Néha elvesztünk ezt-azt magunkból…

Nah, akkor mikről nem írtam…

Hétfőn ugye délelőttbe mentem dolgozni. Olyan fáradt voltam, mintha nem is végig szórakoztam volna a hétvégét. Igaza volt anyának, hogy ilyenkor kellene még két szabadnap, hogy az ember kipihenje, hogy pihenni volt.

A kollégám egyből írt face-en, ahogy látta, hogy én is délelőttös voltam. Mivel semmi türelmem nem volt azt hallgatni, hogy mit, hogyan csinálna velem, így inkább rákérdeztem, hogy sikerült e rendezni a párjával azt a tartozásos dolgot. Mondta, hogy még nem említette neki, hogy tud róla, mert a pasas lánya most két hétig vele lesz, és nem akarja, hogy veszekedéssel teljen el az a két hét. Nagyon idegesíti a dolog, amit mondjuk nem csodálok. Mondta, hogy a párja mindkettőjükkel kitolt ezzel meg elveszi az esélyt a közös gyerekvállalástól.
Csak én érzem úgy, hogy kicsit gáz, hogy ezt így nekem mondta? Úgy értem, hogy feszt azzal van, hogy le akar velem feküdni, aztán meg arról panaszkodik, hogy mikor lesz így közös gyerekük.
Félre ne értsétek, nem fekszek le vele és annyi érzelmet se mozdít meg bennem, mint egy doboz aranyos kis cica, de azért ezt így furcsának éreztem.

Az egyiptomi sráccal azóta is beszélgetek, bár tegnap pont felhúzta az agyam.
De úgy általában elég jól elbeszélgetünk.
Mondjuk észrevettem magamon azt az „apróságot”, hogy habár elég minimális előítélettel rendelkezem (ami vagy jó, vagy nem), de azért van bennem is. Szóval, azért érzékelem magamon, hogy óvatosan beszélgetek vele.
Egyébként a vallásról is beszélgettünk, bár én nem erőltettem volna ezt a dolgot, de azért érdekes volt.  Azt mondta, hogy vallásos, de nem megszállott. És azok, akik felrobbantják magukat a vallás nevében terroristák és hitetlenek (persze, kinőttem már abból, hogy mindent elhiggyek, amit mondanak, de azért beszélgetek vele).
Kérdezte tőlem, hogy én lennék e egy  muzulmán férfi felesége? Ezt is kissé aknamezős kérdésnek éreztem. Főleg, hogy ugye angolul beszélgetünk, aztán nem a legegyszerűbb jól kifejezni magamat még úgy se, ha a google-t segítségül hívom. Azt mondtam neki, hogy nem hiszem, hogy boldog tudnék lenni, mivel itt sokkal szabadabbak a nők és másképpen vagyok nevelve, mint az ottani nők.  Ez diplomatikus válasz is volt és őszinte is.
Írta, hogy nagyon magányos. Mondtam neki, hogy miért nem ismerkedik valakivel, aki a közelében lakik. Azt mondta, hogy nem rég ismerkedett egy lánnyal, de szerinte le is akart feküdni vele. Mondtam neki, hogy annak általában örülnek a pasik. Azt mondta, hogy ő nem, mert ő csak a feleségével akar szexuális kapcsolatot létesíteni. Azt mondta, hogy azok akik házasság nélkül lefekszenek egymással olyanok, mint az utcai kutyák (ő fogalmazott így), nem emberek. Kérdeztem tőle, hogy akkor én sem vagyok az? Azt mondta, hogy más nevelést kaptam és én jó szívű vagyok, csak szeretem a szexet. Olyat nevettem ezen.
Nah, de amivel felhúzott… Azt mondta, hogy ő még nem akar házasodni, de az apja már kinézett neki valakit, aki jó lenne feleségnek. Ő viszont nem akarja ezt, inkább akkor öngyilkos lesz (amúgy miért találnak meg mindig azok, akik meg akarnak halni? ). Aztán küldött nekem egy szívet, én meg írtam, hogy ne küldjön. Kérdezte, hogy miért; mondtam, hogy azért, mert nem vagyunk szerelmesek.  Aztán egyszer csak mondta nekem, hogy engem biztos, nem érdekelne, ha meghalna. Ezen meg jól felhúztam magam. Mondtam neki, hogy fiatal és buta. Ebben nem értettünk egyet.  Mármint a fiatal rész nem vitatható, inkább a buta részben nem volt egyetértés. Amúgy értelmes, csak felhúzott.

