnaptól megint 3 napot egy… Tovább »

Fáradtan…

Tegnap kikapcsoltam facen, hogy lássam exem megosztásait. Gondoltam jobb a lelki béke.Furcsa, mert konkrétan már nem érzem azt, hogy szeretném, hogy itt legyen velem.Nem vágyom a közös jövőre vele.Mégis valami fájdalmat itt hagyott bennem, ami elő-elő jön.Persze, lehet, hogy ez teljesen természetes, ha az ember csalódik valakiben, akit igazán szeretett. Ritkán csalódok az emberekben.Mondjuk ritkán is… Tovább »

Már magamat is unom…

Tegnap este tudtam videócsetelni végre egy kicsit az udvarlómmal. Jó volt már látni, legalább így…Szegényke olyan szomorkás volt, amikor elbúcsúztunk. Hát, már nagyon jönne haza.Most mondta, hogy amúgy anyuja is haza jön majd arra a két hétre. Meg is lepődtem picit, mert azt hittem, hogy egyedül jön haza.Egyből kérdezte, hogy ez baj e nekem. Nem baj.Csak… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!