Barátnőmmel is beszéltem pár szót mióta itthon vagyok. Nem sokat, de nem is nagyon akartam zavarni, mert az új munkaköre elég sok melóval jár.
Ő tökéletes példa rá, hogy amikor az ember már azt hinni, hogy nem lehet jobban telezsúfolni a napot tennivalóval, neki akkor is sikerül.  De a nagy szám ebben az, hogy meg is csinál mindent. Nem tudom, hogy megy neki.
Olyan, mint a vezetése. Hétvégén is kérdezte, hogy biztonságban érzem e magam mellette az autóban. Mondtam, hogy igen, olyan anyukásan vezet. Biztos, értette, hogyan értem, mert nem láttam rajta, hogy sértésnek vette volna. Igazából ezt úgy értettem, hogy mivel anyuka és ő tényleg nagyon jó anya, így biztonságosan és körültekintően vezet.
Még a múltkori talinkor esett úgy, hogy annyi paraszt sofőrrel találkoztunk az utakon. Nem figyeltek, gyorsabban mentek a kelleténél, ilyenek. Aztán akkor is olyan jó reflexei voltak.

Exem is dobott egy üzit, hogy megveszi a húsevő növényt nekem is, ha eljut a boltba, aztán majd a gyárban odaadja.
Hogy örülhet neki a barátnője…

Sheldonnal is beszélgettem. Igazából csak annyi volt, hogy a csoportos beszélgetésben megosztott egy videót. Amikor utoljára néztem (még amikor megosztotta), akkor senki nem reagált rá semmit, aztán mondom csak írok neki. Aztán így írtam neki üzit és ennyi.  Gondoltam, ettől még nem leszek tolakodó.
Tegnap valamikor reggel tájban visszaírt és beszélgettünk is kicsit.
Kedvelem, ahogy általában minden kicsit fura embert. Nekem a fura a normális, nem tehetek róla.
De vele nem erőltetem ezt a barátság dolgot. Egyrészt, mert nem hiszem, hogy olyan…hát, olyan ember lennék, aki a barátja lehetne; másrészt szerintem barátnőm se örülne neki.
Szóval, tartalék lángra tettem magam.

Múltkor festettem a hajamba lilát, kipróbálásképpen és mivel tetszett, így tettem még egy kicsi lila színt a hajamba.

Még 7 nap és haza jön az udvarlóm. Nem is tudom, hogy mit érzek. Izgulok is meg nem is.
Úgy értem, hogy igazából az alapok már meg vannak, amikből kihozható részemről egy kapcsolat.
Nagyon jó barátom, ergo bízok benne.
Mivel fontos számomra, így alap, hogy szeretném, hogy boldog legyen.
Vonzódunk egymáshoz, ami jó alap a szexuális együttléthez.
Szeretem emberileg.
És talán már most szeret egy kicsit…
Hogy én szerelmes vagyok e? Nem hiszem.
Hogy az leszek e? Nem tudom.
De most úgy érzem, hogy nem akarok szerelmes lenni. Nem vágyom a rózsaszínű ködre a kamu vattacukor álommal.
Szeretnék párkapcsolatot az udvarlómmal, de nem érdekel a szerelem.
Tudom, aki úgy általában régebb óta olvassa a bejegyzéseimet annak talán úgy tűnhet, hogy ez a pár mondat szöges ellentéte annak, aki én vagyok.
De tudjátok, belefáradtam abba, hogy feszt a szívem után menjek. Belefáradtam a szerelembe, az érzelmekbe meg hasonló hülyeségekbe.